6770. lajstromszámú szabadalom • Újítás önműködő elárúsítókon

Megjelent 1896. évi deczemher lió rí.'i-án MAGY. ggg KIH SZABADALMI M BB? HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 6770. szám. VII/b. OSZTÁLY. Újítás önműködő elárusítókon. JUSSEM ÁBRAHÁM KERESKEDŐ BERLINBEN. Szabadalmaztatott 1896 február hó 8-ától kezdve. •Jelen újítás az önműködő elárusítókon, az eddig használt ugyanezen czélt szolgáló lerendezések fölött azon előnnyel hír. hogy az ezen újítás tárgyát képező lerendezéssel fölszerelt automaták a szolgálatot soha sem mondják föl. Egy további előnye pedig az. hogy a közönségesen használt, a bedobott pénz súlya által mozgásba hozott lebillenő ingó emeltyű és a vonórúd által okozott árúdob rázását kikerüljük. A használatban levő automaták föntemlített hátrányait az okozza, hogy az árúdobok legtöbb esetben orrával az akasztófogakba nyúló kilincs hú­zása által forgattatnak. A közbe-közbe történő húzogatás által a dob lökése következik be, mialatt a zárókerék fogai a kilincset több­ször kiemelik és ezen módon több tárgy jut el a kiadó nyíláshoz, de a kibocsátó szer­kezet csak egy pénzdarab bedobása után működtetett. A találmány tárgyát a mellékelt rajz há­rom ábrája mutatja be, és pedig: 1. ábra a működő szervezetet és az árú­dobot oldalnézetben. 2. ábra a működő szerkezetet fölülnézet­ben, az árúdobot pedig metszetben. 3. ábra a 2-iknak y—y vonal szerinti metszete. Ezen önműködő elárúsító leginkább tojá­sok elárúsítására szolgáljon. Az árúkészletet tartalmazó tartó több r csőből áll. melyek egy tartón megerősített tárcsa lyukai fölött vannak. A tojástartó alatt x tengelyen sza­badon forgatható, tojást kiadó « dob van. Ez üreges és az r csöveknek megfelelő nyílásokat képez. A * nyílások az alapot a födővel összekötő csövekből képezvék. Az « dob alatt a tartókra erősített t tárcsa van megerősítve, a melyen csak ott van egy ki­vágás. a hol az áteső tojás fölvételére és kifelé való továbbítására tartó áll. A csövek száma eggyel kisebb, mint az a dob z nyí­lásai. és pedig a tojást kifelé továbbító tartó fölött függélyes irányban nem találkozik két cső. úgy hogy csak azon tojás esik ki. a mely ezen tartó fölött levő u, dobnyílás fölött van. A pénzdarab bedobása alkalmá­val a dob egy nyílásával tovább forgattatik. a mi egy vonórúd és gombbal ellátott c to­lóka közvetítésével történik. Ezen <• tolóká­nak vezetéke u-alakú g állványra erősített két g1 vezetősínből áll. A tolókán k kilincs van forgathatóan megerősítve, mely a nyu­galmi állapotban /c1 orrával az állványra erő­sített w szögletvas mögé nyúlik. Ezen kilincs mozgása a rajta levő e hasítékkal, mely a

Next

/
Thumbnails
Contents