6763. lajstromszámú szabadalom • Közúti vasúti járműveket elzáró szerkezet

Megjelent 181)6. évi tleczeinber lió 2.3-án. MAGY. KIK. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 6703. szám. V k. OSZTÁLY. Közúti vasúti járművek elzáró szerkezete. GRÜNHUT MABCZEL ÉS NEUMANN LAJOS MÉRNÖKÖK BUDAPESTEN. Szabadalmaztatott 189li augusztus hó 6-ától kezdve. Jelen találmány tárgyát közúti vasúti kocsik ki- és beszállójának elzárására szol­gáló szerkezet képezi, mely eltérőleg az eddig használt ilynemű készülékektől abban különbözik, hogy nem az uteza szélességé­ben. nem a pálya tengelyére merőlegesen nyílik, hanem a betevésnél vagy kinyitásnál saját síkjában, egyik alkatrészét képező szilárdan alkalmazott csapja körül eszközölt mozgásokat végez. Ezen szerkezet által a gondatlanságból nyitva maradt ajtó. illetve zárókészülék nem veszélyezteti az utczán járó-kelő közönséget, sem pedig a reá tá­maszkodó nincs kitéve annak, hogy kiessék. További előnye pedig az. hogy a fékkel egyszerű módon kapcsolatba is lehet hozni, mely esetben a menet közben való kinyitás és kinyílás lehetetlenné van téve; a még esetleg nyitva hagyott szerkezet menetköz­ben is betehető, miáltal annak rögzítése idéztetik elő. A készülék a.mellékelt rajzon van bemutatva és pedig: 1. ábra a szerkezet elölnézete fékkel kap­csolatban a kocsira szerelve, 2. ábra oldalnézet a fékkel való kapcso­latról. 3. ábra a szerkezet változatának elölnézete fékkel kapcsolatban, 4. ábra a szerkezet elölnézete a lépcsőre gördülő lemezzel kapcsolatban. 5. ábra az 1. ábrában rajzolt szerkezet x y vonal szerinti metszete összetolt álla­potban, 6. ábra az összetolt szerkezet nézete. Bármely közúti kocsi-ajtó helyénél (1. ábra) a szekrény f1 csapjára egymás fölé g hasítékokkal bíró b c lemezek, rudak vagy csövek alkalmaztatnak, melyeket f csap körül forgatható és /'2 f3 csapokkal ellátott a rúd köt össze. Ezen egyszerű szerkezet következőkép működik: A mint az a és b lemezeket 1 nyíl irányában fölfelé akarjuk emelni vagy tolni, úgy az p- csapon b lemez g hasítékánál fogva a 2 nyíl irányá­ban lefelé, c lemez 3 nyíl irányában fölfelé fog csúszni, míg az a lemez f2 és /"3 -nál lévő csuklós kapcsolatai folytán ezekkel együtt kénytelen az fL csap körül forogva addig elfordulni, míg a szekrény falán füg­gélyes helyzetben a többi rudakkal együt­tesen kis helyen elrendezkedik (5. és 0. ábra) a nélkül, hogy ezen szerkezet a járó­kelőknek vagy az utazó közönségnek bár­mikép útjában lenne. Természetes, liogy ezen rendszer szerint az ily módon elrendezett lemezek többszö-

Next

/
Thumbnails
Contents