6592. lajstromszámú szabadalom • Acetylénfejlesztő készülék és égő
3 — szűnik. Ha az acetylen elégetése czéljából az m n csapok megnyitása által az égővezeték c j)-nél kinyittatik, az inkább terhelt h harang az i tartóban süly ed, míg alsó szélével az i tartó fenekére jut, illetve teljesen a vízbe merül. Az acetylen nyomása és térfogata a készülékben^ annak fölhasználása folytán lassan-lassan annyira csökken, hogy a b harang is sülyed, míg f szitakosara a calciumcarbiddal ismét az a tartóba levő vízbe sülyed és az acetylen fejlődés újból kezdődik. E folyamat mindaddig tart, míg /"-ben minden calciumcarbid fölhasználva nincs. Ha m és n csapokat lezárjuk és o összekötőcsövet egyikről lehúzzuk úgy az A fejlesztő a lámpával nyilvánvalóan önálló lesz és helyzetét mint egy hordható lámpa változtathatja, mi mellett rövidebb időtartamokra és ha a lámpa ég, ama veszély sem jöhet szóba, hogy túlságos acetylen fejlődés az acetylen fölösleg lecsapolását föltétlen megköveteli. De ha a lámpa hoszszabb ideig nem használtatik, tehát a rendes égési idő vegével este az A fejlesztőt o cső által B gyűjtőtartóval ismét össze kell kötni és az m n csapokat kinyitni. Ekkor minden a b harangban utólag fejlődő acetylen-felesleg a terjedelmesebb h harangba vétetik föl, a mi által valami magas nyomáu a készülékben, mely vészthozó magasságra fokozódhatnék, ki van zárva, míg az égő vezetékhez átmenő acetylen rendes égési nyomását minden esetre megőrzi. Ha az f szitakosárnak calciumcarbiddal való új töltése vagy kicserélése kívánatos, úgy b harangot egy út nyitása és m, illetve n csap elzárása által időnként ki kell venni az a tartóból, a mi után a szitakosár könynyen levehető és ismét behelyezhető. Az új készülékkel kapcsolatosan vagy egyéb módon használható égőkészűlék külön 2. ábra metszetben és a 2. ábra keresztmetszetét ábrázoló 3. ábrában van bemutatva, míg az 1. ábrából a lámpakellék látható. Ez új égőszerkezetnek lényeges ismertető jelei a q égőtartóból kinyúló igen vékony égőcsövecskék q, melyek égő nyílásai czélszerűen kúpalakúlag vannak kiélesítve, ha csak a csőfalacskák már magukban nem eléggé vékonyak. Az égőnyílások és hajcsövecskék, melyeknek száma és elrendezése egyébként a találmányra nézve lényegtelen, illetve az égő nagysága és alakja szerint változik, kellő távolban álljanak egymástól, hogy bőséges légáram juthasson a hosszú sugarakban kijövő, illetve égő acetylenhez. Csakis ezen az acetylennel jóval erélyesebb légáram által, mely még egy huzat üvegnek közvetlen az égősík fölé alkalmazásával (lásd 1. és 2. ábra) is elősegíthető, érhető el, hogy az acetylen a legtökéletesebben vakító fehér lánggal égjen el és daczára az aránylag nagy kiömlési nyílásoknak, az acetylen legtakarékosabban legyen elhasználható. A cső csoportnak áttört burokkal való övezése (1., 2., 3. ábra) mi lámpagolyótartónak szolgálhat, nem föltétlenül szükséges. Lényeges a hatásra nézve, hogy az égő számos hajcsővecskékből q álljon, melyek között a levegő oldalról hatoljon be, hogy megfelelő elosztásban a hajcsövecskék hosszában és között találjon útat a lángokkal egyirányú áramokban és ne csak az acetylen tökéletes elégését, hanem a lángocskák hosszan nyúló alakját is előidézze. A csőnyílások kiélesítése azért előnyös, mert ez által a szénpikkelyek lerakódása is akadályoztatik, melyek az oda toluló levegőnek zavaró hullámzását okozhatják közvetlen az égő nyílások alatt. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Acetylenfejlesztő-berendezés, merülő harang-fejlesztővel A, melynek egy vízbe lenyúló harangja b belül a szitakosarat f a calciumcarbid számára tartja és a mely csövek g qx segítségével egy magasabb nyomásra berendezett, az acetylen-fölösleg fölvételére szolgáló gyűjtőtartóval van összekapcsolva, minélfogva az acetylen egy nyomásszabályozó készülék útján vezettetik az égés-vezetékhez. 2. A berendezés kiviteli alakja 1 alatti igény szerint, melynél egy vagy több égő egy hordható lámpa módjára a fejlesztővel A a szabályozókészülék, c közvetítésével vannak összekötve, hol az össze-