6504. lajstromszámú szabadalom • Újítások vasfinomítási és edzési eljárásnál és erre szolgáló készüléken

Megjelent 18Í>6. évi deczember lió 10-én. MAGY SZABADALMI KIK. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 6504. szám. XII/d. OSZTÁLY. Újítások vasfinomítási és edzésreljárásnálés az erre szolgáló készüléken. „HAWKINS STEEL COMPANY'- RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DETROITBAN MICHIGAN ÁLLAM (É. A. E. ÁLL.) Szabadalmaztatott 1896 április hó 28-ától kezdve. Jelen találmány tárgyát a vasfinomítás és edzés eljárásának, valamint az e czélra szolgáló készüléknek tökéletesítése képezi, mely arra szolgál, hogy az általa kezelt egynemű vasércz aczélminőséget nyerjen. Ezen eljárás azzal kezdődik, hogy az ol­vasztott, vasérczet egy ömlesztőkemenczébe, illetve kohóból nyert állapotában egyenesen egy izzító-kamarába vezetjük, ahol szét­osztott állapotban túlhevített gőzáram össz­pontosított hatásának kitesszük, melynek fokozásához még fölhevített levegő és a szénanyagok magásfokú égési ereje is hozzá­járul. Ezek után a salakot tökéletesen ki­választjuk és az ömlő. tömegnek az izzó­kamarában csaknem gomollyá való keverése közben az érezet széntartalmától megfoszt­juk, melynek eredménye a finomított vas vagy aczél, amint az a továbbiakban ismer­tetve lesz. Mellékelt rajz a találmánybeli eljáráshoz alkalmas készüléket tünteti föl és pedig: 1. ábra a 2. ábrának—x vonala szerinti hosszmetszetét; 2. ábra az 1. ábra y—y vonal szerinti keresztmetszetét mutatja. A egy ömlesztőpest, illetve az ömlött vas előállítására czélszerűen berendezett ol­vasztó-kemencze, B annak kifolyási nyílása C a kifolyási nyílás toldalékát képező cső. D egy medencze, a melybe az ömlesztő -pest ömlött vastömege lesz átvezetve ; K a medencze fenekéből vezető szűk nyílás, mely az ömlött érczet szemcsés vagyis apró sze­mekben szolgáltatja. F az izzító-kamra, mely a keverőkemencze és a tűzhely hídja közé esik és a G tűzhely hevének a II keverő­kemenczébe való elvezetésére szolgál, mi­közben a V cső által szolgáltatott ömlött érez a hőt a lehető legnagyobb mértékben leköti. II a keverésre szolgáló nyílások, J a salak kiválasztására szolgáló ajtó, J a ke­verő-kemeneze lefolyó nyílása, K a gőzt szolgáltató kazán, L egy pótlékos olajtüzelő vagy pedig a kazánt hevítő más tűzhely. A kemencze falaiban czélszerűen elhelye­zett .1/ gőzvezetőcső-sor a kazánból jövő gőz túlhevítését eszközli. N egy a hídfal­ban lévő gőzvezetőcső egy vagy több JV nyílásokkal, melyek a túlhevített gőzt az izzító-kamarába szolgáltatják, 0 szintén egy vagy több 0' nyílásokkal bíró cső, mely az F kamarába levegőt szolgáltat. A tüzelő­anyag égésének fokozása czéljából a G ke­mencze alkalmas R tápláló-ajtóval és alkal-

Next

/
Thumbnails
Contents