6493. lajstromszámú szabadalom • Kétsoros fordító eke

w 2 hogy az eketestet a b <1. illetve a b1 d1 csap körül forgatni lehet, tehát az 1. ábrán látható helyzetből a 2. ábrán láthatóba le­het forgatni. Az eketestet a kellő helyzetben az e el kormánylapba akasztott, az A ge­­rendélyre. illetve az E V lemezekre szerelt ff1 horgokkal* lehet rögzíteni. ____ V "karöTcfá K ~K kerekek vannak szerelve, ha tehát az ekét a C, karoknak foganty ú gyanánt kiképezett végén megfogva, fölfortjítjuk és a K K kerekek egyikére állítjuk, az eketestek nem támaszkodnak a' talajra, tehát az eketesteket vízszintes ten­gelyük körül el lehet forgatni. Ezek után az eke kezelési módja már • magától érthető. O Ha a táblán egy irányban végig halad­tunk. az ekét az egyik K csigára állítjuk, a két eketestet a li. illetve Bl eketartó körül elforgatjuk, a hátsó B1 eketartót pe­dig az 1 csavar megeresztése után a G forgattyú forgatásával az A ekegerendély M ; ■ . ■* • másik oldalára toljuk. Ekkor az 1 csavart meghúzzuk, az ekét újból a munkahely­­zetbe visszük és a visszafelé menetet meg­kezdjük. Igen természetes, hogy a. barázdáknak egymástól való távolsága a két eketartó ható. Ha a két eketartótr'KozeTegy egye­nesbe állítjuk és a két eketest kormány­lapátját ellenkező módon állítjuk be, jó töl­tögető ekét nyerünk. Ép úgy lehet a második eketestet lesze­relni és az ekét csak egysoros eke gyanánt használni. Szabadalmi igény: Kétsoros forgató eke, jellemezve azáltal, hogy a hátsó li1 eketartót és az ennek fölszerelésére szolgáló lemezeket H fo­gaskerék és I fogasrúd segélyével oldal­irányban el lehet tolni, hogy ezzel a barázda a kellő helyzetben legyen kezd­hető. / (1 rajzlap melléklettel.) ,1;

Next

/
Thumbnails
Contents