6486. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és sajtó litografiák, chromolitografiák, zinkografiák valamint aczél és rézmarások előállítására
Ezen rl hengereknek sx tengelyei forgathatóan vannak a t1 fejen ágyazva, mely viszont maga is forgathatóan ül a v1 csúszórúdra mindegyik végével forgathatóan szerelt w1 rúdon. Ez utóbbi hasítékkal bír, úgy hogy az a forgó ql, festékhengernek tengelyén mögött elcsúsztatható. Az A" állító ekavar a vx csúszó rudnat -^ieres»feidlmltt<iya.-a-^l--tengoiynek—fekszik, úgy hogy vele az említett csúszó rúd a w1 tengelyen szükséges helyzetében megtartható; a B" kar egyik végével a v1 csúszó rúdon, másik végével pedig az l1 tengelyre van forgathatóan szerelve. Az imént leirt elrendezésből következik, hogy mihelyt a Ql rudat a nyíllal jelölt irányban mozgatjuk, a p1 befestő henger a litográfiái hengerről elemeltetik és a forgó ql festékhengerhez szoríttatik, a mikor is a j1 rúgok hatása alatt a befestőhengerek úgy a litográfiái hengerre, miüt a festékhengerre ruganyos nyomást gyakorolnak. Mialatt a befestő hengerek meg vannak emelve, a v1 csúszórúddal összekötött B" kar a nyomtató és az r1 egyengető hengereket kiemeli a befestő hengereknek pályájából és azokat előbbi helyzetükbe visszavezeti. míg a befestő hengerek újólag érintkezésbe lépnek a litográfiái hengerekkel. A mellső, nyomtató henger V tengelyének mindegyik végén (1. és 3. ábra) a C" bütyök ül, melynek hornyába az E" könyökemeltyűnek egyik végén alkalmazott D" peczek nyúl (6. ábra). Ezen könyökemeltyűnek másik végéhez az F" rúd van kapcsolva, melynek másik vége a H" tengely végén ülő G " forgattyúkaron van keresztülvezetve. Ezen forgattyúkarhoz feküsznek egyik végükkel az T' spirális rúgok, melyek másik- végükkel az F rudaknak J" csavaranyáihoz támaszkodnak. A H" tengellyel a K" forgattyúkar merev összeköttetésben áll éB ez másik végével a T-alakú L" fej fölső'részének közepében forgathatóau van ágyazva. A T-alakú fölső fejrésznek mindegyik végén egy-egy szövetburkolattal bevont N” nedvesítő hengernek M" tengelye van ágyazva. A T-alakú L" fejnek szára az 0" hasítékkal van ellátva, melyen a harmadik N'" nedvesítő hengernek M'" tengelye van keresztülvezetve. A H" tengellyel még a P" forgattyúkar van mereven összekötve, mely a Q" vezetékhasítékot tartalmazza, melybe a harmadik nedvesítő .N'" hengernek M" tengelye van beillesztve. Ezen berendezés úgy működik, ügy midőn a H" tengely lengésbe hozatik, ALlmr^Hnr^^HtedvfesM. henger a másik kettőtől eltávolíttat!k, még írnél litográfiái hengert elhagyták volna és ezeknek visszavezettetése alatt a gépállványzatban forgathatóan ágyazott É" nedvesítő hengerrel érintkezik. A hátsó N" nedvesítő hengerek legelőször is a Q litográfiái hengerrel hozatnak érintkezésbe és csak azután a harmadik N'" nedvesítő hengerrel, úgy hogy a litográfiái hengerrel érintkező nedvesítő hengerek a nedvességet mindig csak közvetve kapják az említett N'" hengertől, mely ezekkel sohasem érintkezik az R" nedvesítő tartály-hengerrel egyidejűleg. Ezen elrendezés által a litográfiái hengernek igen egyenletes nedvesítését érjük el és a túlzott nedvesítésnek eshetőségét kizárjuk. Az R" nedvesítő tartály-henger állandóan a vízzel töltött 8" nedvesítő tartályban (1. ábra) forog. Ezen henger T" tengelyének végével a horonnyal ellátott V" korong áll összeköttetésben, mely utóbbi egy kereszteződő szíj közvetítésével az ugyancsak egy horonnyal ellátott és a nyomtató henger V tengelyének megfelelő h'" koronggal vari összekötve. Az 1. ábrának mellső végén ezen utóbbi korong és a szíj mellőzve van, de annál tisztábban láthatók ezek a meszszebb hátul fekvő géprészen. A helyett, hogy a mint ezt az 1. és 3, ábra mutatja; az iV"' nedvesítő hengert az R" tartályhengerrel közvetlen érintkezésbe juttatnék, előnyösebb a 10. ábrában feltüntetett közvetítő szerkezetet alkalmazni. Ezen elrendezésnél a nedvesítő henger a tartály - hengernek T" tengelyére függesztett 8" nedvesítő tartályban forog. A k'" félköralakú asztal mindkét végén jnereven van az l'" hüvellyel összekötve,.melyen a T"ten