Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 2005. október-december (110. évfolyam, 10-12. szám)

2005-10-01 / 10. szám

2005/10-SZKV BB9A Szabadalmi bejelentések közzététele A6IK P741 kező tartóelemeket, valamint a tartóelemek kapcsolófejei közé beiktat­ható összekötő részegységet tartalmaz, a tartóelemek kapcsolófejei pa­lástfelülettel és homlokfelülettel vannak határolva, a kapcsolófejeknek az összekötő részegység csatlakoztatására alkalmas befogadó zónája és az összekötő részegységet a befogadó zónában rögzítő szorítószerkezete van, a tartóelemek kapcsolófejének legalább egy részében a befogadó zóna fogadóüreggel, valamint a fogadóüregből a kapcsolófej palástfelü­letére kitorkolló hasítékokkal és a kapcsolófej homlokfelületére kinyúló szájrésszel rendelkezik, az összekötő részegységet első csatlakozó szerv­vel, második csatlakozó szervvel, és ezeket egymással összekötő gerinc­taggal rendelkező rúdelemek együttese alkotja, a két darab tartóelem kö­zött elhelyezett rúdelemek egyik csatlakozó szerve és másik csatlakozó szerve legalább részben térgörbe felülettel, célszerűen gömbhéjdarabbal van határolva, továbbá két szomszédos tartóelemet összekötő rúdelem egyik csatlakozó szerve az egyik tartóelemhez tartozó kapcsolófej befo­gadó zónájának fogadóüregébe, míg a rúd elem másik csatlakozó szerve a másik tartóelemhez tartozó kapcsolófej befogadó zónájának fogadó­üregébe van beillesztve, a rúdelem gerinctagjának az egyik csatlakozó szerv közelébe eső része az egyik tartóelem fogadóüregének hasítékán, a rúdelem gerinctagjának a másik csatlakozó szerv közelébe eső része pe­dig a másik tartóelem fogadóüregének hasítékán van keresztülvezetve, és a két szomszédos tartóelem így van egymáshoz csatlakoztatva. A találmány jellegzetessége, hogy a kapcsolófejek (12, 32) leg­alább egy részében a befogadó zóna (14, 34) egyik fogadóürege (15, 35) attól független egy vagy több másik fogadóüreggel ( 16, 36) van tár­sítva, az egyik fogadóüreg ( 15, 35) és a másik fogadóüreg ( 16,36) hatá­roló falának (15b, 16b, 35b, 36b) a kapcsolófej (12, 32) homlokfelüle­tének (17, 37) közelébe eső részén egymástól független egyik kapcso­lóidomok (15d, 16d, 35d, 36d) vannak elhelyezve, a szorítószerkezetet (40) pedig az egyik kapcsolóidomokhoz (15d, 16d, 35d, 36d) külön-kü­­lön hozzárendelt, az egyik kapcsolóidomokhoz (15d, 16d, 35d, 36d) el­­mozdíthatóan csatlakoztatható és azzal együttműködő másik kapcsoló­idommal (42) rendelkező önálló szorító testek (41) együttese alkotja. (51) A61K 31/435, 31/57, A61L 27/54, 31/16, A61P 9/00 (13) A2 (21) P 04 02594 (22) 2003.01.09. (71 ) NOVARTIS AG, Bázel (CH) (72) Prescott, Margaret Fomey, Millbum, New Jersey (US); Schuler, Walter, Grenzach-Wyhlen (DE) (54) Rapamycint és származékait tartalmazó hatóanyag-leadó rendszerek érbetegségek megelőzésére és kezelésére (30) 60/347,264 2002.01.10. US (86) PCT/EP 03/00153 (87) WO 03/057218 (74) Somlai Mária, S.B.G. & K. Szabadalmi Ügyvivői Iroda, Budapest (57) A találmány proliferativ betegségek, különösen érrendszeri beteg­ségek megelőzésére és kezelésére szolgáló gyógyszerhatóanyag-leadó rendszerekre vonatkozik A tatálmány rapamycint vagy mTOR- gátló hatású rapamycinszármazékot tartalmaz, adott esetben egy vagy több aktív koágenssel együtt. (51) A61K 31/70, A6IP 37/00 (13) A2 (21) P 04 02570 (22) 2002.02.04. (71) Corixa Corporation, Seattle, Washington (US) (72) Baldridge, Jory R., Victor, Montana (US); Johnson, David A., Hamilton, Montana (US); Cluff, Christopher W., Hamilton, Montana (US) (54) Fertőző és más betegségek megelőzése és terápiás kezelése immuneffektor gyűrűs amino-alkil-glükozaminid-foszfát (gyű­rűs A 6P) vegyületekkel (86) PCT/US 02/03581 (87) WO 03/066065 (74) Frankné dr. Machytka Daisy, Gödölle, Kékes, Mészáros & Szabó Szabadalmi és Védjegy Iroda, Budapest (57) A találmány tárgya eljárás fertőző betegség, autoimmun betegség vagy allergiás állapot enyhítésére vagy lényegében megelőzésére valami­lyen alanyban, oly módon, hogy az alanyt egy vagy több (I) általános kép­­letű vegyület vagy gyógyászati lag elfogadható sójának hatásos mennyisé­gével hozzák érintkezésbe ahol a képletben X jelentése -O- vagy -NH-csoport és Y jelentése oxigénatom vagy kénatom, R1, R2, és R3 jelentése egymástól függetlenül 2-20 szénatomos acil­­csoport, R4 jelentése hidrogénatom vagy -P03R7R8 csoport, ahol R7 és R8 je­lentése egymástól függetlenül hidrogénatom vagy 1-4 szénatomos alifás csoport, R5 jelentése hidrogénatom, -CH3 vagy -PC>3R9R10 csoport, ahol R9 és R10jelentése egymástól függetlenül hidrogénatom vagy 1-4 szén­atomos alifás csoport, R6 jelentése hidrogénatom, -OH; 1-4 szénatomos oxialifás csoport, -PO3R1 'R12, -OPO3R11R12, -SO3R11 ; -OSO3R11, -NR1 'R12, -SR1 >, -CN, -NCk, -CHO, -C02R'1 vagy CONR1 'R12 csoport, ahol R>1 és Rl2je!entése egymástól függetlenül hidrogénatom vagy 1-4 szén­atomos alifás csoport, azzal a feltétellel, hogy az R4 és R5 csoportok egyikének jelentése foszfortartalmú csoport, és amikor R4 jelentése -PC>3R7R8 csoport, R5 jelentése -P03R9R10 csoporttól eltérő, ahol „*1”, „*2”, „*3” és királis központokat jelöl, n, m, p és q jelentése egymástól függetlenül 0-tól 6-ig teijedő egész szám, azzal a feltétellel, hogy p és m értékének összege 0-6. A találmány tárgyát képezik a fenti (I) általános képletű vegyüle­­teket vagy azok gyógyászatilag elfogadható sóját tartalmazó gyógyá­szati készítmények is.

Next

/
Thumbnails
Contents