Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1997. április-június (102. évfolyam, 4-6. szám)
1997-04-01 / 4. szám
XXX 1997/4-SzKV (5) A védjegyoltalomnak a használat hiánya, a megkülönböztető képesség elvesztése, illetve a megtévesztővé válás miatti teljeskörű vagy részleges megszűnését be kell jegyezni a védjegylajstromba, és arról hatósági tájékoztatást kell közölni a Magyar Szabadalmi Hivatal hivatalos lapjában. HARMADIK RÉSZ BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS VÉDJEGYÜGYEKBEN XI. FEJEZET A MAGYAR SZABADALMI HIVATAL HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA Megváltoztatási kérelem 77. § (1) A bíróság kérelemre hatályon kívül helyezheti vagy megváltoztathatja (a továbbiakban együtt: megváltoztatás) a Magyar Szabadalmi Hivatal érdemi határozatát [39. § (2) bek.], valamint az eljárás félbeszakadását megállapító, az eljárást felfüggesztő és a védjegybejelentésekről vezetett nyilvántartásba vagy a védjegylajstromba való bejegyzés alapjául szolgáló határozatát. (2) A határozat megváltoztatását kérheti: a) aki a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti eljárásban ügyfélként részt vett, továbbá b) az, akinek a határozat megváltoztatásához jogi érdeke fűződik és a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti eljárásban észrevételt tett (58. §). (3) A védjegy lajstromozása és törlése kérdésében hozott határozat megváltoztatását az ügyész a 3. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai, illetve a 3. § (2) bekezdése alapján kérheti. (4) A megváltoztatási kérelem előterjesztésének határideje a határozatnak a féllel való közlésétől vagy - a (2) bekezdés b) pontjának alkalmazása esetén - az észrevételt tevőnek történő megküldésétől számított harminc nap. (5) A kérelem a Magyar Szabadalmi Hivatalnál nyújtható be, amely azt a védjegyügy irataival együtt tizenöt napon belül továbbítja a bírósághoz. (6) A megváltoztatási kérelem kellékeire a keresetlevélre vonatkozó szabályok megfelelően irányadók. (7) Ha a fél a kérelmet elkésetten nyújtotta be, az igazolási kérelem tárgyában a bíróság határoz. Hatáskör és illetékesség 78. § (1) A Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának megváltoztatására irányuló eljárás a Fővárosi Bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékessége alá tartozik. (2) A Fővárosi Bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el. (3) A Fővárosi Bíróság végzése elleni fellebbezés elbírálása a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe tartozik. A megváltoztatási kérelemmel kapcsolatos eljárásra irányadó szabályok 79. § A bíróság a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának megváltoztatására irányuló kérelmet a nemperes eljárás szabályai szerint - az e törvényben foglalt eltérő rendelkezések alkalmazásával - bírálja el. Ha e törvényből, illetve az eljárás nemperes jellegéből más nem következik, az eljárásra a Polgári Perrendtartás (a továbbiakban: Pp.) szabályait megfelelően kell alkalmazni. Nyilvánosság 80. § A bíróság a tárgyalásról, illetve a határozat kihirdetéséről a nyilvánosságot a fél kérelmére a Pp. általános rendelkezéseiben meghatározott feltételek hiányában is kizárhatja. Kizárás 81. § (1) A Pp. általános rendelkezéseiben meghatározott eseteken kívül az ügy elintézéséből ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt, aki a) a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának meghozatalában részt vett; b) az a) pontban említett személynek a Pp. általános - a bírák kizárására vonatkozó - rendelkezéseiben megjelölt hozzátartozója. (2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit a jegyzőkönyvvezetők és a szakértők kizárására is alkalmazni kell. A felek és az eljárás más résztvevői 82. § (1) A kérelmező a bírósági eljárásban félként vesz részt. Az eljárást indító ügyészt megilletik mindazok a jogok, amelyek a felet megilletik, egyezséget azonban nem köthet, jogról nem mondhat le, illetőleg jogokat nem ismerhet el. (2) Ha a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti eljárásban ellenérdekű ügyfél is részt vett, a bírósági eljárást ellene kell megindítani. 83. § Ha a közös védjegyoltalom valamely jogosultja a védjegyoltalom fenntartása és védelme érdekében önállóan lép fel, illetve az eljárást csak az egyik védjegyjogosult ellen indították meg, a bíróság értesíti a többi védjegyjogosultat, hogy az eljárásba védjegyjogosult-társuk mellett beléphetnek. 84. § (1) Akinek jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának megváltoztatására irányuló eljárás miként dőljön el, az eljárásba - annak jogerős befejezéséig - az azonos érdekű fél mellett beavatkozhat. (2) A beavatkozó - az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve - minden cselekményre jogosult, amelyet az általa támogatott fél megtehet, cselekményeinek azonban csak annyiban van hatálya, amennyiben a beavatkozó cselekményei a fél cselekményeivel nem állnak ellentétben. (3) A beavatkozó és a fél közötti jogvitát az eljárás során nem lehet elbírálni.