Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1987. július-december (92. évfolyam, 7-12. szám)
1987-11-01 / 11. szám
I 11. szám SZABADALMI KÖZLÖNY92. ÉVF. 1987. ÉV 1181 sai előtt a vázhoz hidraulikusan működtetett munkaszerv függesztő szerkezettel csatlakozó kévekötő vágószerkezetből, beépített belsőégésű motorból, elosztóműből az ahhoz csatlakozó változtatható folyadékszállftású szivattyúkból, üzemanyag-, hidraulikaolaj tartályból, valamint vázra épített rakománybillentő munkahengerrel üríthető, billentéskor hátrahajló végütközőkkel ellátott rakfelületből áll. A találmány lényege az, hogy aktív tandem futóművei (28) vannak, amelyeknek a váznyúlványok (26) és vázcsatornák (3) közötti himbatengelyek (27) körül elbillenthető himbakeretekben (31) rögzített keréktengelyeken (30) csapágyazott, hidromotorral (33) meghajtott, alacsony-nyomású gumiabroncsokkal szerelt kerekei, a himbakeretek (31) és az első- (1) illetve hátsó váz (2) közé beépített futóműbillentő munkahengerei (29), azokat a vezetőülés (5) mellett felszerelt egyenként vagy párosával működtethető, úszó, emelő, rögzített és süllyeszthető helyzetbe állítható vezérlőelemei (40), egymáshoz csuklóval (9) csatlakozó első (I) és hátsó (2) váza, az aktív tandem futóművek (28) hidromotorjait (33) meghajtó változtatható folyadékszállítású sziattyúknak (21) a gép haladási sebességét és a kanyarodási ívének megfelelő oldalak közötti sebességkülönbözetét, valamint a csukló (9) körül az első váz (1) és hátsó váz (2) elfordítását végző kormánymunkahenger (52) beállítását biztosító vezérlőműve, a kévekötő vágószerkezet (8) ellensúlyozására a hátsó váz (2) keresztváz csatornájába (13) beépített belsőégésű motorja (14) van. (II) T/43 526 (51) В 60 К 17/00 (71)*REKARD Győri Mezőgazdasági és Mechatronikai Gépgyár, Győr (72) GYENESE József, PERGER Béla, PRÉPOST Kálmán, SZŰCS István, Győr (54) Szinkron kardáncsukló állandó szögsebességű forgás továbbítására (22) 85. 04. 02. (21) 1240/85. (74) Győri 3. sz. ÜMK (57) A találmány szinkron kardáncsukló nagy csuklószögek és állandó szögsebességű forgás továbbítására nagyteljesítményű hatóberendezésekhez járművekhez, munkagépekhez, melyeknek peremes csuklóvillái (1) között ikergömbös peremes központosítója (4) van, a szögfelezés biztosítására a peremes csuklóvilla (1) peremei közé két-vagy több részből összeállított központi vezetőgyűrűje (6) van szorítva, mely az ikergömbös peremes központosító elmozdulását megvezeti. Az előbbi módon megvezetett ikergömbös peremes központosító (4) gömbfejei (7) a csuklóvillák (3) vezetőhüvelyeibe (5) csatlakoznak ezáltal a kardántengelyek (2) egyező szögelmozdulását és az állandó szögsebességű forgását biztosítja. (11) T/43 527 (86) PCT/FI 86/00009 (87) WO 86/04306 (51) В 60 К 17/10, 17/356 (71) Carlson Project KB.KY., Iskmo (FI) (72) CARLSON Mats, Iskmo (FI) (54) Hidrosztatikus meghajtó berendezés csúszásvezérléses járműhöz (22) 86. 01.24. (33) FI(32^85.01.25.(31)85 0335 (21) 1121/86. (74) Bp-i 29. sz. UMK (57) A találmány hidrosztatikus meghajtó berendezés csúszásvezérléses járműhöz, amelynek két, előnyösen azonos meghajtott tengelyen szerelt, vezérelhető hidraulikus szivattyúja (2, 3) és a jármű (1) mindegyik oldalán egy-egy pár, a hidraulikus szivatytyúkhoz (2, 3) kapcsolt, egyenként legalább egy kereket (9) meghajtó hidraulikus motorja (5, 6, 7,8) van. Lényege, hogy a két hidraulikus szivattyú (2, 3) a megfelelő pár hidraulikus motorral (5, 6, 7, 8) egy, csövekből (10, 12, 13, 14, 16, 17) és szelepekből (11, 15) álló,a hidraulikus motorok (5, 6, 7, 8) párhuzamos kapcsolásról soros kapcsolásra történő átváltását lehetővé tévő zárt rendszer révén van összekapcsolva. (11) T/43 528 (51) В 60 P 3/22, E 03 F 5/18 (71)*Somogy megyei Településtisztasági és Kertészeti Vállalat, Siófok (72) BIHARI Béláné, 10%, Siófok, FÜRJES József, 10%, Budapest, KISS Ferenc, 10%, Ordacsehi, PAPP Endre, 40%, Siófok, PÁLFALVY Zoltán, 20%, TÖRÖK Gábor, 10%, Budapest (54) Mobil berendezés környezetre veszélyes hulladékok, elsősorban iszapok ártalmatlanítására (22) 85. 08. 27. (21) 3232/85. (57) A találmány szerint a gépkocsira szerelt, vákuumkompresszor egységgel ellátott folyadéktartályt tartalmazó, önmagában ismert szippantókocsit a folyadéktartály (2) alsó részében a kompresszorral (5) összekötött fúvószerkezettel, felső részén pedig vegyszeradagoló egységgel (10) látjuk el. A fúvószerkezet egy célszerű kiviteli alaknál perforált cső (9) amely adott esetben a folyadéktartály (2) teljes hosszában, alkotóirányban lehet elhelyezve. A vegyszeradagoló (10) célszerűen adagolótölcsért (11) és elzárószelepet tartalmaz és felszerelhető a folyadéktartály (2) billenőtetejére (3). A találmány szerinti berendezésben a tartály alsó részén szeleppel ellátott szívó-ürítő csonk (4) van, amely adott esetben szűrőbetéttel lehet ellátva. A szívó ürítő csonkon kívül szeleppel ellátott további csonkot is lehet alkalmazni, például mintavételre vagy a keverés ellenőrzése céljából. Ez a mintavevő csonk (15) a szívó-ürítő csonkhoz (4) csatlakoztatható. A folyadéktartály (2) egy másik célszerű kiviteli alaknál iszapkihordóval és iszapkivezető nyílással lehet ellátva. Iszapkihordóként például szállítócsiga alkalmazható. Amennyiben a szűrést nem a szippantókocsiban végezzük, alkalmazhatunk szűrőkocsit, szűrőkonténert vagy egyéb hasonló megoldást. (11) T/43 529 (51) В 60 S 9/00 (71) *Vörös Csillag MGTSZ., Hajdúböszörmény (72) SZABÓ Imre, Hajdúböszörmény (54) Berendezés tehergépkocsik, autóbuszok és más nagyméretű gépjárművek motorjainak és sebességváltóinak ki- és beemeléséhez, szereléséhez és mozgatásához (22) 84. 09. 25. (21) 3606/84. (74) BNÜMK (57) A találmány tárgya berendezés tehergépkocsik, autóbuszok és más nagyméretű gépjárművek motorjainak és sebességváltóinak ki- és beemeléséhez, szereléséhez és mozgatásához, amelynek egyenes vonal mentén vízszintesen mozgatható, továbbá egyenes vonal mentén függőlegesen mozgatható, valamint elfordítható részei vannak. A találmány szerinti berendezés lényege, hogy kerekekre (5) szerelt, egyenes vonal mentén kézzel eltolható alvázkocsija (1), az alvázkocsi (1) egyik végén keresztül az alvázkocsiba (1) betolható keretbe (19) mereven erősített, függőleges tengelyű emelő munkahengerrel (20) kialakított hidraulikus emelő szerkezete (18), valamint az alvázkocsira (1) oldhatóan erősíthető, egymással párhuzamos két T alakú tartóból (29) és ezekhez erősített egy-egy fordítótárcsából (34) álló fordító szerkezete (28) van. (11) T/43 530 (51) В 60 T 7/20,13/08 (71)*Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest (72) KÁDÁR Lehel, 60%, dr. VARGA Ferenc, 15%, dr. EMŐD István, 15%, MARTONYI János, 10%, Budapest (54) Berendezés ráfutófékes pótkocsik fékhatásvizsgálatához (22) 86.05. 04. (21) 1841/86. (74) DANUBIA (57) A találmány tárgya berendezés görgős fékhatásvizsgáló berendezéshez ráfutófékes utánfutók fékrendszerének hatásvizsgálatához. A görgős fékhatásvizsgáló berendezés görgőire állított vizsgálandó utánfutó vonórúdjához (16) illeszkedő kapcsolószerkezettel és az utánfutó vonófejéhez illeszkedő vonógömbbel (5) van ellátva. A vonógömbhöz (5) azt az utánfutó irányába nyomó erőközlő szerkezet, erőmérő (9) és elmozdulásmérő (10) csatlakozik, valamint a kapcsolószerkezet a berendezés merev vázával (13) van kapcsolatban és a merev váz (13) gördülő alátámasztással van ellátva. (11) T/43 531 (51) В 65 В 1/04, 1/30, 1/32, 1/46 (71) *METRIPOND Mérleggyár, Hódmezővásárhely (72) KUN László, Mártély, SZABÓ János, Hódmezővásárhely (54) Eljárás és berendezés konténerek töltésére (22) 86. 04. 22. (21) 1682/86. (74) DANUBIA (57) A találmány tárgya eljárás és berendezés rugalmasfalú konténerek töltésére. Az eljárás lényege, hogy a konténert (10) gördíthető kocsin (3) rendezzük el, amelyet a töltés időtartamára mérlegelőberendezés (2) mérleghídjára (21) állítunk, majd a töltés befejezése után a mérleghídat (21) előnyösen emelőszerkezet (22) segítségével egyhén megbillentjük, úgy, hogy a kocsi (3) a mérleghíd-