Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1981 (86. évfolyam, 1-12. szám)
1981-12-01 / 12. szám
950 SZABADALMI KÖZLÖNY 86. ÉVF. 1981. ÉV 12. szám A védjegypolitika és a műszaki fejlődés kölcsönhatása I. BEVEZETÉS A magyar népgazdaság helyzete és helytállása a belföldi, de különösen a külföldi piacokon nagymértékben attól függ, hogy a termékeket — fogyasztási cikkeket és beruházási javakat egyaránt — milyen korszerű technikai, illetve technológiai színvonalon tudjuk előállítani és ezekre mennyi a költség. Az utóbbi időben e téren a gazdasági szabályozók, a strukturális szervezési intézkedések kedvező hatást váltottak ki. Megkell azonban azt is állapítanunk, hogy az optimális eredményektől még messze vagyunk, igen sok a tennivalónk. Az innovációs rendszerek, amelyek a dinamikus és távlatokban gondolkodó vállalkozói tevékenységet igénylik, még nem váltak általánossá a magyar vállalatoknál. Sokat hallunk veszteséges termelésről, pénzügyi nehézségekről és az értékesítés akadozásáról. A bajok forrását gyakran abban kell keresnünk, hogy a másodlagosnak tűnő termelési, illetve értékesítési mozzanatokat, folyamatokat a vállalatok elhanyagolják, nem ismerik fel az összefüggéseket, a komplex szemlélet szükségességét. Ezeket a gondolatokat hangoztatta többek között Szántó Borisz is, megállapítva, hogy ,/iem élünk kellőképpen az innováció adta lehetőségekkel’. A gyorsan változó nemzetközi piaci feltételekhez, elvárásokhoz csak úgy tudunk alkalmazkodni, ha az innovációs rendszerek keretében a kutatás, a fejlesztés, a reproduktív termelés és az orientált értékesítés minden feltételét összhangba hozzuk, és a mindennapi munkában tevékenyen alkalmazzuk. Az innovációs tevékenységet alapvetően két elválasztható részre bonthatjuk — termelésre és értékesítésre — a termelés körébe utalva a kutatást és a fejlesztést. Ebből a meggondolásból kündulva felvázolom az egymásra gyakorolt hatásukat, összefüggésüket azzal a céllal, hogy ezen belül a védjegyek használatának és kereskedelempolitikai jelentőségének gyakorlati szempontjait kiemeljem. II. TÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK Milyen mértékben foglalkoztatták ezek a kérdések — vagyis az, hogy a jelölések és a termelés mennyiben függ össze - régen az embereket? Erre a visszatekintésre igen alkalmas a céhek életéből vett néhány idézet, kialakulásuk és fejlődésük ismerete. Mik voltak a gazdasági feltételei a céhek kialakulásának? Az alapvető életszükségletek termelésének kontinuitása a római birodalom bukása után is megmaradt. A döntő változást a XI. században a mezőgazdaságban találjuk, ami kihatott az ipari termelésre is, nevezetesen a hám, a kengyel, a patkolás, a küllős kerék és a járom feltalálásával. Ezek az eszközök megkönnyítették az állati munkaerő jobb kihasználását, a szállítást és ez hozzájárult új eketípusok kialakításához, a mezőgázdasági hozamok fokozásához. A mezőgazdasági termelés fokozása, a népességnövekedése és az igények fejlődése együttesen a kézművesség magasabb szintjét, a jobb szervezettségét igényelte. Ez a fejlődés váltotta ki az egyes érdekközösségek, szakmák tömörülését, ami a különböző céhek és céhuniók létrejöttéhez vezetett. A céhek azonban nemcsak érdekvédelmi feladatokat láttak el, hanem tagjaik életét, működését is minden vonatkozásban szabályozták. A termelésnél meghatározták a minőséget, az árat, a beszerzési és értékesítési feltételeket, valamint tagjaikat kötelezték, hogy a céh, vagy az egyéni jelüket, azonosítás céljából, saját művükön feltüntessék. Biztosították a mesteremberek munkájának védelmét a kontárokkal szemben és igen szigorú rendszabályokat alkalmaztak az illetéktelen verseny visszaszorítására. Megkövetelték az azonos munkamódszerek alkalmazását, amit a felvételnél remekmunkával kellett bizonyítani. Kétségtelen, hogy a mai értelemben vett védjegyek és céhjelek, jelölések között óriási funkcióbeli különbségek vannak, mégis rokon vonásokat is felfedezhetünk. így főleg az, hogy ezek a jelölések mindkét esetben a megkülönböztetést, a fogyasztók tájékoztatását szolgálták és a rendellenes (kontár) munkát szankcionálták. Nézzük meg ennekajellegzetesenkorporációs rendszernek néhány szabályát, amelyek rávilágítanak a lényegre. 1376. november 9-i oklevél: ,Az elégtelenül s nem jól kidolgozott bőr, ha vásárba vitték, a tímárok céhmesterei által egészen elkoboztassék. „ 1505. augusztus 25. - Ijgyártó szabályzat: ,A céhmester vizsgálja meg a müvet, hogy jól dolgozzanak; kinek keze alól nem került ki tisztességes munka, müvét kobozzák el.” 1561. május 23. - Ötvöscéh szabályzat:,Minden mesternek saját és tulajdon bélyege legyen és azt ki-ki mind a müvére felüsse egy lot (lat) ezüst büntetés alatt.” 1571. november 1. — Molnárok szabályzata: Mindaddig, míg jó mesterek találhatók, egy kontárt sem szabad megtűrni, de amennyiben hiány van a molnármesterekben, az Ínség miatt az is megengedtetik, mert a nyomorúságnak nincsenek törvényei.” Lehetne további sok érdekes történelmi szabályt idézni, de úgy vélem, hogy a felsoroltak is jól tükrözik a lényeget, ami napjainkban is érdekes. A céhek a XIX. században felbomlottak, mert a fejlődés a nagyipari termelést tette szükségessé és a kapitalizmus hajnalával csatasorba lépett a szabadverseny, ami túlhaladottá tette a céheket. A céhek funkcióit az ipartestületek vették át, majd a területileg szervezett kereskedelmi és iparkamarák.
