Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1978 (83. évfolyam, 1-12. szám)

1978-01-01 / 1. szám

SAJTÓKÖZLEMÉNY <*• / A KGST tagországok találmányi hivatalai vezető­inek Értekezlete 1977. december 5—11. között Baia Mare-ban (RSZK) tartotta 13. ülését, ame­lyen a Mongol Népköztársaság Tudományos és Műszaki Állami Bizottsága elnökhelyettese, M. Das elnökölt. Az ülésen a Bolgár Népköztársaság, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztár­saság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Nép­­köztársaság, a Mongol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió külödöttsége vett részt. A KGST és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kormánya közti megállapodásnak megfelelően az ülésen résztvett a JSZSZK szö­vetségi szabadalmi hivatala igazgatóhelyettese. A Szellemi Tulajdon Világszervezete képvise­lője megfigyelőként jelen volt az ülésen. Az Értekezlet megvitatta a Tanács Végrehajtó Bizottsága azon határozataiból folyó felada­tokat, amelyek többek között a hosszútávú együttműködési célprogramok tervezeteinek ki­dolgozására és a találmányi ügy terén való együttműködés hatékonyságának további foko­zására vonatkoznak. Az Értekezlet megtárgyalta az áruk származási jelzései és eredetmegjelölései kölcsönös jogi oltalmáról szóló megállapodás tervezetét. Az ülésen megvizsgálták a találmányi típusszabályzat tervezetét és a KGST tagorszá­gok egységes találmányi oltalmi dokumentumá­ról szóló megállapodás tervezetének kidolgozásá­ról szóló tájékoztatót. Az Értekezlet megvizsgált egy sor kérdést a találmányi bejelentések vizsgálati módszereinek tökéletesítésével és a szabadalmi információ te­rén való együttműködéssel kapcsolatban. Az Értekezlet jóváhagyta a szabadalmi vizsgá­latok végzésének metodikáját és a KGST tagor­szágok találmányi leírásai címlapjainak egységesí­tését célzó javaslatokat, továbbá az állami újdon­ságvizsgálat során a szervezetek által elvégzendő szabadalmi elővizsgálatok eredményeinek fel­­használásáról szóló javaslatokat. Megjelölték azo­kat a további intézkedéseket, amelyek a KGST tagországok nemzetközi szabadalmi információs rendszere realizálásával kapcsolatosak. Az ülésen véleménycserét folytattak a nem­zetközi iparjogvédelmi együttműködés időszerű kérdéseiről. Az Értekezlet megerősítette az 1977-ben végzett munkájáról és további tevékenységéről szóló beszámolót, az 1978. évi munkatervet, valamint megvitatta a KGST tagországoknak a találmányi és szabadalmi ügy terén folyó együtt­működése egyéb kérdéseit. Az Értekezlet ülése a barátság és a kölcsönös megértés szellemében folyt le.

Next

/
Thumbnails
Contents