Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1977 (82. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
1. szám SZABADALMI KÖZLÖNY 82. ÉVF. 1977. ÉV 11 Minél kisebb egy ország, annál jobban kell koncentrálni a belső kutatást. A KGST országokban aránylag sokat költenek kutatásra és fejlesztésre. Az NDK és Csehszlovákia kutatási költségei — a bruttó nemzeti termékhez viszonyítva — meghaladják a svájci és svédországi költségeket. A Magyarország és Lengyelország — bruttó nemzeti termékhez viszonyított — költségei többet tesznek ki a Belga, Dán, Osztrák költségeknél. A KGST országok kutatási politikájának vitathatósága az, hogy szinte átfogják a gazdaság egész területét. A tőkés országokkal összehasonlítva, sokkal kisebb a kutatási koncentráció. A KGST országok túlnyomó többségében a műszaki fejlesztési költségek közül nagyon alacsony a licencvásárlásokra fordított rész és túlzottan nagy a belföldi kutatásokra fordított összeg aránya. Ez jobban érzékelhető, ha a tudományos-műszaki eredmények nemzetközi cseréjének megoszlását vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy: a) A fejlett tőkés országok bonyolítják le a nemzetközi licenccsere 63%-át b) A KGST-országok tudományos-műszaki eredményeinek cseréje 10%-al szerepel. c) A fejlődő országok és a világ többi része közötti licencforgalom pedig 3%-át teszi ki a nemzetközi licenckereskedelemnek. Ezek a számok hosszabb időre vonatkoznak és magukban foglalják a KGST országok közötti térítésmentesen történő dokumentációcserének 15 milliárd dollárra becsült értékét is. A Szovjet Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének számításai szerint a világ licencexportból származó bevétele az 1970. évi 2,4—2,7 milliárd dollárról 1980-ig háromszorosára, 1990-ig nyolc-tízszeresére növekedhet. Figyelembpveendő az előbbi adatok értékelésénél, hogy a szocialista országok csak az 1960-as évek végén kapcsolódtak be lényegesen a nemzetközi licenckereskedelembe. Ennek oka az volt, hogy az 1980-ig - a térítésmentesség elvén alapuló — érvényben lévő szófiai elv visszafogta, illetve nem ösztönözte a licencügylete két. Érdemes összevetni a Magyarország és Csehszlovákia nyugatról történt licencvásárlásait. Magyarország Csehszlovákia millió dollár 1970 1,49 46,74 1971 6,72 40,65 1972 5,26 53,14 1973 3,61 47,81 Mint látható a licencvásárlásokra fordított kiadások emelkedő — de évenként elég ingadozó — képet mutatnak. Külön elemző munkát kívánna, hogy a nagy különbség miből adódik Csehszlovákia javára. A KGST országok közül a legnagyobb licencvásárló Csehszlovákia mellett a Szovjetunió, az NDK és Lengyelország. Csehszlovákia 1969—72. között évi 160 licencet vásárolt. Lengyelország: 1967—69. években 414 licencet, 1970-ben 182 licencet vásárolt. Az NDK 1969-ig 300 licencet vett. A Szovjetunió az 1970—1974. között ötször több licencet vásárolt, mint az egész megelőző — háború utáni — időszakban. Központi szabályozók hatása A szolgálati találmányokra vonatkozó rendeletek összhangot teremtenek a munkáltató és a feltalálók között. A jogszabályok teljes rendelkezési jogot adnak a tulajdonosnak a találmány felett. A feltalálónak díjigényt biztosítanak a találmány bármilyen formában történő értékesítése esetén. A szerződéskötési szabadság lehetőséget ad a differenciált díjazásra. A jelenlegi szabályozó rendszer kedvező irányban befolyásolja a szocialista gazdálkodó szervezetek feltalálói tevékenységének alakulását. Előnyös a licencia és találmányi díjaknak a műszaki fejlesztés költségei közötti elszámolása. Ezek a díjak nem csökkentik a dolgozók ösztönzésére rendelkezésre álló pénzügyi keretet. A vállalati ösztönző rendszer nem eléggé ösztönöz a találmányok hasznosítására. Ez észrevehető a hazai találmányi bejelentések stagnálásában is. Sajnos a vállalatok, intézetek többségénél nincs kellő igény arra, hogy a feladatokat találmányi szinten oldják meg. A vállalatok a kutató, fejlesztő tervező intézetektől nem várják el a találmányszintű megoldásokat. Ha a feladat megoldása mégis találmányi szinten történik, vitát képez a szerződéses vállalási ár feletti licencia díj fizetése. A vállalatoknál a találmányok hasznosításából származó bevétel ugyanolyan adózás alá esik, mint az egyéb tevékenységből származó bevétel, azonban megszerzése lényegesen nagyobb energiát, hozzáértőbb ügyintézést követel az egyéb bevételnél. Az exportra előállított termékek konstrukciójában vagy az előállításhoz alkalmazott eljárásban felhasznált és szabadalommal védett találmányok előnyeit lényegesen jobban ki lehetne használni az eddigieknél a bel és külföldi piacokon. A találmányi szinten kidolgozott műszaki megoldások iránti vállalati és intézeti igények, elvárások egyáltalán nem mondhatók kielégítőnek. A vállalatoknál, kutatóintézeteknél előtérbe került a nyereség érdekeltség. így nem a bizonytalan alapkutatások, hanem a jól fizető vállalati megrendelések kerülnek az előtérbe. A vállalatokat semmi sem kényszeríti arra, hogy az új megoldások, találmányok alkalmazásával biztosítsák a nyereséget. Minél kockázatmentesebb a termelés, annál kifizetődőbb. A találmányok hasznosításából származó haszonnak csak kis része jut a részesedési alapba, így a kollektíva alig érzi a találmányok alkalmazásának hasznát. A jelenleg érvényben lévő rendeletek részletes szabályozást nem tartalmaznak, csak az alapfogalmakat rögzítik, az értékesítés, illetve vétel lehetőségeivel foglalkoznak. A jelenlegi hazai „gyenge" licencforgalomnak ez is az egyik oka. Az áruforgalomhoz nem kapcsolódó találmányok értékesítését a külkereskedelmi vállalatok, nem helyezik egyáltalán előtérbe, a nagyobb hasznot hozó áruforgalom mellett és szinte elenyészőnek számít a szellemi termékekből befolyó bevétel mellett. Akadályozza a szellemi termékforgalmat az is, hogy sem az iparjogvédelmi szakemberek, sem a külkereske
