Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1974 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1974-09-01 / 9. szám

702 SZABADALMI KÖZLÖNY, 79. ÉVF. 1974. ÉV 9. szám külön csatornára osztja, amelyben a válaszfal csavarvonalat követve halad és így az egyes csatornák is követik a csavar­vonalat, mimellett a csavar forgásiránya a jobb-menet és a bal-menet között váltakozhat. A műanyag részére a fröccsente tüskén egy, vagy több kilépési rés van és a fröccsgntőfej a burkolatához viszonyítottan forgatható elrendezésű. A fröccsen­­tőfejhez olyan szerszámpálya csatlakozik, amelyek hossz­irányban osztott, körpályán vezetett szerszámai körülzárják az extrudált csövet és ezzel együtt haladnak, aminek során a levegőnek a szerszámból való elszivatása folytán a cső kényszerű módon rászorul a szerszám falára, mindaddig, amíg megszilár­dult. A szerszámokon lehetnek haránthornyok és így a szerszám­pályán végbemenő kialakítás következtében haránthornyos, haj­lékony cső keletkezik. A fröccsentőfej tüskéje siklócsapágyban ágyazott és rajta egy, vagy több hajtófogaskerék van. A fogaskereket magában foglaló, a forgatható tüske és a rögzített ház közötti teret azzal a térrel szemben, amelyben a műanyag áramlik, ajak tömíti el olymódon, hogy abba a térbe műanyag nem juthat be. Ezt a teret részben kenőanyag töltheti be. A támasztó-levegő hozzávezetésére a forgatható tüskének hosszi­rányú furatai lehetnek, amelyek abba a térbe torkolnak, amely a siklócsapágyakat és a hajtófogaskerekeket magábanfoglalja és így ezeken a furatokon légköri nyomás alatt álló levegő juthat a műanyagcső hosszirányú csatornáiba. A találmány tárgya to­vábbá az ezzel a szerkezettel előállított, csavarfelületszerűen ívelt válaszfallal, vagy válaszfalakkal ellátott műanyagcső. Az ilyen cső alkalmas szennyvizek biológiai tisztításához, amely célra csavar­menet alakjában a merülődobokra felcsévélhető. Rétegelt termékek T/8705 - SE—1608 (B 32 b 27/40) Semperit Aktiengesells­chaft, Bécs, Ausztria. Feltalálók: Remmert Hans-Jürgen mérnök, Wiesbaden, Német Szövetségi Köztársaság. — ELJÁRÁS HABi ANYAGOK KASIROZÁSÁRA. Bejelentés napja: 1972, február 18., elsőbbsége: Ausztria, 1971. február 19. — 1444/71 -4 (Képviselő: Budapesti Nemzetközi Ügyvédi Munkaközösség.) A találmány egy eljárást ismertet, melynek során melegen megömleszthető kötőanyag fólia alkalmazásával poliuretán hab­anyagra textiliát kasírozunk. A kötőanyag cseppekké történő megömlesztésével tartós, hajlékony, légáteresztő kötést hozunk létre a textil és a habanyag között. A szivacs és a kötőanyag fólia közötti kötést a habanyag felületének hőkezelésével hozzuk létre. Szállítás - folyadék - kezelés Jármüvek - általában T/8706 - MA—2427 (B 60 p 1/00. В 62 d 33/00) Maschinenfabrik FAHR AG„ Gottmadingen, Német Szövetségi Köztársaság. Feltaláló: Stelzle Martin mérnök, Gottmadingen, Német Szövetségi Köztársaság. — RAKODÓBERENDEZÉS JÁRMŰ, KÜLÖNÖSEN MEZŐGAZDASÁGI JÁRMŰHÖZ. Be­jelentés napja: 1972. november 22., elsőbbsége: Német Szövet­ségi Köztársaság, 1972. január 28. — P 22 0 3 9298 — (Képviselő: Danubia.) A találmány jármű, rakodóberendezése, tartályok, lapok vagy hasonlók szállítására, felrakására és/vagy billentésére. A beren­dezés amely különösen mezőgazdasági célokat szolgál, alvázzal és az alvázon elrendezett hidraulikus hengerrel mozgatott ruda­­zattal rendelkezik. A rudazat az alváz két oldalán billenthetően ágyazott karokból áll és a karok szabad végein a tartályt felvevő felső hossztartó van csuklósán rögzítve. A kar és az alváz között, valamint a kar és a felső hossztartó között egy-egy hidraulikus henger van elrendezve. A találmány szerinti elrendezés nagy emelési magasságot és billentési szöget biztosít. A karok rögzítési módja révén a járműalváz rövidre képezhető ki. Szállítás - csomagolás - tárolás vékony vagy szálas (rostos) anyagok kezelése T/8707 - HA—898 (B 65 b 51/00) Dr. Carl Hahn KG. Düsseldorf, Német Szövetségi Köztársaság. Feltalálók: Simon Stefan mérnök, Moedling, Niederösterreich, Wolff Justus mér­nök, Wuppertal—Elberfeld, Johst Wolfgang mérnök, Gevelsberg, Német Szövetségi Köztársaság. - ELJÁRÁS ÉS BERENDEZÉS CSOMAGOLÓBUROK, FŐLEG EGÉSZSÉGÜGYI TAMPON­HOZ VALÓ CSOMAGOLÓBUROK LEGALÁBB EGYIK VÉ­GÉNEK FORMATARTÓ LEZÁRÁSÁHOZ. Bejelentés napja: 1970. november 2., elsőbbsége: Német Szövetségi Köztársaság: 1969. november 5. — P 19 55 600.4— (Képviselő: Budapesti Nemzetközi Ügyvédi Munkaközösség.) A találmány eljárás főleg elasztikus, expanzióra hajlamos anyagdarabot, előnyösen lekerekített bevezetési véggel kialakí­tott egészségügyi tampont hüvelyszerűen körülvevő, deformál­ható, szakadásálló anyagból, pl. cellofánból készült csomagoló­burok legalább egyik nyitott végének alaktartó lezárására, mimellett a csomagolóburok nyitott vége a csomagolandó anyagdarab megfelelő végén túlnyúlik. A hüvelyszerű csomagoló­burok túlnyúló, nyitott végét külső peremének belső és külső oldalán átmérőjének változatlanul tartása mellett megfogják, majd a csomagolóburok hossztengelyével koaxiális forgatása útján összeszűkülő sodrott nyakká, külső végén pedig síma rozettává alakítják. A találmány tárgyát képezi az eljárás foganatosítására szolgáló berendezés is, amelynek axiálisan ide­­oda tolható és forgatható sodrószerkezete van. A sodrószerkezet legalább egy szorítóelemből és egy tüskéből áll. A tüske homlokfelüiete a csomagolandó anyagdarab szembenlévő vége alakjának megfelelően van kiképezve, és keresztmetszeti mérete valamivel kisebb, mint a csomagolóburok legnagyobb átmérője. A Fővárosi Bíróság 27. Pk. 26116/1972/4.^. végzése alapján. T/8708 - ME-1272 (В 65 d 65/44) Medicor Müvek, Budapest. Feltalálók: Török József kutató, 40%, Salamon József mérnök, 30%, Szabó Géza közgazdász, 30%, Budapest. — UNIVERZÁLIS, TÖBB DIMENZIÓS REZGÉSCSILLAPITÓ ELEM. Bejelentés napja: 1970. szeptember 8. — Szolgálati találmány — (Képviselő: Danubia.) A találmány azon a felismerésen alapul, hogy a becsoma­golandó terméket előnyösen sarokpontjainál támasztja alá, az egységes csillapítóelemek segítségével azokat rugalmasan rögzíti, ennélfogva széles körben lehet alkalmazni. Az egységelemek alkalmazása révén, melyek legalább két, vagy több dimenziójú alátámasztást biztosítanak, több előny is várható. A találmány szerinti univerzális többdimenziós rezgéscsillapitó elem felépítése lényegében abban van, hogy az elemnek legalább két egymással szöget, célszerűen derékszöget bezáró fala, továbbá ezekre előnyösen, de nem kizárólagosan ugyancsak derékszögben kikép­zett harmadik fala és a falat határoló külső és belső határoló­lapok között rugalmas anyagból kialakított rezgéscsillapító része van. A megoldás legalább két, de lehet három dimenziós is. Ha többdimenziós rezgéscsillapító elemet alkalmazunk, annak külső alakja többféle is lehet, mely igazodik a külső burkolat alak­jához. T/8709 — MO—847 (B 65 g 67/00) Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár, Mosonmagyaróvár. Feltalálók: Bazsika László oki. gépészmérnök, 80%, Budapest. Bubori József oki. gépészmérnök, 20%, Kaposvár. - FOGADÓGARAT MOZGÓ FENÉKRÉSSZEL. Bejelentés napja: 1972. szeptember 29. — Szolgálati találmány — (Képviselő: Danubia.) A találmány szerinti fogadógarat alkalmas darabos ter­ményből egy szállítókocsi teljes rakományának befogadására, majd gépi úton történő adagolására. A jelenleg alkalmazott, fogadógaratok nem képesek egy teljes pótkocsirakomány befo­gadására, minthogy teknőtérfogatuk - az ömlesztett termény boltozódása következtében — nem tud megtelni. A termény elterítésére a szállítóeszköz mozgatása is alkalmas lenne, ez azonban a balesetveszélyen kívül a fogadógarat tartályrészének jelentős növelésével járna együtt. A találmány szerinti fogadó­

Next

/
Thumbnails
Contents