Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1972 (77. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
4 SZABADALMI KÖZLÖNY 77. ÊVF. 1972. ËV 1. szám javaslat is elhangzott, hogy az új egyezmény ne legyen alkalmazható olyan országok egymás közötti viszonylatában, amelyek a Madridi Megállapodásnak is tagjai Kétségtelen, viszont, hogy a nemzetközi védjegyoltalomra vonatkozó két különálló egyezmény egyidejű fennállása a Madridi Megállapodás jelentőségének gyengülését eredményezheti Magyarország viszonylatában vizsgálva a helyzetet, abból kell kiindulnunk, hogy a Madridi Megállapodáshoz nem tartózó országokból (elsősorban az Amerikai Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából es a Skandináv államokból) jelenleg is számos (hazai) védjegybejelentés érkezik. Nemzetközi bejelentési lehetőség esetén bejelentéseik száma feltételezhetően növekednek. A nemzetközi díjbevételből való részesedésünk előnyösnek ígérkezik, mert az egyezménytervezet díjelőírásai előreláthatólag nem lesznek hátrányosak, hiszen a tagállamok arra törekednek, hogy a nemzetközi egyezmény egyszerűbb oltalmi rendszert biztosítson, ugyanakkor a nemzeti iparjogvédelmi hatóságoknak az eljárásban kifejtett tevékenységé se maradjon cllcnérték nélkül. A védjegyek számának növekedése pedig nem ad okot az aggodalomra, mert a nem használt védjegyek oltalmának megszüntetésére új védjegytörvényünk lehetőséget biztosít. A magyar vállalatok számára a nemzetközi eljárásban való oltalomszerzés és fenntartás pedig nem vitásan egyszerűsítést és pénzügyi kedvezményt jelent (pl. az egyes országokban a képviseleti díj elmaradása). A részben tiltakozó állásfoglalások ellenére is számolni kell azzal, hogy az 1973. évi Bécsi Diplomáciai Konferencián létrejön az új védjegyegyezmény. Az egyezmény létesítésére és az althoz való csatlakozásra a Párizsi Unió valamennyi tagállamának lehetősége van és az egyezmény létrejöttéhez szükséges 2/3-os támogató javaslat minden bizonnyal meglesz. Az egyezmény, illetve végrehajtási szabályzattervezet elvi alapjául a korábbi, 1970-71. évi szaképtői tanácskozások eredményei szolgáltak. Azokban a kérdésekben, ahol eltérő felfogás volt tapasztalható, a tervezet ennek megfelelően több variációt tartalmaz. A szakértőbizottság a tervezet tárgyalása során természetesen újra megvitatta ezeket a változatokat. Hozzá kell azonban tennünk, hogy bár egyes kérdésekben még mindig nem sikerült egységes álláspontot kialakítani, az eszmecsere sok tekintetben hozzásegített az álláspontok közelítéséhez. Elénk vitát váltott ki például ezúttal is a probléma, hogy nemzetközi lajstromozásnak helye lehet-e olyan esetben, ha az csupán egyetlen tagállamot érint, vagy minimálisan meghatározott számú - 3 vagy 5 - országot érintően tehető csak ilyen bejelentés. A „minimum” mellett állást foglaló szakértők érvelése azon alapult, hogy a nemzetközi egyezmény alapvető célja a több országot érintő oltalomszerzés biztosítása. Mas szakértők ezzel szemben arra mutattak rá, hogy elképzelhető, hogy egy-egy védjegy bejelentése kezdetben csupán 1-2 országban szükséges, de a későbbiekben szükségessé válik az oltalom kiterjesztése a védjeggyel forgalomba hozott árú piaci eredmenyei nyomán. Az érintett országok száma egyébként az oltalom fennállása alatt is csökkenhet, mert például a védjegyjogosultnak módjában van az oltalomról egyes országok tekintetében lemondani. A nemzetközi lajstromozás kiterjedhet a saját (jelenlegi fogalom szerint: „származási”) országra is, kivéve ha a kérdéses ország kizárja vagy különleges feltételhez köti azt, amelyeket a bejelentő nem teljesít. Abban egyetértettek a szakértők, hogy minden ország köteles a nemzetközi eljárásban igazoltnak tekinteni a nemzeti jogszabály alapján kimenthetőnek minősülő késedelmet (pl. vis major). Természetesen az egyéb kimentési okok figyelembe vételére is joguk van. A nemzetközi lajstromozásból eredő jogot az egyes nemzeti hatóságok törölhetik, illetve az oltalmat országuk vonatkozásában elutasíthatják, ha a bejelentés tárgya a nemzeti jogszabály értelmében nem oltalomképes. A tanácskozás részvevői egyetértettek abban, hogy a tervezet ilyen értelmű rendelkezése összeegyeztethető a Párizsi Uniós Egyezmény 6. quinquics cikkében foglaltakkal, mert annak rendelkezései csupán a védjegy külalakjára (formájára) vonatkoznak. Eltérő felfogás volt viszont ezúttal is tapasztalható a nemzetközi lajstromozással szemben támasztható kifogás közlésének határidejét illetően. A 12 vagy 15 hónapos időtartam meghatározása, illetve az esetleges kétféle határidő tekintetében is megoszlottak a vélemények. Az ipar képviseletében megjelent szakértők az egységes kifogásolási határidő és a lehetséges legrövidebb időtartam mellett foglaltak állást. Egyes szakértők szükségesnek találják annak kifejezett rögzítését az egyezményben, hogy az egyes országok a bejelentőtől nem követelhetnek meg olyan további alakiságom amelyre vonatkozóan az egyezmény nem tartalmaz előírást, illetve felhatalmazást. A szakértők nagy része azonban megfelelőnek találta a tervezet jelenlegi szövegezését, mivel az a bejelentéssel kapcsolatos követelményeket egyértelműen rögzíti, és a tanácskozáson javasolt módosítás, illetve kiegészítés sem tenné pontosabbá az erre vonatkozó rendelkezést. A tervezet a használati kötelezettséget illetően kétféle határidő-változatot tartalmaz, 3 illetve 5 évet. Ezt a két időtartamot hozták javaslatba a korábbi tanácskozásokon is, s a különböző országok eltérő jogszabályi előírásai miatt ezúttal sem alakulhatott ki egységes álláspont. A védjeggyel kapcsolatos jogsértés miatt azonban a jogosult csak a használatba vételt követően léphet fel, ha az adott ország nemzeti előírása így rendelkezik. A védjegyjogosult a Nemzetközi Iroda előtti eljárásban képviseletével bárki .járatos személyt” megbízhat a tervezet szerint. A szakértők c rendelkezés olyan pontosítását látták szükségesnek, amely egyértelműen kimondja, hogy a képviselettel a védjegyjogosult nemcsak különleges képesítéssel rendelkezőt, tehát ügyvédet vagy ügyvivőt, hanem bárkit megbízhat, így pl. alkalmazottjait is. Ugyancsak szükségesnek látszik a szöveg pontosítása a „társjogosultak” képviseleti jogát illetően. A leghevesebb vitát az extraterritoriális hatású visszautasítás illetve törlés kérdése váltotta ki, amelyet a szakértők „central attack” fogalommal jelölnek. A probléma lényege, az hogy nemzetközi bejelentés esetében legycn-c lehetőség az oltalom visszautasítására, ületve törlésére, korábbi joggal való ütközés esetében, egyetlen jog-' erős döntés alapján, s ha igen, milyen helyzetekben és milyen módon. Az egyezménytervezet erre vonatkozóan külön fejezetben rendelkezik, s a probléma összefüggésben van a Nemzetközi Iroda lényegében alaki okból való elutasítási lehetőségének kérdésével is. A tervezetben rögzített megoldás lényege, hogy a korábbi elsőbbségű nemzetközi védjeggyel azonos - esetleg az ahhoz hasonló - nemzetközi védjegyet törölni kell az erre vonatkozó jogerős döntés alapján. A döntés meghozatalára annak az országnak a hatósága jogosult, amelyben a megtámadott nemzetközi védjegy bejelentője lakik. A törlés hatása csak azokra az országokra terjed ki, amelyekben a kérdéses ütközés ugyancsak fennáll és amelyekre a törlésre vonatkozó döntés hatályának kiterjesztését kifejezetten kérik. A szakértők véleménye c kérdésben erősen megoszlott. Hollandia képviselői pl. olyan nyilatkozatot tettek, hogy a central attack lehetőségének hiányában az új egyezményhez nem kívánnak csatlakozni. Franciaország, Jugoszlávia, Olaszország, Svájc és a kormányközi szervezetek jelentős részének szakértői szintén a lehetőség biztosítása mellett foglaltak állást és számos, igen különböző javaslatot tettek a részleteket illetően. A KGST-országoknak a tanácskozáson részvevő szakértői, az Amerikai Egyesült Államok, Dánia, az NSZK és néhány nemzetközi szervezet képviselője viszont a leghatározottabban ellenezte - elsősorban a gyakorlat szempontjából tekintve - a central attack lehetőségét. Ausztrália és Nagy-Britannia szakértői ugyancsak inkább ez utóbbi álláspont felé hajlottak. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara képviselői olyan javaslatot tettek, hogy a Nemzetközi Iroda vizsgálja meg a bejelentés tárgyát a nemzetközi anterioritások szempontjából, éspedig mind azonosságra, mind hasonlóságra kiterjedően (természetesen azonos és hasonló árúk vonatkozásában). Ütközés esetében az Iroda a bejelentést az érintett ország, Ulctvc országok tekintetében elutasítana. A bejelentőnek ilyen esetben joga lenne az érintet nemzeti hatóságokhoz fordulni, s ha az ütközés azok véleménye szerint nem állapítható meg, a nemzetközi bejelentés hatályos lenne. A Nemzetközi Iparjogvédelmi Egyesület ebben a vonatkozásban megtett javaslata pedig a nemzetközi bejelentés közzétételét követően felszólalási jogot kíván biztosítani a korábbi jogosultaknak. A jogvita elbírálása (felszólalási eljárás) a Nemzetközi Iroda keretében c célból létesített speciális tanács hatáskörébe tartoznék. Eredményes felszólalás esetében az Iroda a nemzetközi lajstromozást törölné, de a bejelentő az érintett országokhoz fordulhatna közvetlenül, s ahol nem állapítják meg az ütközést, a nemzetközi lajstromozás hatályos lenne Végül is az az általános vélemény alakult ki, hogy a probléma további beható tanulmányozást kíván, szükséges a Párizsi Unió tagállamainak véleményét és megoldási javaslatát megkérni, 1972 februárjáig bezárólag. Ezt követően egy szukebb munkacsoport megtárgyalja es értékeli a javaslatokat, Uletőleg jelentést és javaslatot tesz a következő szakértői tanácskozásra.
