Szabadalmi Közlöny, 1948 (53. évfolyam, 1-24. szám)

1948-06-01 / 11. szám

Гб SZABADALMI KÖZLÖNY 11. szám mindén szabad idejét feláldozta, hogy Kováts Mihály­nak, az amerikai szabadságharc ban Washington olda­lán hősi halált halt magyar ezredesnek az élettörténe­tét lel derítse. Ez a munkája, amelynek eredményeit több rádióelőadásban és irodalmikig is publikálta, nemcsak az ő nevét tette ismertté a szakkörökön ikávül a magyar és az amerikai közönség előtt is, hanem a magyarság ügyének is igen nagy hasznára volt. Munkássága nemcsak társadalmi, hanem hivatalos elismerésben is részesült: a Mérnöki Tanács tagjai közzé történt megválasztásában és az első világháború katonai kitüntetései mellett abban is megnyilvánult, hogy 1946-ban, amikor 65. életévének elérésével nyuga­lomba mehetett volna, a szolgálatban még két évig visszatartották. Most töretlen munkaerőben bocsátjuk el őt a meg­érdemelt nyugalomba, annak tudatában, hogy tevé­keny szelleme tovább fog munkálkodni, a történettu­domány terén, vagy más téren gyarapítva tovább ed­digi érdemeit. Rendelet1 Az ipariigyi miniszter 45.966/1948. Ip. M. szánni rende­leté a Budapesti Nemzetközi Vásáron közszemlére ki­állított szabadalmazható találmányok, minták és véd­jegyek időleges oltalma tárgyában. Décret No. 45.966/1948. Ip. .11. du Ministre de l’Industrie en matière de la protection provisoire des inventions brevetables, dessins ou modèles ainsi que de marques de fabrique ou de commerce exposés à la Foire Internationale île Budapest. Az 1911:XI. te. 2. S-ában — figyelemmel a 7500/1935. M. E- ivzámú rendelet (Rendeletek 'Гага, 706. tap) 2. §-а első bekezdenének 8. pontjára — kapott felhatalmazás alapján megállapítom, hogy az 1948. évi június hó 11. és 21. napja között megtartandó Budapesti Nemzetközi Vásáron közszemlére kiállított találmányok, minták és »védjegyek az említett törvény 1. Ü-ában biztosított idő­leges oltalmat igényelhetik. Budapest, 1948. évi május hó 11-én. A miniszter helyett: Vajda Imre s. k. államtitkár. A magyar köztársaság kormányának .»-720/1948. Korm. számú rendelete az illetékekre vonatkozó egyes jog­szabályok módosításáról és kiegészítéséről* Décret No. 5120/1948 du Gouvernement de ki République Hongroise modifiant et complétant la législation, sur les droits de timbres. A magyar köztársaság kormánya az 1946:XVI. te. 1. S-ában foglalt és legutóbb az 1948:XXI\- te. L §~ával meghosszabbított felhatalmazás alapján a következő­ket rendeli: 1. §• Példányok. Az illetékekről szóló 9.100/1947. Korín- szánni ren­delet (Magyar Közlöny — Rendeletek Tára 170/a. szám) — a továbbiakban: R- — 32. §-a helyébe a követ­kező rendelkezéseik lépnek: — „(1) Az az illeték, amelyet a jelen rendelet az egyes iratokra megállapít — amennyiben a rendelet Oláhképpen nem rendelkezik — az irat (okirat, bead­vány, jegyzőkönyv, kiadvány) első eredeti példánya után jár. (2) Az okirat második és többi példánya után járó illetőket a jelen rendelet Második Része határozza meg. 1 Megjeleni a Magyar Közlöny 19-IN május 22-i llö, szá­múban. * Megjelent a Magyar Közlöny UM8 évi május .25-1 117. számában. (3) A beadvány, jegyzőkönyv és kiadvány második és többi példánya illeték alá nein esik.’1 2. i A törvényekzési illeték (beadványi illeték és illetékátalány) lerovásának biztosítása. A R. 77. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(1) Ha a tbleadványi illeték lerovására kötelezett felet az illetékfeljegyzési jog vagy szegénységi bizo­nyítvány alapján illetékmentesség nem illeti meg és az illetékköteles beadvány — . ideértve a fellebbviteli beadványt is — illetékét egyáltalán nem vagy hiányo­san rótta le, a bíróság a beadványt a Pp. 140. §-ának megfelelő alkalmazásával a félnék visszaadja é-1 a felet az illeték lerovására, illetőleg pótlására felhívja; lia pedig a fel a visszadott beadványt újból az illeték lerovása, illetőleg pótlása nélkül nyújtja be, a bead­ványt a Pp- 141. §-ának, illetőleg az l930:XXXIV. te. 27-, 39. vagy 45. S -ónak megfelelő alkalmazásával vissza­utasítja. (5) Az illetékmentes-éggel járó szegénységi jog iránti kérelem elutasítása esetében az illetékhiány pót­lására az (1), illetve (3) bekezdés alapján meghatáro­zott határidőt a szegénységi jog tárgyában hozott ha­tározat jogerőre emelkedésétől kell számítani. (6) Ha a bíróság a beadványt az, (1) vagy a (3) be­kezdés alapján visszaadja vagy visszautasítja, illető­leg, ha a (4) bekezdés értelmében jar el. a törvényke­zési illeték lerovásának hiánya miatt hivatalos lelet felvételének helye nincs.“ 3. §. Az okirat példányai. A R. 160. S-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(1) Az okirat második és többi példánya — ameny­­nyiben a jelen rendelet a példányokra vonatkozólag másképen nem rendelkezik — 3 Ft illeték alá esik. Ez a példányonkinti illeték azonban az első példányra járó illetéknél nagyobb nem lehet.“ fi. i Illetékmentes bizonyítványok. A R. 168. S-ának (1) bekezdése a következő pontok­kal egészíttetiik ki: ■ 12. a szegény (84. S) részére kiállított bizonyítvány.“ 8. §. Másolat, kivonat. A R. 174. 8-a a következő bekezdéssel egészíttetík ki: I „(8) A szegény (84. §) részére kiállított másolat (kivonat) illetékmentes.“ 9. §. ■ Hitelesítés. (1) A R. 17fi. §-ának (1)—(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(1) Bíróság, hatóság, hiteles hely vagy közjegyző által teljesített hitelesítés illetéke: . 1. a nem hivatalosan őrzött magánokiratról készí­tett másolat vagy kivonat hitelesítése ívenkint az ál­landó összegű általános tételű okirati illeték (159. Sí) ala esik; ez az illeték azonban az eredeti okiratra járó illetéknél több nem lehet;

Next

/
Thumbnails
Contents