Szabadalmi Közlöny, 1940 (45. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-15 / 2. szám
U Szabadalmi közlök ¥ 2. szàïfi. ben levő általános jogrendi elveket az iparjogvédelem területére is átülteti. Alig, hogy a Szabadalmi Hivatal élére került, 1914-ben megkezdette ezirányú áldásos munkásságát, melyről alább számolunk be. # Dr. Medgyesi Schuster Rudolf született Medgyesen, 1860 január hó 14-én. Érettségit Medgyesen tett, 1878. évben. Jogtudor! oklevelét Kolozsvárott, 1878-ban, ügyvédi oklevelét 1888-ban, Marosvásárhelyt szerezte meg. 189'2-ben az erzsébetvárosi kir. törvényszékhez alügyésznek, majd 1894-ben ugyanide törvényszéki bírónak nevezték ki. 1902-ben táblai elnöki titkár lett a marosvásárhelyi kir. ítélőtáblán és ugyanebben az évben ítélő táblai bírónak nevezték ki ugyanide. 1908 januárjában kisegítő bírónak rendelték be a kir. Kúriához, 1910-ben közigazgatási bírónak, majd 1912- ben kúriai bírónak nevezték ki. 1914 február 24-én a Szabadalmi Hivatal elnöke lett, 1915 március 28-án pedig a Szabadalmi Tanács elnökévé nevezték ki. 1928 júniusában nyugdíjba vonult. Az iparjogvédelem terén hathatós és irányító tevékenységet fejtett ki. A vezető tényezők az e terület iránti nagy érdeklődését és alkotó erejét hamar felfedezték és így 1916-ban, az akkori Kereskedelemügyi Miniszter megbízására a találmányi szabadalmakról, továbbá a védjegyek és ipari minták oltalmáról szóló törvényjavaslat tervezetét készítette el. Az 1918. évben Őfelsége IV. Károly „Medgyesi“ előnévvel a magyar nemességet adományozta. 1928-ban, nyugalomba vonulása alkalmából a Kormányzó úr öfőméltósága a H. osztályú Magyar Érdemkereszttel ismerte el kiváló érdemeit. 1936-ban a tisztességtelen verseny elleni nemzetközi Liga Budapesten tartott kongreszszusa alkalmával, amelyen 22 állam képviselője vett részt, a „Pro Honore“ feliratú nagy aranyéremmel tüntette ki. A magyar kormány a nyugdíjaztatása után is ismételten igénybe vette közreműködését több, az iparjogvédelem körébe eső rendelet készítésénél. Ezek között egyike a legfontosabbaknak az 1933. évben 19.751. K. M. sz. a. megjelent rendelet, amely a védjegypereiket a kereskedelmi miniszter hatásköréből kivette, az írásbeli eljárás elavult formaságaitól megszabadította és azokat, mint a Pp, szerint tárgyalandó pereket a Szabadalmi Bíróság, illetve végső fokon a M. Kir. Kúria hatáskörébe utalta. Irányító közreműködésével alkottatatott a Szabadalmi Hivatal szervezeti és ügyviteli szabályzatának módosítása és kiegészítése tárgyában a ma is hatályban lévő nagyértékű 81.588. 1914. K. M. sz. rendelet, valamint a részben ma is érvényes, az akkori Szabadalmi Tanács ügyviteli szabályzatát tárgyazó 34.549/1915. K. M. sz. rendelet. A legfontosabb és legnagyobb horderejű szervezeti törvény az 1920. évi XXXV. t.-c., amely a Szabadalmi Hivatalt bírósággá szervezte át és a bírósági alaptörvényekben az ítélőbírák függetlenségére, elmozdíthatatlanságára, javadalmazására, szabadságidejére és nyugdíjazásának korhatárára vonatkozó törvényes rendelkezéseket a M. Kir. Szabadalmi Bíróság ítélőbíráira is kiterjesztette. Ez szintén az ő kezdeményezése és a legszemélyesebb közreműködésének eredménye. Ugyanez a törvény a Szabadalmi Tanácsot Felsőbírósággá minősítette s a félképviselet tekintetében a szabadalmi ügyvivőket az ügyvédekkel az iparjogvédelem terén egyenjogusította. A Hivatalnak Bírósággá történt átszervezésével és annak lehetővé tételével, hogy a technikus bírák is juthassanak a Bíróság élére, megteremtette a bírói kar igazi kartársias harmóniáját s lerakta ezzel egyúttal ennek az intézménynek azt az alapját, amelyen annak belső értékei szabadon fejlődhettek ki s nemcsak belföldön, hanem külföldön is, nemzetközi téren becsületet szereztek a magyar névnek. Tisztviselői jubileum. Jubilé de fonctionnaves. Voilà 25 ans que Mme Elsa, Bömches et M. Imre Harányi sont entrés au service de la Cour royale hongroise des Brevets. Le Président et le corps des fonctionnaires de la Cour ont, à cette occasion, adressé à leurs éminents collaborateurs de bien cordiales et sincères félicitations. A M. Kir. Szabadalmi Bíróság tisztviselő karának két értékes tagja: Hórányi Imre főtiszt és fíömches Elza irodatiszt a közel múltban töltötték be állami szolgálatuk 25- ide évét. Ebből az alkalomból a Bíróság dísztermébe vonultak a tisztviselők, akik előtt a Bíróság elnöke dicsérő szavakkal emlékezett meg „munkatársainak“ 25 esztendejéről, amely az első naptól az utolsóig a Bíróság kötelékében, ernyedetlen szorgalomban és értékes munkálkodásban telt el. Utána Kaváts László sh. igazgató a tisztviselő társak nevében virágcsokrot és díszes emlékalbumot nyújtott át a jubilánsoknak, akik moghatottan köszönték meg úgy elnökük elismerését, mint a tisztviselők szeretetteljes megemlékezését. Ez a bensőséges ünnep annak a kiváló testületi szellemnek bizonysága, mely a Bíróság minden tagját, annak elnökétől kezdve a legkisebb rangú alkalmazottig áthatja s amely remélni engedi, hogy a tisztviselő kar mindig hasznosabb és üdvöseibb munkát végez a köz javára.