Szabadalmi Közlöny, 1938 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-15 / 2. szám
24 SZABADALMI KÖZLÖNY 2. szám. zuk meg, hogy az valamely műszaki feladatot megoldó műszaki elgondolás, melynek alkalmazása révén bizonyos műszaki hatás érhető el, úgy a szóbanforgó használathoz mindenekelőtt szükséges, hogy a szakértő a műszaki feladatot, az ezt megoldó műszaki elgondolást és az ezzel elérhető műszaki hatást legalábbis anynyira megismerje, hogy a szakértőnek műszaki szempontból az elgondolást a feladat megoldásának kelljen tekintenie. Kérdés, hogy kell-e még ezen felül is valami ahhoz, hogy a szakértő az ilyenképpen megismert találmányt használhassa? Figyelembevéve azt, hogy a szabadalom a találmánynak csak ipari használatát tiltja és így a köznek a szabadalmazás folytán csak erre az ipari használatra szerzett jogai csorbulhatnak, arra a következtetésre jutunk, hogy a használat szabadalomgátló lehetőséghez a találmány fentebb meghatározott megismerésén felül még az is szükséges, hogy az ujdonságrontó adatok alapján a szakértőnek az ipari használatot lehetségesnek kelljen^ tartania. * A fentiek szerint tehát mind az a kérdés, hogy mely adatokat kellett egyesítenie a szakértőnek, mind pedig az, hogy az ismertté vált adatok alapján mit lehetett a szakértőnek használnia, bizonyítható, és a szabadalom megtagadását vagy megsemmisítését kíyánó fél vagy hatóság által bizonyítandó tények alapján dönthető el. A tárgyi bizonyítékok mellett a döntésnél szerephez juthatnak olyan mérlegelhető szempontok is, melyek vagy azt támogatják, hogy a szakértő a találmányt használhatta, vagy olyanok, melyekből ennek ellenkezője következik. így például, ha a találmányhoz több közlemény egészen közel járt és az kifejezett előnyei ellenére mégsem került gyakorlatbavételre, ebből következtethető, hogy a szakértőnek mégsem adtak e közlemények elegendő támpontot a használatra. * A tényállítások bizonyítható volta, mellett jelentős előnye a fenti elméletnek az, hogy a szabadalmazhatóság kérdését — melyet például a német judikatúra számos egymással igen laza kapcsolatban álló szempont alapján döntött el — egységes alapokon teszi elbírálhatóvá. így például a „nehézségek legyőzése“, vagy az ipari alkalmazás lehetőségének, vagy a műszaki hatás fenforgásának kétséges voltára vezethető vissza; a „nem várt új műszaki hatás“ esetén a műszaki hatás nem volt ismeretes; ugyanígy általában a „kombinációs találmányok“ esetén. Az ipari használat lehetősége nem volt valószínű a szakértő számára, ha „előítéletet kellett a ,feltalálónak‘ legyőznie“, mint például annál a találmánynál, mely szerint a turbogenerátorok záró lemezeit vörösrézöntvény helyett vasból készítették. Tudott dolog volt, hogy ezt meg lehet csinálni, de azért nem csinálták, mert azt hitték, hogy a vastest akkora mágneses fluxusveszteséggel fog járni, hogy a gép iparilag használhatatlanul rossz hatásfokú lesz. Ténylegesen a mágneses veszteség pénztértékben kisebb volt, mint a rézöntvény amortizációja. # A „szakértőin alapuló fent ismertetett felfogás végeredményben a bevezetésben említett, az újítás műszaki hatását a szabadalmazhatósághoz elegendőnek tekintő hazai állásponthoz közel áll. Mindaz, amit e korábbi felfogás alapján szabadalmazhatónak kellett minősíteni, a szakértőn alapuló felfogásban is szabadalmazható. Újat ezzel ajmrábbi felfogással szemben a szakértőn alapuló fenti felfogás annyit mond, hogy egyrészt biztosabb alapokra helyezi annale a kérdésnek az eldöntését, hogy a:z újdonságrontás szempontjából mely adatok egyesíthetők, másrészt, hogy megoldhatóvá teszi az olyan eseteket is,: amikor maga a műszaki hatás is igen valószínű volt a korábbi közlések alapján, és mégis azt érezzük, hogy az alkotás szabadalmazható. Lényeges eltérés van azonban a szakértőn alapuló fenti felfogás és a különösen külföldön uralkodó találmányi jelleget kutató álláspont között, még pedig az, hogy amíg a fenti elmélet alapja a törvényből és az elméletből egyformán levezethető, addig a találmányi jelleg kutatásakor végeredményben mindig egy a törvényben nem szereplő és semmiképpen sem definiálható adat: a „feltalálói tevékenység“ a döntés alapja. E „feltalálói tevékenység“ amellett, hogy nem lehet megállapítani, hogy kinek is kellene ezt bizonyítani, uem is bizonyítható, mert ugyanaz a találmány lehetf szorgos kutatás, zseniális intuitív gondolkodási kísérleti tévedés vagy véletlen eredménye.' Ugyanezek a „tevékenységek“ éppúgy vezethetnek nem szabadalmazható ötletekre is. ÜL lönbsggat tehát a feltaláló- és а дет feltaláló között csak az eredmény: a szabadalmazható uj találmány tesz. A fenti elgondolás — az eddig alkalmazásban levőknél talán megnyugtatóbb módon — ezt teszi a döntés alapjává. Találmányi bejelentések közzététele. Publication des demandes de brevet. A bejelentés és mellékletei a hivatalos órák alatt a Bíró ság közzétételi helyiségében megtekinthetők. A közzététel napjától számított két havi határidő alatt a közzétett bejelentés ellen felszólalások adhatók be. A közzétett bejelentés tárgya egyelőre a jogtalan használat ellen védelemben részesül. (Ideiglenes oltalom, 1895:XXXVII. t.-c. 34. Va). Az első évi díjat, illetőleg pótszabadalmi bejelentéseknél a pótszahadalmi díjat a közzététel napját követő 2 hónap alatt a Bíróság 1114504. sz postatakarékpénztári csekkszámlájá*a kell befizetni. A befizetési lapra a bejelentés alapszámát, a bejelentő nevét és a találmány címét rá kell írni, mert enélkii] a díj befizetését megállapítani nem lehet és ebben az esetben a Bíróság a bejelentést visszavontnnk mondja ki. A közzétett bejelentések alapszám szerint vannak csoportosítva. Az ORztálvt jelző római szám és betű után az alapszám. a bejelentők és esetleges jogelődjeik neve, majd a találmány címe következik. Ezt követik a bejelentés napja, az igényelt elsőbbség, végül zárójelben a bejelentőt képviselő szabadalmi ügyvivő vagy ügyvéd neve.