Szabadalmi Közlöny, 1936 (41. évfolyam, 1-24. szám)
1936-03-02 / 5. szám
5. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY 61 zéssel Hibáztassanak fel. Néhai Farádi Vörös László államtitkár Tetette fel aztán azt a kérdést, miért ne lehetne őket, miután az összeférhetetlenségi törvény amúgy is kiterjed rájuk, a közigazgatási bíró mintájára szabadalmi bírónak nevezni, amit utóbb a miniszter is jóváhagyott. Ezért joggal nevezhetjük néh. Farádi Vörös László államtitkárt, a magyar jogszolgáltatásba bejutott „szabadalmi bíró“ elnevezés' szerzőjének. Ezzel az új hivatal szervezésének előmunkálatait be is fejezték. Hogy az intézmény működése az életbeléptető rendeletnek megfelelően március hó elsején megindulhasson s a kinevezett bírói kar az esküt letelhesse, az elnök az első teljes ülést még március hó első napjának (vasárnap) déli órájára kitűzte, mikor mind az elnökség, mind a kinevezett bírák az esküt le is tették.2 Ez alkalommal, mint teljes ölési jegyző dr. Szitár Ferenc szerepelt. Az eskü letétele után az elnök üdvözlő beszéde során bejelentette, hogy őt — miután a millenáris országos kiállításnak is elnöke — a miniszter a kiállítás és annak likvidálása tartamára szabadságolta s hogy ez idő alatt a hivatalt azalelnök lúgja vezetni. Ez utáni időben néhány hét a szükséges nyomtatványok, ill. végzés űrlapok szerkesztésével a minisztériumból több részletben áttett befejezetlen szabadalmi ügyek tanulmányozásával, azok szétosztásával, valamint a közös egyetértéssel engedélyezett szabadalmak díj fizetési és az ú. n. kék szabadalmak3ügyeiben beérkezett különféle beadványok elintézésével telt el. Közben a bírói kar is beleélte magát az eljárás különféle szabályaiba, amivel a rendes, ú. n. engedélyezési eljárás is megindulhatott. A fennállott szabályok értelmében a bejelentések végleges elintézése mindenkor ülésben történt. Az eljárás az volt hogy az előadó az ügyiratcsomóból kivette a bejelentést, a két leírást, valamint a karton- és vászonrajzot. Erre a bejelentést és egyik leírást a tanácselnöknek, a kartonrajzot és a leírás másik példányát pedig a szavazóbírónak adta át és felolvasta a közzétételi tervezetet, amelynek helyességét a tanács elnöke és szavazóbírája ilykép ellenőrizte. Ennek megtörténtével az előadó élőszóval ismertette mind a leírást, mind az igénypontokat. Később az engedélyezendő szabadalmak adatait is hasonló módon a tanácsban összeolvasva ellenőrizték. Több ügynek ilyként való ledarálása lélekölően fárasztó volt. Ezt a 2 A legelső teljes ülésen résztvettek közül ma már csak dr. Kosa Zsigmond, dr. Bittó Béla, dr. Kayser Szilárd élnek és talán Ferrich Imre Horvátországban 8 Ezek az 1893. évi XLI. t.-c. alapján engedélyezett magyar szabadalmak. Ügyirataik kék papiroson voltak fogalmazva, innét a kék szabadalom elnevezés. folyamatot nevezte el — igazán nem tudjuk már megmondani, mily okoskodás alapján — „muzsikálásának s magát a megadást „muzsikádnak néli. Lode Rezső bírótársunk. És a „muzsika“ kifejezés a megadásra annyira begyökerezett, hogy bent a hivatalban nemcsak a bírák, hanem még az elnökök is maguk közt a megadást, mint „úgynevezett muzsikát“ emlegették. Sőt mi több, ma, amikor már a régi emberek közül senki sincs meg, az új és legújabb bírói generáció is emlegeti tradíció útján a régibb tagoktól hallott „muzsika“ szót, persze anélkül, hogy annak eredete vagy mivoltáról tudomása lenne. Ennyit ennek a „muzsika“ szónak emlékezetére. A közzétételek fentebb jelzett módon való referálásának módja nagyon előnyös volt, sok elnézés, tévedés, meg felszínes vagy felületes vizsgálat hátrányait tette lehetetlenné. A kis létszámmal az ügyek rohamos felszaporodása következtében utóbb természetesen az: egyes ügyek oly részletes üléses intézése, mint az az első pár évben történt, a szabadalmi ügy nagy kárára, lehetetlenné vált. Ekkor már ,a tanács legtöbbször az egyes igénypontok igen rövid ismertetésére vagy kivételesen azok felolvasására szorítkozott. A további ügyiratszaporodással pedig a tanácsok már csak egyes kétes vagy határozatlan, esetleg félreértéseket okozó igénypontokat beszélték meg részletesein, úgyhogy ezzel az ügyek többségének intézése lényegében az egyesbíró kezébe csúszott le. Mindez nem kis kárára az ügynek. Még ugyané tavasz folyamán üzent báró Dániel kcrekcdelmi miniszter az akkoriban hivatalt vezető a bűnök útján, hogy a bírói kart megismerni óhajtja s hogy fogadni kívánja. Az egész bírói kar ennek folytán az alelnökkel együtt a kitűzött időben megjelent a miniszternél, akit iaz alelnök néhány szóval üdvözölt s a bírói kar nevében a kinevezéseket és érdeklődését megköszönve, a miniszter további támogatását kérte. A miniszter keresetlen szavakkal adott örömének kifejezést, hogy az új intézmény tisztikarát személyesen is megismerhette s biztosította, hogy mindenkor érdeklődéssel fogja kísérni annak működését és az mindig számíthat jóindulatára és támogatására. Ezután minden, egyes bíróval beszélgetett. A fogadás melegsége és közvetlensége az egész karra várakozáson felül igen jó benyomást keltett, amely egész minisztersége alatt is éreztette hatását. Mivel a minisztériumban előkészített, de még ki nem adott végzéstervezeteket újból és pedig az, új törvény és végrehajtási rendelet szempontjából át kellett nézni, ez a felhalmozódott ügyek elintézését némileg meglassította ugyan, mindazonáltal az első közzétételeket már a Szabadalmi Közlöny legelső, 1896. évi
