Szabadalmi Közlöny, 1936 (41. évfolyam, 1-24. szám)
1936-07-01 / 13. szám
13. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY 161 Velejében a magyar szabadalmi jog is végigjárta a fejlődés útjait, ha mindjárt Ausztriával karöltve is. Ezzel a fejlődéstörténettel ez alkalommal nem kívánok foglalkozni, csak annyit jegyzek meg, hogy éppen, az Ausztriával való közösségünk miatt magyar államiságunk ezen a téren is csaknem teljesen, elhomályosult s éppen ez volt nemzeti szempontból a ma ünnepelt első magyar szabadalmi törvényünknek egyik legnagyobb eredménye, hogy önálló államiságunk ezen a réven teljesen kidomborodott, mert minden külföldinek, aki itt valamit szabadalmaztatni akart, tudomást kellett szereznie a külön magyar szabadalmi intézményről. Űj intézményünket a törvényhozó az akkor már haladottabb, modern szellemnek megfelelően, szintén az említett két pilléren, építette fel, a találmányok szerzői jogán és a szabadalmi leírások kinyomatásán. Egy dologban azonban messze megelőztük a külföldet, abban t. i., hogy hatóságunknak bírói szervezetet adtunk. Igaz ugyan, hogy az alaptörvényünk, amelynek ma 40 éves jubileumát üljük, az 1895: XXXVII. t.-с., Horvátország igazságügyi autonómiája miatt még nem állott tisztán és világosan a bírói szervezet alapján és a hivatalnak nevezett hatóságot csak az 1920. évi XXXV. t.-c. alakította át bírósággá, azonban a hivatal tagjait már eredetiben is elnökké, alelnökivé, bírákká nevezték ki és reájuk a függetlenséget és összeférhetetlenséget bizonyos mértékig ki is terjesztették, úgy hogy lényegében a szervezet mégis csak bíróinak volt tekinthető. Ez azért nevezetes, mert ezzel a szabadalmi jognak mint szellemi tulajdonnak a sorsát független bíróság kezébe tettük le. Ez pedig nagy lépés a jogszolgáltatás terén, mert ezzel a szabadalmak megadása körül is a teljes függetlenség és pártatlanság intézményes biztosítása mellett, a jog uralma lépett életbe és a feltalálói tevékenység jutalma többé nem az uralkodói kegytől, de még nem is a közigazgatás töhbé-kevésbé mégis csak irányítható intézkedéseitől, hanem a bíró jogmegállapító ténykedéseitől függött s így a kultúrállamok között e tekintetben legelői járunk. Bírói szervezetünk közvetlen folyományának lehet tekinteni, hogy még azokkal a szerény eszközökkel is, amelyek felett mi rendelkezünk, tisztán bírósági szervezetünk következtében nagy elismerést vívtunk ki magunknak a külföld előtt. A független bírósági szervezet egészséges működésének biztosítása miatt a törvényhozó az idők folyamán célszerűnek találta a bírói szervezetbe teljes egyenjogúsítással a műszaki elemet is bevonni. A törvényhozónak ezt a ténykedését hosszas küzdelmek előzték meg és ezért legyen szabad nekem hosszas tapasztalataim alapján ezt a kérdést, mint bíróságunk történetének egyik legfőbb kérdését, ez ünnepélyes alkalommal megvilágítani. Gyakran hallhatjuk azt, hogy a szabadalmi ügy speciális ügy, hogy annak speciális anyagi és eljárási szabályai vannak és hogy az nem tűr a rendes bírósági ügyekkel párhuzamba állítást. Ez valóban így is van. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy miben is áll ez a különlegesség, akkor meg kell állapítanunk, hogy ez nemcsak a találmánynak mint szerzői jognak az ipar terére vonatkoztatott helyzetéből adódik, hanem következik éppen a szabadalmi jognak tárgyi természetéből, azaz abból, hogy a szabadalmi jog olyan immateriális jószág, ami nincsen éles vonalakkal körülhatárolva. A materiális javak körülhatároltak. Legyen azok . tárgya ingó vagy ingatlan vagyon, terjedelmüknek van határozott körvonaluk, értéküknek van meghatározott mérőszámuk. Sőt az immateriális javak egy igen tekintélyes nagy részének, nevezetesen a hitelügyletekből származó követeléseknek vagy tartozásoknak is van megfelelő mérő egységük. A szabadalmaknak azonban sem határozott körvonaluk, sem mérő egységük nincsen. A szabadalom szellemi tulajdon, amelynek körvonalai határozatlanok. E tekintetben meg van a rokonság a szerzői joggal is. Legyen a szerzői jog terén a vitatott dolog írói vagy művészi alkotás, annak utánzása, mint a kizárólagos jognak a megsértése, rendszerint nem jelentkezik szóról-szóra való azonosságban, hanem az azonosság lényegében véve, csak vélelmezhető, azaz bírói ítélettel állapítható meg. Azt a tényt ellenben, hogy valakinek a birtokából valaki elszánt egy darabot, mindenki, aki a határokat ismerte, pontosan megállapíthatja. Nem így van ez a szellemi tulajdon terén, ahol magának a jognak az elhatárolása csak külön bírói döntés útján lehetséges. A találmányi szabadalmaknál ez az elhatárolás kissé nehéz, mert egészen különleges ismereteket és gyakorlatot feltételez. Igaz ugyan, hogy a törvény a feltaláló kötelességévé teszi, hogy a találmányát leírja, sőt arra is kötelezi, hogy a leírásának végén igénypont alakjában jelölje meg azt, amit újnak, amit találmányának és amit, mint ilyent szabadalmazandónak tart, ezzel a védelem tárgya azonban még korántsem válik határozottá. Az igénypont a találmányt meghatározó minőségében tulajdonképpen definíció, ami nem lehet mentes a definícióknak semmiféle hibájától sem. Valamely szabadalmazható találmány, mint szellemi alkotás, nagyon sokféle alakban ölthet testet. Ezek a kiviteli alakok mind a feltalálónak a szellemi tulajdonai, amelyek az ő jogvédelmi területére esnek. Azonban amilyen kézenfekvő és természetes dolognak látszik ez a mai rendkívül összetett és fejlett ipari viszonyok között, még sem olyan egyszerű. Az érdekösszeütközések napi45
