Szabadalmi Közlöny, 1932 (37. évfolyam, 1-24. szám)
1932-11-02 / 21. szám
áí. szám. szabadalmi közlöny 369 földön elsőbbséget igénybe nem vehet. Ennek a rendelkezésnek' fenntartása a belföldi feltalálót a külföldinél továbbra is hátrányosabb helyzetbe juttatná, mert a külföldi bejelentő bármilyen uniós elsőbbséget igénybe vehet. Az említett rendelkezés hatályon kívül helyezése tehát indokolt. Szükségesnek tartom azt is, hogy az 1895: XLI. t.-c. 4. §-ának 2. bekezdésében foglalt rendkívüli elévülési határidőt tartalmazó rendelkezés hatályon kívül helyezését javasoljam, mert annak fenntartása semmivel sem indokolható. Minthogy a törvényjavaslat egyes rendelkezéseit a részletes indokolás során a szükséghez képest egyenként indokolom, a fentiekben csak a legjelelemtősebb újításokra és azok főindokaira mutattam rá. II. RÉSZLETES INDOKOLÁS. Az 1. §-hoz. A washingtoni főegyezmény 5. cikke a belföldi gyakorlás elmulasztása esetére a szabadalom megvonásának alkalmazását két előfeltételtől tette függővé. Nem engedi a megvonást a belföldi bejelentés beadásának napjától számított három év eltelte előtt vagy akkor, ha a szabadalomtulajdonos a gyakorlatbavétel elmulasztását igazolni tudja. A nemzetközi egyezménynek ez a rendelkezése az 1895: XXXVII. t.-c. 20. §-ának és az 1908:LII. t.-c. azt kiegészítő és módosító 4. §-ának a megváltoztatását tette szükségessé, amely rendelkezések helyébe az 1913:XII. t.-c. 1. §-a lépett, szabályozván a belföldi gyakorlás elmulasztásának a következményeit. A hágai főegyezmény 5. cikke a megvonásnak további előfeltételéül megszabja azt, hogy ez csak akkor foghat helyt, ha a gyakorlási kényszerre vonatkozó visszaéléseket kényszerengedélyekkel megelőzni nem sikerülne. Az egyenlő elbánás elve megkívánja, hogy a kényszerengedély — aminek célszerűsége a hágai megegyezéseket becikkelyezö 1929:XVIII. t.-c. indokolása szerint elvitázhatatlan — a belföldiek szabadalmaira is kiterjedő hatállyal törvényileg szabályoztassék. Ez helyesen csak a megvonást jelenleg szabályozó 1913:XII. t.-c. 1. §-a 2. és 3. bekezdésének hatályon kívül helyezése mellett a tervezet 1—7. §-aiban foglalt rendelkezések törvénybe iktatásával történhet. A kényszerengedély eddig nálunk alkalmazásban nem volt és így azt bevezetése alkalmával a szükséghez képest szabályozni kell. Ezt a szabályozást a jelen törvényjavaslat 1—7. §-ai tartalmazzák. A kényszerengedély, amelynek tartalmáról a 2. §. szól, módot kíván nyújtani a hazai iparnak olyan szabadalom kiaknázására, amelyre nézve megállapítható, hogy azzal a szabadalom tulajdonosa a hazai ipart nem foglalkoztatja. Ennek a szem előtt tartása mellett határozza meg a javaslat 1. §-a a kényszerengedély adásának feltételeit. A szabadalom megadásának kihirdetését követő első három év a hágai főegyezmény 5. cikkének megfelelően arra szolgál, hogy a szabadalom tulajdonosa szabadalmát Magyarország területén gyakorlatba vehesse és ezáltal azzal a magyar ipart foglalkoztassa, akár valamely belföldi vállalkozónak önként adott engedély útján, akár saját maga; csak akkor lehet tehát a szabadalomtulajdonos jogába az ő akarata ellenére beleavatkozni, ha ez a három esztendő, amely az engedélyezési eljáráshoz szükséges idővel együtt az oltalmi időből 4—5 évet von el, a magyar iparnak a szabadalommal való foglalkoztatását nem eredményezte. Nem lenne indokolt ennek a beavatkozási lehetőségnek hosszabb időre való kitolása, mert a gyakorlatbavételre általában ennyi idő elég és mert ahhoz, hogy a kényszerengedély a kitűzött célt elérhesse, az oltalmi idő hátralevő részére azért is szükség van, mivel abból a kényszerengedélyezési eljárás maga mintegy két évet vesz igénybe és így a gyakorlatban a kényszerengedély csak az oltalmi idő későbbi szakában érvényesülhet. A tervbevett rendelkezés azzal, hogy a kényszerengedély megadását csak annak a részére engedi meg, aki a szabadalomtulajdonostól bíróságon kívül engedélyt már kért, de nem kapott, megóvja a szabadalomtulajdonost attól, hogy szabadalmára meglepetésszerűen induljon meg a kényszerengedély iránti eljárás. A kényszerengedély ismertetett céljával szervesen összefügg az, hogy kényszerengedély csak belföldi vállalkozónak adható. A §-nak az a rendelkezése, amely a kárpótlásról szól, a szabadalomtulajdonos jogos érdekeit védi, a biztosítékadás pedig emellett azt is szolgálja, hogy elejét lehessen venni eredménytelen kényszerengedélyek adásának. Annak a megállapítása, hogy a szabadalom tulajdonosa mulasztását kellőképen igazolta-e, teljesen a bíróság mérlegelésére és megítélésére van bízva. A bíróság ennek a kérdésnek eldöntésénél egyéb lényeges körülmények mellett bizonyára figyelemmel lesz arra is, hogy van-e belföldi szükséglet, komolyan megkísérelte-e a szabadalom tulajdonosa a belföldi gyakorlatbavételt, az általa adott engedély az ő hibájából hiusult-e meg. A 2. §-hoz. A kényszerengedély tartalmának rövid jelzése — tekintettel az intézmény újszerűségére — szükségesnek mutatkozik, részletes meghatározása azonban — éppen a vonatkozó gyakorlat hiányára tekintettel — nem kívánatos. A kényszerengedélyről eddig mondottakból az következnék, hogy csak kizárólagos kényszerengedélyt lehessen adni, ami egyfelől a kényszerengedély tulajdonosát a belföldi versenytől mentessé tenné, másfelől a bíróságot — e verseny ismeretlen tényezőinek a számításból való kirekesztésével — kedvezőbb helyzetbe hozná
