Szabadalmi Közlöny, 1928 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1928-01-01 / 1. szám

щшшшш um*** • 1. szóm. SZABADALMI KÖZLÖNY 15 segítette Csoportunkat Vásárhelyi László dr. m. kir. szabadalmi bíró, ki a Szaba­dalmi Közlöny és a Pallas nyomda révén Csoportunk ezévi teljes munkásságát nyomtatásban hozzáférhetővé tette. Köte­lességemnek tartom, hogy mind a három úrnak köszönetem tolmácsoljam és egy­úttal örömemnek adjak kifejezést, hogy a szabadalmi bíróság elnöke, alelnöke, Vásárhelyi László dr. szabadalmi bíró, valamint a Pallas nyomda is Csoportunk tagjai. A genfi kongresszus lefolyását a titkári jelentés kimerítően ismerteti. A magyar­­országi csoport nem találkozott azzal a megértével, melyet a kongresszustól jog­gal elvárhatott volna. A vonatkozó munkaülés elnöksége a napirend dacára nem helyezett súlyt az egyhangúságot akadályozó ellentétes vélemények ki­­egyenlítésére, hanem elfogadásra aján­lotta az elvetett eredeti hágai javaslato­kat. Ez szolgáljon ama tagjaink teljes megnyugvására, akik Csoportunk állás­­foglalásához képest kevesebbel is beérték volna. Még ennél a kevesebbnél kevesebb sem képezhette a vita tárgyát, különösen ami a párisi főegyezmény 4. és 5. cikkeit il­leti, hanem csupán csak arról volt szó, hogy a kongresszus elfogadja-e egyhangúlag az eredeti javaslatokat vagy nem. A magyar­­országi és az olaszországi csoport Genfben sem szavazta meg a Hágában levett ja­vaslatot a 4. cikk tekintetében, amikor is szükségesnek tartom Pompéry Elemérnek a kongresszusi közg^ü’ésen tett nyilatko­zatát szószerint közölni: „Mint a m. kir. kormánynak kiküldöttje a nemzetközi iparjogvédelmi Szövetség most ülésező kongresszusa előtt, ezennel kijelentem, hegy az elsőbbség kérdésében Kelemen István által a kongresszus elé terjesztett javaslat és indokolása a m. kir. kormány előtt ismeretes volt, azokat a kormány jóváhagyta és támogatta. Ennek megfelelően a m. kir. kormány most a maga részéről várja, hogy a nem­­ze'közi Szövetség többi csoporttá is előter­jessze javaslatait azokra a módokra nézve, melvekkel az elsőbbség kérdésében a lon­doni konfe~encián az egyhangúságot el lebet érni.“ Ezzel a nyilatkozattal ая e'sőbbség kér­dje részünkről emelőre teljesen el von intézve, annál is inkább, mert a nemzet­közi kereskedelmi kamara nagyar és olasz nemzeti bizottsága a kamara ezidei stock­holmi kongresszusán szintén nem járult hozzá az eredeti hágai javaslatokhoz. Tisztelt Uraim! Elnöki székfoglalóm óta több mint két esztendő múlott el. Emléke­zetükbe idézem akkori szavaimat, melyek szerint nekünk tartozásunk van a Szövet­séggel szemben egy kongresszus tartására. Én most, amikor van szerencsém elnöki székből is bejelenteni, hogy Szövetségünk a legközelebbi kongresszust a jövő évben, valószínűleg pünkösd körül, Rómában fogja megtartani, elérkezettnek látom az időt, hogy egy budapesti kongresszus ren­dezését programnnmkba felvegyük. Ha gazdasági állapotunk nem is rózsás, de mégis megerősödtünk és minden okunk megvan arra, hogy értékeinket megmutas­suk és ezt annál is inkább, mert erre ben­nünket a genfi kongresszus alkalmából több oldalról fel is szólítottak. Ezt a nem­zeti propagandát igazán nem mulaszthat­juk el és én fenntartom magamnak, hogy alkalmas időben az illetékes tényezőket erről tájékoztassam és Önöknek, Uraim, konkrét javaslatot tegyek. Kegyelettel emlékezem meg egyik tag­társunknak, Fehér Dezső szabadalmi ügy­vivőnek elhalálozásáról, aki a genfi kon­gresszusról hazajövet megbetegedett és hirtelen elhunyt. Az elnöki megnyitó után az elnök indít­ványára a közgyűlés Knt.'ma Béla volt alelnököt, közgazdasági írót egyhangúlag tiszteletbeli taggá választotta. A következő pont volt Kelemen András titkári jelentése a genfi kongresszusról, amelyet a Szabadalmi Közlöny m. évi év­folyamában teljes szövegében leközöltünk. A kongresszuson felvetett kérdések le­bonyolításáról a titkár a következő jelen­tést adta le: a) A genfi kongresszus lefolyásáról be­terjesztett részletes jelentésemben beszá­moltam arról, hogy az elsőbbségről szóló főelőadói jelentés alkalmas azt a látszatot kelteni, mintha az olaszországi csoport magáévá/ tette volna az eredeti javaslatot és így csatlakozott volna a franciaországi csoportnak és a berni irodának állásfog­lalásához és mintha az olaszországi cso­port kötelezettséget vállalt volna, hogy az eredeti hágai javaslat elfogadását f-gja kormányának ajánlani. Ezzel ellen­tétben Gmori-Conli herceg szenátor, az olaszor-zági csoport elnöke, Szövetségünk jelenlegi elnöke, Genfben azt a. nyilatko­zatot tette, hogy az eredeti Maillard

Next

/
Thumbnails
Contents