Szabadalmi Közlöny, 1917 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1917-07-01 / 13. szám

13. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY. 301 mondható ki. Ez a rendelkezés nem fogja megakadályozni, hogy a megvonási ké­relem nyomban a közzététel után adassák be, mert hiszen az eljárás az ítélet meg­hozataláig eléggé sokáig húzodhatik el. Ha azonban a jogosítottnak, ami teljesen indokolt, időt akarnak engedni mintájá­nak a gyakorlatba vételére, akkor a ke­reset benyújtására kell, hogy határidő állapíttassák meg. Szükséges lenne itt is, ha a megvonást kimondó határozat ha­tályossága a szabadalmi törvénytervezet szerinti értelemben (1. fönt 19. p. utolsó bek.) megállapíttatnék. 12. A 11. §. a mintaoltalmi jognak egy régebbi mintaoltalmi vagy szabadalmi joghoz való viszonyát szabályozza és azt a magától értetődő szabályt mondja ki, hogy oly jog, amelynek gyakorlása vala­mely korábbi jogot sért, utóbbi jogtulaj­donosának beleegyezése nélkül nem gya­korolható. Ennek kimondása ép olyan fö- 1" sieges, mint az a további tétel, hogy oly szabadalom, amelynek gyakorlása vala­mely korábbi mintaoltalmi jogot sért, utóbbi jog tulajdonosának beleegyezése nélkül nem gyakorolható. De valamely szabadalomnak korábbi mintaoltalmi jog­gal való ily összeütközését nem igen le­het elképzelni. Ezért a 11. §-t arra nézve lehetne bizonyítékul fölhozni, hogy a ter­vezet a használati mintákat is oltalmazni kívánja. Ugyanez áll a 17. §-ra, amely kedvezőbb elsőbbséget biztosít abban az esetben, ha valamely minta tévedésből szabadalomként vagy megfordítva vala­mely szabadalmazható találmány minta­ként lett bejelentve és ezt a bejelentést csak azért utasították vissza, mert a beje­lentés tárgyára nem lehet olyan oltalmat engedélyezni, amilyent kértek; ízlési minta és találmány közt csak a legritkább esetben fordulhat elő ily fölcserélés lehe­tősége, így pedig fölösleges ezt az esetet külön szabályozni, hacsak azt a bejelentőt nem akarja a tervezet oltalmazni, aki va­lamely használati mintát próbált mint „mintát“ oltalmazni, amely bejelentést azután azért utasították vissza, mert a bejelentés tárgya a tervzet 1. §. rendelke­zése szerint nem minta. 13. A mintaoltalmi ügyekben való eljá­rásra a szabadalmi hatóságok mondatnak ki illetékeseknek abban a szervezetben, amelyben a szabadalmi ügyekben eljárni kivatvák, a következő kisebb eltérésekkel csupán: A bejelentési osztály az összes mintaoltalmi ügyeket egyes bíró útján intézi el, a bírói osztály fölfolyamo­dásokban hármas, különben ötös ta­nácsban határoz. A hármas tanács rend­szerint két jogász és egy műszaki tagból, az ötös tanács pedig három jogász és két műszaki tagból alakul, az eset sajátos vol­tához képest azonban a jogász és mű­szaki tagok arányszáma megfordítható. A bejelentési és a bírói osztály hatásköre mintaoltalmi ügyekben nagyjában a sza­badalmi ügyekre kiterjedő hatáskörrel megegyezik, különösen abban illetékes a bírói osztály határozni, vájjon forog-e fönn mintaoltalmi jognak megsértése és adott esetben a sértés megszüntetése,a to­vábbi sértéstől való eltiltás, a gazdagodás kiadása és a kártérítés iránti követelés kérdésében (14. §.). 14. A 18—20. §§. a minta letételéről in­tézkednek. Itt mint különös hiány ötlik szembe, hogy a minta titokban tartására vonatkozó rendelkezések egyáltalában nincsenek benne a tervezetben. Az ízlési minták titokban tartásának lehetősége pe-

Next

/
Thumbnails
Contents