Szabadalmi Közlöny, 1917 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1917-04-15 / 8. szám
8. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY. 177 tilalmi idő alatt még akkor sem engedteutóbbi, a német tervezet (2. §.) pedig az első helyen említett rendelkezéssel beéri, azonképen a magyar törvénytervezetből is vagy az egyik, vagy a másik rendelkezést törölni kell. 4. Azokat a védjegyeket, amelyek a lajstromozásból ki vannak zárva, a tervezet a 2. §-ban sorolja föl. Úgy mint eddig, a jövőben is kizárandók azok a védjegyek, amelyek kizárólag állami vagy közhatósági címerekből állanak, míg ellenben az olyan védjegyek, amelyek ily címereket tartalmaznak, lajstromozásra bocsáthatók, ha használati jogosultságuk igazoltatik. Hogy' a tervezet a német tervezettel ellentétben az utóbbi elvhez ragaszkodik, azt a közhatósági címereknek védjegy keretében Magyarországon is elterjedt használatára való tekintettel helyeselni kell. Azonban tűlmessze menő dolog talán, ha az összes közhatósági címerek úgy mint eddig, kivétel nélkül a védjegytörvény ily oltalmában részesülnének. Ez az oltalom kiterjedhet ugyan az összes állami címerekre, de indokolatlan volna minden közhatósági címert föltétlenül ugvanilv elbánásban részesíteni, amit a tisztességes forgalom érdekével sem lehet megokolni. A német védjegytörvény mintaképére (4. í-. 2. p.) a védjegyjognak idézett rendelkezéseit, az összes állami címereken és felségjelvényeken kívül, csupán a belföldi közhatósági címerekre kellene korlátozni, és a belföldi közhatósági címerekre csak nemzetközi szerződések“) alapján vagy' a viszonosság föltétele alatt kiterjeszteni. 5. A tervezet a törölt védjegyek újbóli lajstromozására más személy, mint az utolsó tulajdonos részére fölállított két évi tilalmi határidőt föntartja (1895. évi védjegynovella 7. §.) és azt a gyakorlatban1) eddig is követett azzal a rendelkezéssel erősíti meg, hogy a lajstromozás a * 10 “) V. ö. A kölcsönös ipari jogvédelemről szóló 1908. évi november 17-iki osztrák-magyar ill. német-magyar szerződés 3. c. 2. bek. 10) V. ö. Adler Markenrecht 133. 1. tik meg, ha az utolsó tulajdonos vagy jogutódja a lajstromozásba bele is egyeznék. A német tervezet elejti a tilalmi időt, minek megokolására a tervezet (58. 1.) a következőket hozza föl: „. . . ez a rendelkezés olyan eredményekre vezetett, amelyek eredtei célján túl mennek, gyakorlati kezelése pedig sok nehézségeket akozott а szabadalmi hivatalnak és a forgalom megbénítását eredményezte. Nem lehet igazi szükségességnek elismerni, miszerint az a ténykörülmény, hogy valamely védjegy más részére már lajstromozva volt, hivatalból észlelendő lajstromozási akadálynak bélyegeztessék. A bejelentésnek idejekorán való megújítását a törvény annyira megkönnyíti, hogy a védjegy szándék nélküli lejáratának az esete alig fordulhat elő, mindenesetre pedig a jogosult vastag mulasztása nélkül nem lehetséges . . .“ Nem közérdek, hogy a törölt védjegy más részére ne lajstromoztassák és az ily közérdeket egyébként sem elégítené ki a szóban lévő rendelkezés11), minélfogva csak arról lehet szó, hogy a védjegyjog volt tulajdonosa támogatásban részesüljem. Az a rendelkezés, hogy az ő joga hivatalból megóvassék, még akkor is, ha erről lemondott, annál inkább ellenmondónak tűnik föl, mert ilyen oltalmat a törvény még a teljes hatályban lévő védjegyjog tulajdonosának sem biztosít. Teljesen elegendő tehát, ha a törölt védjegy tulajdonosának az a lehetőség biztosíttatok, hogy érdekeit maga megvédje. Ez pedig az érvényben lévő jog szerint az előhasználatra alapított törlési keresettel (védjegyír vella 4. §.) történik, olyan keresettel, amelyet a tervezet (14. §.) is megenged. Hogy ezzel a keresettel csak az az előhasználó élhet, akinek a védjegy ismertető jelévé vált, a kereset hatályosságát a jelzett u) V. ö. Adler Österr. Patentblatt 1904. évf. 147.1. és Markenrecht 130. 1. Vorschläge der öesterr. Kommission für Markenrecht. Österr. Zeitschrift für gewerb. Rechtschutz 1917. évf. 42. 1. 46
