Szabadalmi Közlöny, 1916 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1916-12-15 / 24. szám
608 SZABADALMI dottak világosabbá tétele miatt volt szükséges. Az igénypont korlátozása a fölszólalásnak következménye lévén, bejelentőt kellett költségben marasztalni. Bírói osztály: a bejelentési osztály neheztelt, határozatát helybenhagyja. Indokok: Helyben kellett hagyni a bejelentési osztály határozatát helyes indokainál fogva. Fölszólalónak a fölfolyamodás során a bejelentés tárgyának nyilvános gyakorlatbavételére vonatkozólag fölhozott állításait a bírói osztály bizonyításra alapul elfogadhatóknak nem találta, mert fölszólaló ezeket az állításait olyan bizonyítékokkal, amelyek a nyilvános gyakorlatbavétel tárgyának újdonságrontó hatását csak némileg és valószínűvé tennék, nem támogatta. Fölszólaló u. i. csak azt állította, hogy a budapesti gázgyáraknál 1904 óta használtak önműködő mérlegeket, amelyeknél hasonló módon használható kétkarú kettős emeltyűk voltak ugyanama cél elérésére elrendezve. A teljes berendezésről magáról azonban, noha erre akár a bejelentési osztály előtt is lehetett volna módja, sem rajzot, sem leírást be nem mutatott, minélfogva a bírói osztály — tekintettel még arra is, hogy a bejelentési osztály szövegezte igénypont szorosan határolja körül bejelentő' szerkezetét — a gyakorlatbavétel bizonyításának szükségességét fönnforogni nem látta. 55. 1. Iparilag értékesíthető konstruktív megoldás a találmányi jelleget és ennek folytán a szabadalmazhatóságot is megállapítja. 2. A találmány ipari fontossága megokolja a díjhitelezés kedvezményét. (Bírói oszt. 1915 nov. 25. 14669/915. S. 7593. Bejelentési osztály: a bejelentést visszautasítja. Indokok: Vissza kellett utasítani a bejelentést, mert: 1. a védetni kért játékszer egyetlen egy szerkezeti elemmel sincsen jellemezve úgy, hogy az igénypontok tárgya a «szerkezet» szempontjából egyáltalában nincs egyéb játékszerektől elhatárolva. KÖZLÖNY. 24. szám. Ami pedig a jellemző adatokként fölsorolt ábra és számjelzést illetőleg vonalozása útján való térbeosztást illeti, ezek önként érthetőé« semmiféle szerkezetek játékszer vagy bármely más műszaki értelemben vett tárgy, jellemzésére nem alkalmasak, ami elemi voltánál fogva bővebben nem is indokolható. 2. Mert bejelentő a 20 К bejelentési díj: befizetését igazoló szabadalmi állampénztári nyugtát nem pótolta. Bírói osztály: a fölfolyamodásnak helyt ad, a bejelentési osztály határozatát megváltoztatja a bejelentési és első évi díjat hitelezi s utasítja a bejelentési osztályt a szabályszerű fölhívási eljárás megindítására. Indokok: Meg kellett változtatni a bejelentési osztály határozatát, mert a bírói osztály a bejelentés tárgyában iparilag értékesíthető konstruktiv megoldást talált, amely a tárgy találmányi jellegét s ennek folytán szabadalmazhatóságát is megállapítja. A bírói osztály továbbá oly ipari fontosságot is talált a találmány tárgyában, mely a díjhitelezési kedvezmény megadását indokolttá teszi. Ehhez képest a dijak hitelezése mellett a bejelentési osztályt, a bejelentésnek szabályszerű továbbkezelésére kellett utasítani. 3. Nem szabadalmazható az olyan anyagcsere, amellyel együtt csupán ama hatások lépnek fölr amelyek az alkalmazásra kerülő anyag tulajdonságaiból önként folynak. (Bejelentési oszt. 1913 febr. 15. 8092/913.) L. 3105.) Bejelentési osztály: a fölszólalásoknak helyt ad, s ehhez képest a bejelentés tárgyára a szabadalmat megtagadja. Indokok-. Bejelentő eredeti igénypontja szerint a cellulózaétheroldatokat, azaz helyesebben a cellulóza észtereinek oldatait kívánja a légi járművek után feszítésére fölhasználni olykép, hogy azokkal a már kifeszített szöveteket voDja be. Ezen eljárás azonban a bejelentés időpontja előtt meg