Szabadalmi Közlöny, 1914 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1914-02-01 / 3. szám
3. szám. SZABADALMI KÖZLÖNY. 129 NEM HIVATALOS RÉSZ. Menczer Árpád Menczer Árpád, a hivatal érdemben dús tagja, a bírói kar egyik ékessége nincs többé. Halálával kiváló, munkabíró kézből hull ki a toll, szilárd meggyőződését őszintén hirdető ajak némúl el mindenkorra s a kartársi szeretet mélyén rejtő szív dobogása szűnik meg örökre. Menczer Árpád 1862-ben született Szerbnenzina (ma Nagynezsény) községben, Torontálmegyében. A gépészmérnöki oklevelet 1884-ben, a zürichi polytechnikumon szerezte meg. Diplomájának nosztrifikálása után, ugyanebben az évben, a kir. József műegyetemen, mint gépszerkezettani tanársegéd kezdette meg állami szolgálatát, míg 1887-ben a Máv. mérnökgyakornokává lett. 1895-ben az iparíeliigyelőséghez lépett át, a honnan 1900-ban Ő Felsége m. kir. szabadalmi bíróvá nezezte ki. Mint ilyen, különösen a textil-, a malom- s a nyomda-ipar körébe vágó találmányok szakreferenseként működött. Nagy szaktudással folytatott munkásságát mindenkor határtalan lelkiismeretesség és rendkívüli pontosság jellemezte. Mint bíró, mindig az anyagi igazság kutatásán fáradozott s hosszas gyakorlati pályáján szerzett tapasztalatai gyors felfogásával és tiszta, éleslátásával párosultan bírói működését kiválóan eredményessé, munkáját nélkülözhetetlenné tették. A mérnök-társadalomban mint képzett, jeles technikus is elsőrendű helyet foglalt el s oszlopos tagját veszti el benne a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet is, melynek választmányában helyet foglalt s melynek gépészeti, elektrotechnikai és gyáripari szakosztályában fiatal korában mint jegyző működött. Mint ember szívének nagy jóságával tűnt ki. Innen eredt családja iránti rajongásteljes kötelességtudása és kartársainak határtalan szeretete és becsülése. A kérlelhetetlen végzet idő előtt, férfikora delén, ragadta ki az élők sorából, pótolhatlan űrt hagyva utána s mikor hült tetemét a téli, fagyos rög elfödi, özvegyéből és négy kis gyerekéből álló szőkébb családján kívül, az ő nagyobb családja: szerető kartársai hullatnak érette fájdalmas, őszintén gyászoló könnyeket. A temetés f. bő 26-án d. u. V24 órakor ment végbe nagy részvét mellett s a birótársak nevében Pompéry Elemér a következő szavakkal búcsúztatta el: «Kedves jó Árpád barátunk! Családod után, a hozzád legközelebb állók, szabadalmi biró társaid is eljöttek ravatalodhoz, hogy búcsút vegyenek tőled. Eltávozásod nemcsak családod tagjainak okozott kimondhatatlan fájdalmat, nekik akik benned a jó fiút és rokont a szerető férjet, a gyermekeit rajongásig imádó apát vesztették el, hanem nekünk kollegáidnak is szívét mardossa a fájdalom, amikor még csak pár nap előtti együttműködés után e gyászos helyen így látunk viszont. Fájdalmunkat véljük enyhíthetni, ha itt a ravatalodnál még egyszer szólhatunk hozzád és elmondjuk, hogy mi benned nemcsak a példás, vasszorgalmú tisztviselőt, a szakavatott biró társunkat vesztettük el, hanem elvesztettünk egy oly igaz barátot, kinek szíve melegét még heves vitatkozásközben is éreztük és akit azért nemcsak tiszteltünk, de igazán szerettünk. Mély vallásosságra van szükség, hogy zúgolódás nélkül nyugodjunk bele a meg nem változtathatóba, de erre is te adtál példát, amikor a legmélyebb keresztényi megadással vonultál be pár nap előtt a szanatóriumba. Istenem, miért engedted, hogy Árpád barátunk életében szíve melegét oly nagy mérvben árassza barátaira, hogy abban az egy esetben, amidőn annak dobbanására neki magának lett yolna szüksége az már kimerülve fölmondja a szolgálatot. Kedves Árpád barátunk, szívednek irántunk való dobbanásait soha el nem fogjuk felejteni, a te emlékedet szeretettel fogjuk megőrizni. Nyugodjál békében! Isten veled.» A ravatalnál búcsúztatót mondott még a hites szabadalmi ügyvivők testületé nevében Szilasi Jakab dr. M
