Szabadalmi Közlöny, 1908 (13. évfolyam, 1-37. szám)

1908-05-16 / 20. szám

SZABADALMI KÖZLÖNY. 20. szám. 342 az a végtelen szalagon elhelyezkedett, így tehát már ez okból is más a bejolentő eljárása, mint a H.ó. A fölszólaló a tárgyalás további folyamán szakértő meg­hallgatását kérte arra nézve, vájjon a bejelentett el­járás szerint kószítbotő-e tetófedöcseróp vagy sem, hogy ily módon aztán megállapítható legyen, vájjon a bejelentés megfelol-e a szabadalmi törvény 1. §-ának. Kifogásolja azonban még a bejelentést azért is, mórt az eljárásnál sok lmlladékanyag képződik, melyekben az azbeszt és cement keverődik s így a bejelentő ennek földolgozására mégis csak kénytelen lesz H. eljárását alkalmazni. A m. kir. szabadalmi hivatal bejelentési osztálya a fölszólaló érvelésének és a bejelentés tárgyának meg­vizsgálása és a fölszólaló szakértőjének, dr. Z. Sz., továbbá a bejelentő szakértőjének, K. J. J. meghall­gatása, az utóbbinál foganatosított helyszíni szemle, valamint a bejelentő kérelmére K. gyárában Zeller­­feldben a zellerfeldi Amtsgericht közbejöttével foga­natosított bírói szemle után úgy találta, hogy a be­jelentés tárgyára kért szabadalom a határozat ren­delkező részében elrendelt törlésekkel megadható. A fölszólaló ugyanis azon az alapon kívánta a sza­badalom megtagadását, hogy a bejelentett eljárás sze­rint mükőlemezek nem készíthetők 8 így a bejelentett eljárás iparilag nem értékesíthető. Ámde a fölszólaló ezen érvelése beigazolást nem nyert, amennyiben úgy a szakértők, mint pedig különösen a zellerfeldi gyár­ban megtartott bírói szeinlo is beigazolta, hogy a szabadalmaztatni kért eljárás szerint készíthetők le­mezek, minélfogva e részben a fölszólaló kifogásai annál kevésbbó voltak figyelembe vehetők, mert az ipari értékesíthetőség kritériuma nem az, hogy vala­mely eljárás szerint készülő tárgy jobb-e mint egy más, már ismert és szabadalmazott eljárás szerint készült tárgy, hanoin az, hogy a bejelentett oljárás szerint az ipar és technika jelen állása mellett meg­csinálható-e az a tárgy, melyet bejelentő a védetni szándékolt eljárás szerint elkészíteni akar. Már pedig a meghallgatott szakértők véleményéből, valamint a zellerfeldi gyárban foganatosított bírói szemléből meg­állapítható, hogy a bejelentett eljárás szerint készít­hetők mükőlemezek. A fölszólaló szakértője, dr. Z. Sz. maga is készített ily mükőlemezeket, melyeket a hivatalnak bemutatott, s szakvéleményében csakis azt mondja, hogy az ekként késziiló lemezek tető­fedésre vagy falborításra nem alkalmasak. De nem lehetett figyelembe venni a fölszólaló azon kifogását sem, hogy a bejelentett eljárás szerint ké­szülő lemezeknél az ellenállás fokozása céljából al­kalmazott drótszövetek, stb. fölhasználásra sem en­gedélyezhető szabadalom, mivel az nem új, azért, mert a bejelentő által e részben hivatkozott szaba­dalmakból egyáltalán nem tűnik ki, hogy a védetni szándékolt eljárással azonos eljárásnál alkalmaztak volna már a bejelentés időpontja előtt drótszöveteket és hasonló erősítő közegeket. Azonban törölni kellett a leírás második bekezdésé­ben a «szükség esetén vízhatlanná tétetnek» szava­kat, mert az 1905. évi május hó 29-én megtartott tárgyalás alkalmával (6726/905. sz. jkönyv) bejelentő hozzájárult, hogy özek töröltessenek. Törölni kellett továbbá a leírás 3-ik bekezdésének következő mondatát is : «Ezen eljárás által a nedves állapotban levő rostok mindegyike a hydraulikus kötőanyaggal belső érintkezésbe hozatik», mivel a megtartott tárgyalások folyamán kitűnt, hogy az ily általánosságban nem következik be s így a leírás e részben megtévesztőnek volt tekintendő. De nem lehetett a fölszólaló azon kérelmének sem helyt adni, hogy a szóban forgó bejelentésre enge­délyezendő szabadalom, mint a H.-fóIe szabadalomtól függő javítási szabadalom engedélyeztessék, mert ezen bejelentés tárgya nem tekinthető a H.-fóle eljá­rás javításának, amennyiben H. eljárásánál az alkat­részek nedvesen kevertetnek, míg ellenben a cement a bejelentett eljárásnál egyáltalán nem alkalmaztatik nedvesen, hanem porozó kamrából szárazon fölvive. A fölmerült költségekben bejelentő mint azok okozója marasztalandó volt, azért, mert a fölszóla­­lási tárgyalás folyamán a meghallgatott szakértők véleményei és a megtartott bírói szemle igazolták be a leírás törölt részeinek megtévesztő voltát. A bejelentő képviselőjének költségeit saját felével szemben meg kellett állapítani, mivel az 1906. évi november hó 9-iki tárgyaláson bejelentő képviselője ezt kérte. Budapest, a m. kir. szabadalmi hivatal Bej. oszt. 1904. évi február hó 27., 1904. évi december hó 12., 1905. óvi május hó 29., 1905. évi november hó 22., 1906. évi november hó 9., december hó 5. 16058/907. A m. kir. szabadalmi hivatal bírói osztálya a be­jelentési osztálynak 16784/906. sz. határozatát, a költség és a leírás módosítása tekintetében részben megváltoztatja, egyebekben pedig helyben hagyja; ehhez képest dr. Z. Sz. szakértő diját 600 koronáról 800 koronára fölemeli, annak megfizetésére a fölszó­lalót kötelezi, és ebből kifolyólag a fölszólaló részére a bejelentővel szemben megállapított 1200 korona szakértői dijat 600 koronára szállítja le. A leírás 3-ik bekezdésének a bejelentési osztály által törölt részét újból hatályba helyezi. A fölfolyamodás során föl­merült költségeket kölcsönösen megszűnteti. Végül a bejelentő által és dr. Z. Sz. szakértő által befizetett fölfolyamodási díjakat visszautalványozza. Indokok : Dr. Z. Sz. szakértőnek 600 koronában megállapí­tott szakértői díját a teljesített munka és készkiadás kellő figyelembe vételével 800 koronára föl kellett emelni. E szakértő díjának a fölszólalóval szemben

Next

/
Thumbnails
Contents