Szabadalmi Közlöny, 1907 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-16 / 46. szám
668. oldal SZABADALMI KÖZLÖNY. 46. szám. 4. Ha ily fölszólaláe beérkezett, az ellenőr köteles erről a kérelmezőt értesíteni. 5. A megszabott idő lejárta után köteles, az ellenőr az esetet tárgyalni és afölött a bírósághoz fölebbezliető határozatot hozni vagy aziránt, hogy a szabadalom hatályába visszaállíttatik, vagy hogy a kérelem elutasíttatik. Ezen fejezet alapján hozott minden rendelkezésnek megfelelöleg kell intézkednie, hogy azon személyek megvédessenek, akik a szabadalom tárgyát használták, minthogy a szabadalom megszűnése a képes hivatalos szabadalmi lapban közhírré volt téve. A leírás módosítása. 21. A leírásnak málositása az ellenőr által. \. A bejelentőnek vagy szabadalomtulajdonosnak bármikor joga van a szabadalmi hivatalhoz címzett Írásbeli kérvényben azt az engedélyt kérni, hogy leírását beleértve ennek egy részét kitevő rajzokat is, lemondás, helyesbítés vagy magyarázat útján módosíthassa, amikor is a szándékbavett módosítás oka és módja is megjelölendő. 2. A kérvény és a célba vett módosítás módja az előírt módon közzéteendő és az első közzététel napjától számított egy hónapon belől a szabadalmi hivatalnál mindenki bejelentheti, hogy a módosítás ellen fölszólal. 3. Ha az ellenőrhöz ilyen bejelentés érkezett, köteles erről a folyamodót értesíteni és az esetet tárgyalni és afölött határozni. 4. Ha fölszólalás nem érkezett, vagy ha az a személy, ki a felszólalást bejelentette, nem jelenik meg, köteles az ellenőr afölött határozni, vájjon és ha igen, minő föltételek alatt engedtetik meg a módosítás. 5. Az ellenőr határozatát minden esetben fölebbezni lehet a birói hivatalnokhoz, aki, ha ezt kívánják, a módosítást kérő félt és ahol fölszólalás adatott be, a fölszólalót, ha az a birói hivatalnok véleménye szerint jogosítva van a fölszólalás tárgyában meghallgattatni 8 ha fölszólalás nem adatott be, az ellenőrt meghallgatja és határoz afölött, vájjon a módosítás megengedtessék-e s ha igen, minő föltételek alatt. 6. Semmiféle oly módosítás nem engedhető meg, minek következtén a módosított leírás a nem módosított leírásban igényelt találmánytól eltérő, lényegében tágabb vagy lényegben különböző találmány igényeltetnék. 7. A módosításra adott engedély a folyamodó felet följogosítja, hogy a kívánt módosítást foganatosítsa, de a csalás esete ki van ez alól véve ; a módosítás az előírt módon közzéteendő és minden törvényszék által és minden célra a leírás része gyanánt tekintendő. 8. Ezen fejezet nem alkalmaztatik, ha és a míg szabadalomsórtés miatt pör folyik, vagy ha a szabadalom megvonása iránt valamely bíróságnál oljárás van folyamatban. 22. A leírás módosítása a bíróság által. A szabadalom bitorlása iránti minden eljárásban vagy a szabadalom megvonása iránt a biróság előtt indított eljárásban a biróság a szabadalomtulajdonosnak megengedheti, hogy leírását, a törvényszék által a költségek, a kihirdetések vagy más körülmények tekintetében megállapított föltételek megtartása mellett lemondás útján módosíthassa; de semmiféle módosítás nem engedhető meg, amellyel a módosított leírásban oly találmány igényeltetnék, mely lényegében tágabb vagy lényegében különböző attól a találmánytól, amely a nem módosított leírásban igényelve látszik és ha a bírósághoz ilyen engedély adása iránti kérvény beadatik, ezt az ellenőrrel közölni kell, akinek joga van megjelenni és meghallgattatni és köteles is megjelenni, ha a biróság elrendeli. 23. A kártérítés korlátozása. Ha ezen törvény alapján a leírás módosítása lemondás, helyesbítés vagy magyarázás útján megengedtetett, akkor a találmánynak a lemondás, helyesbítés és magyarázás előtti használása miatt indított eljárásban nem lehet kártérítést megállapítani, hacsak a szabadalomtulajdonos a biróság megnyugtatására be nem igazolja, hogy ő eredeti igényét jóhiszeműleg és kellő ügyességgel és szakismerettel fogalmazta. 24. Használati kényszerengedély és megvonás. 1. Minden érdekelt fél a kereskedelmi ministerliez (Board of trade) kérvényt adhat be, melyben kimutatja, hogy valamely szabadalmazott találmánnyal a közönség jogos igényei nem elégíttetnek ki és kéri, hogy használati kényszerengedély adassék, vagy különben a szabadalom vonassák meg. 2. A kereskedelmi minister a kérvényt megvizsgálja és ha a felek egymás között meg nem egyeztek, akkor ha úgy van meggyőződve, hogy ez esetben prima facie esetről van szó, köteles ezen kérvényt a bíróság elé utalni; de ha a kereskedelmi ministernek nem ez a meggyőződése, akkor a kérvényt visszautasíthatja. 3. Ha ily kérvényt a kereskedelmi minister a bírósághoz utasított és a törvényszék meggyőződésére beigazoltatott, hogy a szabadalmazott találmánnyal a közönség jogos érdeke ki nem elégíttetett, akkor a szabadalomtulajdonost a biróság arra kötelezheti, hogy a bíróság által illőnek talált föltételek mellett használati engedélyt (licentia) adjon, vagy pedig Ítélettel a bíróság a szabadalmat megvonhatja, ha a bíróság abban a nézetben van, hogy a közönség jogos igényét a találmányra nézve adott használati