Szabadalmi Közlöny, 1899 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1899-01-07 / 1. szám
7 nak a czimben és a szabadalmi igényekben a legvilágosabban kifejezésre kell jutnia. A találmány közzététele alkalmával (L szabadalmi törvény 57. §-át), a találmány lényeges tárgya a lehető legrövidebben főbb vonásokban olykép jelölendő meg, hogy abból a szakértelemmel bíró érdekelt felek kivehessék, hogy a bejelentés mire vonatkozik ; az e szerint közzéteendő szöveg az illető elővizsgáló részéről a közzétételi indítvánnyal egyidejűleg készítendő el az ülés számára. 22. §. A kitételi csarnokban a kitett be jelentések mellékleteikkel együtt, úgyszintén a megadott szabadalmak leirásai is készen tartandók a végből, hogy azokat bárki megtekinthesse. A rajz nyomda-példánya nem tétetik ki. A kitett bejelentésekről alkalmas előjegyzések vezetendők a végből, hogy a kitevés alatt álló bármely bejelentés a bejelentő nevének bemondása alapján, úgyszintén a valamely meghatározott osztályba tartozó bejelentések is, ezen osztály megnevezése alapján könnyen és gyorsan megtalálhatók legyenek. A kitételi csarnok a közönség számára hétköznapon 9-től 3 óráig, ünnep- és vasárnapokon (1. 11. §. t.) 9-től 12 óráig áll nyitva; egy fél órával ezen záró óra letelte előtt azonban bejelentések és szabadalmi leírások már nem adatnak ki. A felek kezei közt levő bejelentések és szabadalmi leírások a hivatalos idő letelése után visszakövetelendők és ismét hivatalos őrizet alá veendők. A ki a kitéti csarnokban valamely bejelentést vagy szabadalmi leírást megtekintés végett kiadatni kér, erről igazolványt tartozik kiállítani, a melyre a kiadatni kért darabok száma följegyzendő. A kiadott bejelentéseket és szabadalmi leírásokat a felek a részükre kijelölt helye ken tartoznak betekinteni. Meg van engedve, a bejelentésekből jegyzetek s a rajzokról vázlatok elkészítése; a leírások és különösen a rajzok teljes másolatát azonban csakis az illető bejelentési osztály főnökének külön engedélye alapján szabad elkészíteni; ez az engedély csak akkor adatik meg, ha a fél hitelt érdemlőleg igazolja azt, hogy a teljes másolatra valamely fölszólalás megokolása czéljából van szüksége. Ehelyütt nyomatékosan utaltatik a szabadalmi törvény 57. §-ának 4. bekezdése értelmében, a kitett szabadalmi leírásokat megillető szerzői jog oltalmára. A kitétel csarnokában ténta és irótoll a felek által, csak külön engedély alapján használható. Jegyzetek, vázlatok és másolatok készítésére a felek ugyanott csakis közönséges avagy téntairónokat használhatnak. A kiadott darabok visszavételénél a szolgálattevő tisztviselő azok épségéről meggyőződni és a kiállított igazolványt visszaadni vagy megsemisíteni tartozik. Több bejelentés és szabadalmi leírás csak akkor adható ki egyidejűleg egy félnek, ha azokra összehasonlítás czéljából van szüksége. A felek a kitételi csarnok főnökének kivánatára, az elkészített jegyzeteket, vázlatokat vagy másolatokat fölmutatni tartoznak. Ha a felek részéről eszközölt följegyzések túllépik a jegyzetek vagy vázlatok megengedett mértékét, a kitételi csarnok főnöke jogosítva van ezeket a följegyzéseket visszatartani. Gondoskodás történjék az iránt, hogy a felek megjelenésük sorrendje szerint vétessenek tekintetbe. A kitételi csarnokban tilos a hangos beszélgetés és a többi jelenlevőket zavaró viselkedés, úgy szintén a dohányzás. A kitételi csarnok főnöke köteles ugyanott a csend és rend föntartása fölött őrködni. Azon személyeknek, kik az előzőkben foglalt rendelkezésekkel ismételve ellentétbe helyezkednek, a szabadalmi hivatal elnöke a kitételi csarnok főnökének indítványára, a kitételi csarnok látogatását mindenkorra vagy csak bizonyos időre megtilthatja. 23. §. A közzététel megtörténte az illető bejelentés ügyiratán föltüntetendő. A bejelentés visszavonásának avagy a szabadalom megtagadásának közzététele, (1. szabadalmi törvény 66. §-át), a bejelentésnek annak idején történt közzétételére való