Központi Védjegy-Értesítő, 1904 (1-12. szám)
1904-10-01 / 10. szám
- 812 — ‘26233. Német. Grammophon részvénytársaság1 Berlinben, képv. dr. Szirmai Rikárd budapesti ügyvéd által, a budapesti keresk. s iparkamaránál 1904. évi julius hó 13-án d. u. 12 óra 15 p.-kor belajstromoztatta grammophonokat és grammophonlianglemezeket előállító és forgalomba hozó berlini vállalata részére, még pedig hangok vagy hangzók feljegyzésére, előállítására vagy ismét előállítására való készülékekre, beszélőkészülékekre, grammoplionokra, valamint ily készülékek részeire: állványokra (piedestálok) asztalokra, szekrényekre és tartókra az előbb jelölt készülékek számára, azoknak be- és kikapcsolására, valamint működésbe és működésen kivül helyezésére való szerkezetekre, szerkezetek azoknak üzembehelyezésóre, pénzdarab bedobása által, motorokra, hajtóművekre felhúzható hajtóművekre, sebesség-szabályozók által, szerkezetekre az előbb nevezett készülékeknél a játéksebesség szabályozására: szerkezetekre az előbb nevezett készülékeknél tűk vagy vesszők kicserélésére, tűkre, vesszőkre, hanglemezekre és más banghnllámhordozókra, tartályokra, szekrényekre, dobozokra, borítékokra és csomagoló eszközökre, tűk, vesszők és hanglemezek részére, hanglmllámhordozók és ama készülék részei részére, hangdobozokra, hangtölcsérekre, hangkarokra, hangvezeté keltre, albumok hanglemezek számára alkalmazandó s itt 11655. kam. sorszám alatt ábrázolt védjegyét; ezimkókre begöngyölósre valamint nz árura rányomja, vagy az árura lehúzza. 2481. lap. 11665. Trompona 26239. Blum és trs., kereskedő czég Berlinben, képv. tídvi Illés István budapesti ügyvivő által, a budapesti keresk. s iparkamaránál 1904. évi julius hó 18-án d. e. 11 órakor belajstromoztatta berlini irógépüzlete részére, még pedig Írógépekre, Írógépszalagokra, szénpapirosra (különféle kivitelű) irógépasztalokra és állványokra, irógépszékekre, kézirattartókra, betütisztitókefékre és irógépecsetekre, irógépolajokra, irógépolajzúkra, Írógépekhez való nemezalátétekre, irógópiráshoz való türlógumrnikra, írógéphez való törlősablonokhoz, Írógéphez való billentyűóvókra, irógépelők részére ujjvédökre, Írógépekhez való viaszkosvászonsapkákra, Írógépekhez való csavarhuzókra, felszívó tulajdonsággal bíró levonatpapirokra, sokszorosító készülékekre, sokszorosító készülékekhez való viaszkospapirra, sokszorosító kész Ulé kekhez való festékekre, javitólakk- és pasztákra, sokszorosító készülékekhez való hengerekre, selyemgázokra, sokszorosító készülékekhez való palavesszőkre és voualzúkerekekre, tűzőgépekre és kapcsokra, levélkapcsokra; Írógép- és átütőpapirosokra, tekercsben és lapokban levő másolópapírokra, gyorsfűzőkre és levélrendezőkre, irógóptisztitúkendőkre, lyukasztókósztilókre alkalmazandó s itt 11679. kam. sorszám alatt ábrázolt védjegyét; czimkékre és csomagolásokra nyomtatva használja. 2482. lap. 11679. Derby 26243. Rousselon József, késesárn-gyáros Thiersben, képv- Pappenheim Gusztáv bécsi lakos által, a budapesti keresk. s iparkamaránál 1904. évi julius hó 18-án d. u. 1 órakor belajstromoztatta thiersi vállalata részére, még pedig késesárukra alkalmazandó s itt 11684. kam. sorszám alatt ábrázolt védjegyét; az árukra üti és czimkéiil alkalmazza. 2483. lap. 11684. 11686. 26244. Neuhäuser Klias, kereskedő Obersteinben, képv. Weisz Sándor budapesti szab. ügyvivő által, a budapesti keresk. s iparkamaránál 1904. évi julius hó 20-án d. e. 11 óra 45 p.-kor belajstromoztatta obersteini vállalata részére, még pedig óralánezokra és ékszertárgyakra alkalmazandó s itt 11686. kam. sorszám alatt ábrázolt védjegyét; czimkéül alkalmazza, csomagolásra ragasztja vagy nyomja, valamint az áruba iiti. 2483. lap. 26246. Kodak társaság korlátolt felelősséggel Berlinben. képv. dr. Szirmai Rikárd budapesti ügyvéd által,, a budapesti keresk. s iparkamaránál 1904. évi julius hó 20-án déli 12 órakor belajstromoztatta fényképészeti czikkeket készitő berlini gyára részére, még pedig fényképészeti szüségleti ozikkekre, különösen kamarákra, kamara tartókra, stativokra, zárakra, keresőkre, lencsékre (objectivok) másolókeretekre, lámpákra, vegyszerekre, üvegekre és papírokra alkalmazandó s itt 11688. kam. sorszám alatt ábrázolt védjegyét; czimkéül alkalmazza és a göngyöletre rányomja. 2483. lap. 11688. Premo 26248. Trictionless Metall Co. czégdtichmondban, képv. Pásztor Marcell budapesti lakos által a budapesti keresk. s iparkamaránál 1904. évi julius hó 20-án d. u. 12-óra 30 p.-kor -belajstromoztatta richmondi gyára részére, még pedig csapágyfémre alkalmazandó s itt 11691 kain. sorszám alatt ábrázolt védjegyét;, czimkéül használja és csomagolásra nyomja. 2484. lap. 11691. 26253. Hirsch és Frank budapest-salgótarjáni gépgyár és vasöntöde r.-t. Budapesten, a budapesti keresk. s iparkamaránál 1904. évi julius hó 23-án d. u. 12 óra 30 p.-kor belajstromoztatta budapesti vallalata részére, még pedig diszöntvényekre és pedig asztalkákra, albumállványokra, boritékállványokra, boxerekre, czipőhuzókra dohányzókészletekre, emyőállványokra, gyertyatartókra, gyufatartókra, hamutartókra, Írókészletekre, itatónyomókra kalaphorgokra, kefetartókra, képkeretekre, köpőcsészékre, kulcstartókra, levélnyomókra, óraállványokra, padlóvédőkre kályha elé, ruhafogasokra, szivarvágókra, szivartartókra, tolltörlőkre, törülközőtartókra, tükrökre, tüzelőkészlettartókra, virágasztalokra, vasalóvédőklapokra gazdasági gépek és pedig: kukoriczamorzsolókra, répavágókra, szecskavágókra, háztartási czikkekre és pedig: gyorsfőzőkre, légszesz- és szeszre, húsverőkre, huskalapácsokra, szénvasalókra, őrlőkre (hús-, zsemle-, mák-), egyéb öntvényekre és pedig : aknakeretekre, csapágyakra, csapszekrényekre, csatortíarácsokra, fémbútorokhoz való öntvényekre, fordítókorongokra, fürdőkádlábakra, kályha- és takaréktűzhelyajtókra, kávéházi asztalállványokra, kályhákra, kémónyajtókra, tolattyúszekrényekre, takaréktüzlielylábakra, vasalónyelvekre, vassulyokra, szerszámgépekre és pedig; csavarvágógépekre, esztergapadokra, fúrógépekre és gyalugépekre alkalmazandó s itt 11697, kam. sorszám alatt ábrázolt védjegyét; az áruba öntve, beütve és czimkéül használja. 2484. lap. 11697. 26257. Ortopoeus Albert, ékszergyáros Pforzheimban, képv. Theodorovic W. bécsi szab. ügyvivő által, a budapesti keresk. s iparkamaránál 1904. évi julius hó 25-én d. u. 1 órakor belajstromoztatta pforzheimi vállalata részére, még , dig ékszertárgyakra nemes és nemtelen fémekből és ékszerekre alkalmazandó s itt 11715. kam. sorszám alatt ábrázolt védjegyét; az áruba ütve, vagy mint fémjelzést alkalmazza a czimkékre és gön- I gyölésekre rányomva használja. 2485. lap. 26262. «'Regina» regisztrálószekrény- és priieziziós szerszám-gyár társaság korlátolt felelősséggel Berlinben, képv. Theodorovic W. bécsi lakos által, a budapesti keresk. s iparkamaránál 1904. évi julius hó 29-én d. e. 11 óra 45 p.-kor belajstromoztatta j berlini vállalata részére, még pedig ellenőrző pénztárakra, előjegyzési készülékekre, számoló-, összegező- és Írógépekre, ezen készülékek alkatrészeire és tartozékaira és pedig: checktekercsekre, ellenőrzőszalagtekercsekre, mutató- (jelző-) üvegekre, fémtokokra, összegezöszerkezetekre alkalmazandó s itt 11721. kam. sorszám alatt ábrázolt védjegyét; az ára lehúzva vagy sablonozva és czimkékre valamint csomagolásokra nyomva és az áruba öntve használja. 2485. lap. 11721.