Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 2. félév)

1900-11-04 / 94. szám

— 98 A komoly veszedelem két oldalról fenyegetheti a közérdeket. Egyik a kis, de természetes helyzetöknél fogva teljes monopollal biró helyi kartellek, illetve egyesek, kik verseny hiányában diktálják az árakat s tetszésök szerint kizsákmányolhatják a nagy közönséget. A mai közlekedési viszonyok mellett igazán nyomasztó ilynemű monopolok csak a legszükségesebb, mindig csak frissen élvezhető tápszereknél birnak esélyekkel és lehetnek veszélyesek a nép szélesebb rétegeire. Ám itt a helyi hatóságok s a felügyeletre hivatott állam közreműködésével kivételes rendszabályok, nevezetesen fogyasztási szövetkezeteknek hivatalból való előmozdításán kivül, illetve annak sikertelensége esetén az 1884. év XVII. t.-cz. 53. § ának a pék- és mészároshentes-iparra való megfelelő általánosítása segítenek. Nagyobb a másik veszély: a nagyipar egyes fontos ágainak monopolizálása, beleértve a szén- és vasbányászatot is, melyek tulajdonkép minden ipari életnek alapjai. Am minden rendkívüli eszköz alkalmazásának alapfeltétele az, hogy annak szükségét pártatlanul bebizonyítsuk. Tekintve az itt szereplő magán- és közérdekek nagy fontosságát, azt tartom, hogy szabadelvüségére sokat tartó jogállam e bizonyítást a közigazgatás bármily magas szerveire sem bizhatja, hanem itt a biróság funkcziója kezdődik. A rendes biróság dolga lenne tehát nálunk megítélni azt, hogy fennáll-e valamely kartellnél az az eset, hogy az a közérdekét sérti s ezzel létjogát eljátsza? Mellékes kérdés, hogy e biróság melyik legyen s hogy a felebbvitel — az ügy gyors elintézése fontos levén, — hány forumhoz történhessék? Tekintve azonban, hogy gazdasági szakkérdések dolgában legavatottabb bíróságunknak a budapesti váltó és kereskedelmi törvényszéket tekinthetjük, legczélszerübbnek látszik ezt e hatáskörben az egész államra kiterjedő illetékességgel felruházni. Felebbvitelnél át lehetne ugrani a királyi táblát; ellenben a Curia nyilatkozását okvetlenül meg kellene kívánni. Nehezebb kérdés, hogy kit illessen meg a keresetjog? Miután itt arról van szó, hogy valamely kartell a közérdekbe ütközik-e vagy sem: nyilván a közérdek képviselőit kellene a keresetindítás jogával felruházni. Tehát valamennyi miniszter, a kartellhivatal s a kereskedelmi és iparkamarák volnának hivatva az eljárás megindítására; esetleg egyéb hatóságaink, szaktestületeink is. A legfogasabb feladat azonban annak körülírása, hogy mikor sérti a kartell és — a mit itt soha sem szabad szem elöl téveszteni —• az egyéni monopol a közérdeket oly mértékben, hogy rendkívüli beavatkozásra szükség legyen. Tiszta dolog, hogy bíróságaink eddigi terminológiája, mely a kartell turpis causá-jának körülírására szolgál, nem alkalmazható. Sem a „fogyasztó közönség érdekeit biztosító szabad verseny kizárása', sem a „fogyasztó közönség megkárosítására irányuló áremelés" nem elfogadható ismérvek. Egy méltányos kartell vezetőség szabad verseny teljes hiánya mellett is szabhat mérsékelt árakat. Az áremelés lehet teljesen indokolt, ha pl. a termelési költség emelkedett s viszont lehet, hogy valamely kartell nem emeli az árat, hanem csak a régi színvonalon tartja meg s mégis nagy károkat okoz azzal, hogy a csökkent termelési költségeket nem engedi érvényesülni s fogyasztókat és továbbfeldolgozókat nem részesiti az árcsökkenés előnyeiben. De lehet az is, hogy a kartell a munkabérek leszorítása vagy a nyersanyag stb. árának lenyomása utján okoz bajokat. Az osztrák kartelljavaslat idevágó fogalmával a II. részben foglalkozván, itt elég azt ismételnem, hogy az szerencsésnek épen nem mondható. A káros kartell fogalmát nézetem szerint két jelből kell összetenni. Az egyik az, hogy a kartell monopolos helyzetben van, a másik az, hogy — ép ennek segélyével — az árak (esetleg munkabérek stb.) szabályozásával a maga hasznára s a többiek kárára visszaél. Az első ismertetőjel nem szorul magyarázatra. Oly kartell, mely nem uralkodik a piaczon, melylyel szemben elég verseny áll arra, hogy árszabályozó hatását ellensúlyozza, nem közveszélyes. Annál nehezebb a második ismertetőjel szabatos megállapítása. A helyzettel visszaélés jelenteni akarja azt, hogy a kartell ugy jár el, hogy eljárása erkölcstelen, a közérdeket sértő. Nyilvánvaló, hogy e fogalmak relativek és szerfölött rugalmasak. De ez a tárgygyal jár s egyáltalában egyik általános vonása a modern társadalmi problémáknak. A szocziálpolitikai reformok, az uzsorának s a tisztességtelen versenynek üldözésétől kezdve a munkástörvényhozásig csupa merő ily természetű fogalmakkal működnek és a birói kar közgazdasági és ethikai nevelésének feladata, hogy e nehézségeken átsegítsen. Ám azért a második ismertetőjelet körül kell irni. Ujjmutatással itt az uzsoratörvény szolgálhat, melylyel az analógia feltűnő. A különbség a német Sachenwucher s a kartell- és monopoluzsora közt csak az, hogy amaz az egyesnek árt, ez széles rétegeknek. Ám az uzsorát itt két ponton figyelhetjük és Ítélhetjük meg. Az egyik az ár- illetve bérképzés. A kizsákmányoló árszabás kitételét ismerjük s a német biróságok használják is. Ez az első pont. A második sokkal hátrább következik a gazdasági életben. Értem a nyereség, a vállalkozói tiszta haszon alakulását. Nézetem szerint a legtömörebb, a legáltalánosabb kifejezője a kartell hatásának: hisz a végczélja minden szervezkedésnek épugy, mint a vállalkozó minden tevékenységének, a nyereség biztosítása és fokozása. Végtelen sokat lehetne a felett vitatkozni, hogy melyik ponton kell a dolgot megfogni, hogy mit könnyebb — vagy jobban mondva — mit kevésbé nehéz megállapítani: a kizsákmányoló árt vagy az uzsoraszerü nyereséget? Bár azt hiszem, hogy a mai bonyolult gazdasági életben a régi világ „fair price" problémája helyére a „fair profit" problémája lép s hogy a lényeg a végeredményt képező nyereség, nem az ár: a gordiusi csomót ez esetben ketté lehet vágni egy „vagy" segélyülvételével, a bíróságra bízva azt, hogy mit kíván meg-