Központi Értesítő, 1900 (25. évfolyam, 1. félév)

1900-02-08 / 11. szám

— 150 — tekinteteket teljesen megóvni kívánom, utasítsa a hatóság az elsőfokú iparhatóságokat arra is, hogy a mennyiben ily kapcsolatos üzletek most íennállanak, ezekről hozzám a hatóság utján jelentést tegyenek, mert ezen üzletek szétválasztása iránt esetről-esetre mélíányos módon kívánok rendelkezni, illetőleg a kellő utasításokat a hatóság utján az elsőfokú iparhatóságoknak megadni. Magától értetődvén, hogy a zálogtulajdonosoknak jogában áll ékszerkereskedésre, vagy más üzletre jogosító iparigazolványt váltani s ennek alapján zálogüzlete helyiségétől különböző más épületben levő helyiségben ékszerkereskedést folytatni. 2. Tapasztaltam továbbá, hogy „árverésről visszamaradt tárgyak" jelzés használata sokban hozzájárul a közönség félrevezettetéséhez; pedig az „árverésről visszamaradt zálogtárgyak" elnevezés az 1881 : XIV. t.-cz. 15. és 18. §-ainak téves értelmezésén alapszik. Ugyanis az ép idézett törvény 15. §-a feltétlenül rendeli, hogy a lejártáig ki nem váltott zálog árverés utján értékesitendő, a 18. §-a szerint pedig „kikiáltási árul a zálognak az üzletkönyvbe jegyzett becsértéke szolgál. Ezen áron alul zálog csak akkor adható el, ha a kikiáltási ár mellett vevő nem jelentkezik." A magánzálogüzlettulajdonosok elleni panaszokból az látszik kitűnni, hogy azok a törvény idézett szakaszait akként értelmezik, hogy ha a zálogtárgy a becsértéken el nem kol, az a kölcsönzőintézet követelésének kielégítésére a zálogüzlettulajdonos birtokába és tulajdonába jut s az ilyen zálogokból válnak az úgynevezett „árveréstől visszamaradt zálogtárgyak", melyeket azután a zálogüzlettulajdonos, ékszerkereskedésre szóló iparigazolványa alapján ily czimen árusit. Az 1881 : XIV. törvényezikk 15. és 18. §-ainak jelzett értelmezése azonban téves és helytelen, mert a 15. §. értelmében a lejáratig ki nem váltott zálogok feltétlenül árverés utján értékesítendők, minélfogva a 18. §. második bekezdése, mely bizonyos feltétel alatt megengedi a zálogtárgynak eladását a becsértéken, illetve kikiáltási áron alul is, csak látszólag vagylagos, tényleg azonban parancsoló (imperativ). Az „adható el" az utóbb idézett szakasz szövegében annyit jelent, mint „adandó el", tehát csak a törvény ellenére —per abusum — fejlődhetett ki a többször emiitett azon gyakorlat, hogy a zálogüzlettulajdonosok, mihelyt a zálogtárgy az árverésen a kikiáltási ár mellett (becsértéken) el nem kei, azt követelésük kielégítésére egyszerűen további árverési lépések mellőzésével visszatartják. Mindezeknél fogva, ha valamely zálog az árverésen nem talál vevőre a kikiáltási ár mellett (becsértéken), ugy annak eladása tekintetében az 1868: LIV. törvényezikk 486, illetve az 1881 : LX. törvényezikk 107. §-ai nyernek alkalmazást, a melyek értelmében minden tárgy a becsáron váltatik ki, s ha a becsár meg nem igértetnék, a kikiáltási ár fokozatosan iejebb szállíttatik s az árverés addig folytattatik, inig igéret tétetik; ha pedig további igéret nem tétetett, az árverés tárgya a megígért utolsó árnak háromszori kikiáltása után a legtöbbet igérö állal megvettnek jelentetik ki, még akkor is, ha más árverelő által igéret nem tétett. Magától értetik azonban, hogy a törvény értelmében megtartandó árverésen a zálogüzlet tulajdonosa is mint ajánlattevő résztvehet, és a zálog megvétele által magát az árverés alá bocsátolt tárgy elkótyavetyélésétől származó károsodástól megóvhatja, 3. Az 1881 : XIV. törvényezikk 15. és 18. §-ainak ilyetén alkalmazása magával hozza, hogy „árverésről visszamaradt tárgyak", tekintve, hogy ilyenek visszamaradása a törvény helyes alkalmazása következtében a jövőben kizártnak tekinthető, többé már elő nem fordulhatnak, minélfogva az emiitett szövegű hirdetményeknek, feliratoknak stb. alkalmazása a valóságnak többé nem felel meg. Azok, a kik czégtábláikon, kirakataikban stb. „zálogházi árverésről visszamaradt tárgyak" felírást alkalmaznak, az 1884: XVII. törvényezikk 58. §-a szerint minősülő kihágást követnek el s ennek megfelelően büntetendők. 4. Miként a hatóság előtt tudvalevő hivatali elődöm által 1889. évi november hó 14-én 54.818. szám alatt a magánzálogüzlettulajdonosok visszaéléseinek meggátlása ügyében kiadott rendelet 1. a) pontja szerint a zálogüzlettulajdonosok az árveréseken magukhoz váltott zálogokat csak megfelelő iparigazolvány alapján vannak jogosítva árusitaní, a mely iparigazolvány azonban csakis általánosságban, „ékszerkereskedésre" vagy „ruhakereskedésre" vonalkozhatik, ellenben oly iparigazolványok kiszolgáltatása, mely azt tüntetné fel, mintha az illető ékszerek, ruhanemüek stb. zálogházból kerülnének ki, tilos, mert azok esetleges kifüggesztése a közönséget az tévedésbe ejthetné, mintha ott csakis zálogból kiváltott s így jóval értékükön alóli árban volnának áruk kaphatók, nemkülönben azon helytelen következtetésre vezetnének, mintha az iparhatóság az ipartörvény 51. §-ábari szabályozott árusítás eszközlésére adott volna engedélyt. Ebből természetszerűleg következik, hogv az árusítás módjának is egyeznie kell az iparjogosultsággal. Vagyis utalással egyszersmind arra, hogy e leiratom 1-ső pontja értelmében ezentúl a kézizálogüzlet más üzlettel egyugyanazon helyiségben nem lesz gyakorolható, felhívom a hatóság figyelmét arra, hogy ez üzleti feliratoknak, hirdetményeknek stb. csak oly tárgyakra szabad utalást lartalmazniok, a mily tárgyak árusítására az iparigazolvány szól. Ennek folytán minden olyan üzleti felirat, hirdetmény stb., mely az illető tárgynak zálogházból való kikerülésére vonalkozik, az ipartörvény 51. §-a szerint minősülő gyors és tömeges eladásra ingerlő módon való árusításnak tekintendő s az, a ki ily czimen hirdeti áruit, magát az idézett szakasz rendelkezéseinek alá veti. Végre 5., megjegyzem, hogy némely zálogüzlettulajdonos azon eljárása, hogy csekély értékű, főként ékszertárgyakat önmaguk zálogosítanak el, s aránytalan kölcsönösszeg följegyzésével a zálogjegy vevőjét tévedésbe ejtik és megkárosítják, bűnvádi uton mint csalás (1878. V. i.-cz. 379. §-a) üldözhető. Ezek után felhívom a hatóságot, hogy az előadottakról ugy az illetékes iparhatóságokat, mint ezek utján a zálogüzlettulajdonosokat megfelelő módon tájékoztassa, egyben pedig intézkedjék, hogy a zálogházi árverések alkalmával jelen leiratom második pontjának rendelkezései ugy az 1881 : XIV. törvényezikk 17. §-a értelmében azon résztvevő közjegyző, illetve iparhatósági kiküldött, mint az illető zálogüzlettulajdonos részéről kellő figyelemben részesittessenek. Budapest, 1900. évi január hó 19-én. Hegedűs.