Központi Értesítő, 1897 (22. évfolyam)
1897-07-25 / 60. szám
— 867 — V. Pályázat. A kereskedelemügyi m. kir. minister Gluzéky Imre számvizsgálót ministeri számtanácsossá nevezte ki. A kereskedelemügyi m. kir. ministeriumnál megüresedett egy hivatalszolgai állásra, melylyel évi 300 frt. fizetés és 120 frt lakpénz és 50 frt ruhailletmény van összekötve, ezennel pályázat hirdettetik. Az emiitett állásra pályázók felhivatnak, hogy a katonai kötelezettség teljesítését, továbbá irás és nyelvismereteiket, eddigi foglalkozásukat ós testalkatuk egészséges voltát igazoló okmányokkal felszerelt folyamodványukat folyó évi augusztus hó 31-ig és pedig a mennyiben állami szolgálatban vannak, felettes hatóságuk utján, különben pedig közvetlenül a ministerium elnöki osztályánál nyújtsák be. Az emiitett állás az 1873. évi II. törvényezikk értelmében kiszolgált ós igazolvánnyal ellátott altisztek részére lévén fentartva, ily minősitvénnyel nem biró egyén csak az esetre fog kineveztetni, ha alkalmas és igazolvánnyal biró altiszt nem jelentkeznék. Budapest, 1897. évi julius hó 12-én. A kereskedelemügyi m. kir. ministerium. V. Versenytárgyalási hirdetmény. A kereskedelemügyi m. kir. ministerium hivatalos helyiségeiben a jövő 1898. óv elejétől annak végéig, esetleg további két éven át, vagyis 1900. óv végéig szükséglendő padlósurolási és fényezési, továbbá ablak- és ajtótisztogatási, valamint rahamosási munkák biztositása iránt a nevezett ministerium elnöki osztályában f. évi augusztus hó 31-én déli 12 órakor ajánlati versenytárgyalás fog tartatni. Felhívom ennélfogva a vállalkozni óhajtókat, hogy zárt, illetve kellően lepecsételt ajánlataikat f. évi augusztus hó 31-én déli 12 óráig Schmidt Ferencz segédhivatali főigazgatóhoz nyújtsák be A különböző tisztogatási munkák árjegyzéke, valamint a benyújtandó ajánlat és a kötendő szerződós tervezete nevezett főigazgatónál bármely köznapon délután 1 ós 2 óra közt megtekinthető. Ajánlatot lehet tenni ugy az összes tisztítási munkákra együttesen, mint a három részre osztott munkák mindegyik csoportjára külön-külön. Az ajánlat szabályszerű 50 kros bélyeggel ellátandó és az ajánlathoz mindenik csoportra nézve külön-külön 50 (ötven) frt bánatpénz csatolandó. Fentartom magamnak a jogot, hogy a szóban forgó munkákat azon vállalkozónak adjam át, a kiben legtöbb biztosítékot fokok találni, továbbá azt is, hogy a pályázattól teljesen eltekintve intézkedhessem. Budapest, 1897. évi julius hó 12-én. Kereskedelemügyi m. kir. minister. V. Versenytárgyalási hirdetmény. A kereskedelemügyi m. kir. ministeriumnál a jövő 1898. óv elejétől kezdve az 1900. év végéig terjedő időben szükséglendő könyvkötői munkák biztositása iránt a nevezett ministerium elnöki osztályában folyó évi szeptember hó 10-én déli 12 órakor ajánlati versenytárgyalás fog tartatni Felhívom ennélfogva a vállalkozni óhajtókat, hogy zárt, illetve kellően lepecsételt ajánlataikat folyó évi szeptember hó 10-én déli 12 óráig Schmidt Ferencz segédhivatali főigazgatóhoz nyújtsák be. A különböző könyvkötési munkák árjegyzéke, valamint a benyújtandó ajánlat és a kötendő szerződés tervezete ugyanannál bármely köznapon délután 1 ós 2 óra között megtekinthető. Az ajánlat a szabályszerű 50 kros bélyeggel ellátandó s az ajánlathoz a m. kir. központi állampénztárnál leteendő (ötven) 50 frtnyi bánatpénzről kapott nyugta csatolandó. Fenntartom magamnak azt a jogot, hogy a könyvkötőmunkákat azon vállalkozónak adjam át, a kiben a legtöbb biztosítékot fogok találni, továbbá azt is, hogy a pályázattól teljesen eltekintve intézkedhessem. Budapest, 1897. évi julius hó 12-én. Kereskedelemügyi m. kir. minister. V. A kereskedelemügyi m. kir. minister ur 28650. sz. a. kelt rendelete. Valamennyi magyarországi törvényhatóságnak. Hivatali elődömnek 1893. ápril. 24-én 23.691. sz a. kelt rendeletét, moly a mértékhitelesítőket a külföldön való hitelesítéstől eltiltja, a közforgalom érdekéből ezennel hatályon kivül helyezem és 'megengedem, hoev ezentúl valamely külföldi mérték készitő, illetve gyáros követlenül hozzám intézett előzetes kórelme folytán az állam esetől-esetre kijelölendő mértékhitelesítők a külföldön hitelesitóseket eszközölhessenek. Felhívom a thatóságot, hogy jelen rendoletemot a törv. hatóság területén rnüködő mértékhitelesítő hivatalokkal, illetve mértékhitelesítőkkel közölje. X. Alapszabalyok jováhayyasa. A kereskedelemügyi magyar királyi miniszter Csongrád községnek a házalókereskedés eltiltása tárgyában 1897. évi február hó 7-én megállapított szabályrendeletét, folyó évi 38.311. szám alatt kelt rendeletével jóváhagyta. III. Védjegytörlések. A kereskedelmi s iparkamarák a következő védjegyeket törülték és pedig: A budapesti kereskedelmi s iparkamara: az 1895. ovi deczomber 27-iki 3730. k. sz. Oppenheim S. és tára. liannovor—hainholzi gyári czégét 1897. évi junius hó 11-én — tekintettel az 1890. évi II. t.-cz. 32. §-ra — Bécsben való lajstromozásának elmulasztása czimén a ni. k. kereskedelemügyi minister i endeletóre.