Központi Értesítő, 1897 (22. évfolyam)
1897-06-03 / 45. szám
- 629 -Királyi törvényszék A bejegyzést rendelő végzés kelte, a czég folyó- éalszáma A czég szószerint szövege A főtelep és a fióktelepei' helye Czégvezetök A társaság jogviszonyai Il CS Jegyzet Szegzárfii törvényszék 1897. máj. 8. 2655. sz. 184/1 Szakadáthí önsegélyző szövetkezet Szék helye Szak adáth Schlitt Vilmos, Feuerbach Ignácz, Hilbert György és Hafner András. A czég két igazgatósági tag együttes aláírásával jegyeztetik Ama körülmény, hogy ezen korlátolt felelősségű szövetkezet az 1897. évi márczius hó 7-én megtartott alakuló közgyűlésben elfogadott alapszabályok szerint keletkezett, hogy székhelye : Szakadátb, hogy a szövetkezet czélja: önsegély és kölcsönösség alkalmazásával előmozdítani tagjainak takarékosságát, hitelét és gazdálkodását. hogy a szövetkezet tartama 4 év hogy üzleti tőkéjét az előre meg nem határozott számú tagok által egyszerre előre vagy havi 40 kros részletekben befizetendő 20 frt üzletrészek képezik, hogy az igazgatóság 12 tagból áll, kik a közgyűlés által három évre választatnak, hogy az igazgatósági tagoknak az első két évben egy-egy harmadrésze a közgyűlés által kisorsoltatik, a 3-ik év után pedig azon harmadrésze lép ki, mely három évig már működött, hogy az igazgatóságnak ez idő szerinti tagjai Pelz Árpád, Kanter Péter, Feuerbach Ignácz, Raitzi Ferencz Kremmer Péter, Rieger András, Hilbert György, Schlitt Vilmos, Häfner András, Stegner János, Isti Ádám és Pech Jakab, kik közül a czégjegyzésre Schlitt Vilmos, Feuerbach Ignácz, Hilbert György és Häfner András vannak feljogosítva, hogy a czégjegyzés akként történik, miszerint a szövetkezett irot vagy nyomott czége alá két igazgatósági tag saját törvényszókileg bejegyzett aláírását jegyzi, hogy a szövetkezetnek a közgyűlés egybehívására, annak tárgysorozata és az óvi mérleg kifüggesztésére vonatkozó hirdetményei a Szegzárdon megjelenő egyik helyi lapban fognak közzététetni és végül, hogy a közgyűlés a feloszlást, vagy más szövetkezettel egyesülést csak azon esetben határozhatja el, ha az e czélból összehívott közgyűlésen megjelentek általános szavazattöbbsége a feloszlás, illetve egyesülés mellett nyilatkozik, — bejegyeztetett. t> 03 00 t-T T-4 Újvidéki törvényszék 1897. máj. 10. 3945. sz. 198/3 Kiszácsi segélyző és fogyasztási egylet Főtelep Kiszács Az elhalt Kovács Sándor helyett Fambrich János. Az 1897. évi február 14-én tartott közgyülósen az elhunyt Kovács Sándor czégjegyzési jogosultsággal birt igazgatósági tag helyébe Faéibrich Sándor kiszácsi lakos czégjegyzési jogosultsággal igazgatósági taggá történt megválasztása bejegyeztetik. (Lásd 1894. évf. 81. számát.) ÍJ 1897. máj. 10. 4074. sz. 153/6 Központi hitelintézet részvénytársaság Főtelep Újvidék Az 1897. óvi márczius 18-án megtartott közgyűlésen Stefanovits Lyubomir és Petrovicz Miklós eddig is czégjegyzési jogosultsággal biró igazgatósági tagok hasonló minőségben történt megválasztásuk bejegyeztetik. (Lásd 1896. évf. 37. számát.) • 1897. máj. 3. 3549. sz. 229/2 Kerületi hitelbank részvény társaság O-Beesén , Főtelep O-Beose Bálint Sándor és Csányi János czégjegyzési jogosultság nélküli igazgatósági tagoknak ebbeli minőségük megszűnése bejegyeztetik. (Lásd 1896. évf. 22. számát.) a*