Központi Értesítő, 1897 (22. évfolyam)
1897-04-04 / 28. szám
— 344 -Királyi törvényszék A bejegyzést rendelő végzés kelte, a czég folyó- és alszáma A czég szÓ8zerint szövege A főtelep és a fióktelepek helye Czégvezetök A társaság jogviszonyai Jegyzet Budapesti törvényszék V • 1897. márcz. 12 23380. sz. 4402/1 Magyar Színház Részvénytársaság Főtelep Budapest Zsigmondy Géza Benke, Tomcsányi, Dr Somogyi, ifj. Reiter, Rákosi Szidi, Hegedűs, és Evva Lajos igazgatósági tagok. A czég együttesen jegyeztetik. Ezen részvényársaság az 1897. évi február hó 8-ik napján tartott alakuló közgyűlés által elfogadott és a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszéknek 1897. óvi február hó 17-én 14568. szám alatt kelt végzése folytán az igazgatóság által az alakuló közgyűléstől nyert felhatalmazás alapján módosított alapszabályok szerint keletkezett. Székhelye: Budapest. A vállalat tárgya: Budapest székesfőváros VII. kerületében a Wesselényi, Izabella, Dob- és Szövetsóg-utczák által határolt 4575/3 és 4576/a helyrajzi szám alatt felvett telken, a kor igényeinek megfelelő színházat építeni s azt vagy bérlet utján, vagy saját kezelésében a részvénytőke nyereséges kamatoztatása czéljából oly módon értékesíteni, hogy abban akár irodalmi, — akár szinpadi értékű dráma, vígjáték, szinmü, énekes vígjáték, operette, — népszinmü, bohózat, vagy látványos, kiállitásos színmüvek, megfelelő színi erőkkel kerüljenek előadásra, szem előtt tartva mindig azt a törekvést, hogy az egész vállalat ugy irodalmi, művészi, mint közművelődési tekintetben a kívánalmaknak megfeleljen. Tartama: 50 év. Alaptőkéje: 280,000 forint = 560,000 korona, mely 56 darab egyenként 5,000 forint névértékű, névre szóló részvényre oszlik. Az igazgatóság: legalább 4 éa legfeljebb 8 tagból áll. Az első igazgatóság tagjaiul kineveztettek az alapítók által: Zsigmondy Géza, Banké Gyula, Tomcsányi László, Dr. Somogyi Aladár, ifj. Reiter Ferencz. Rákosi Szidi, Hegedűs Béla és Évva Lajos, — kiknek ebbeli minőségök ós czégjegyzési jogosultságuk bejegyeztetett. A czég érvényes jegyzéséhez a társaság czégének czimbélyegzővel való előnyomása mellett két igazgatósági tagnak, vagy egy igazgatói ági tagnak és egy az igazgatóság által czégjegyzési joggal felruházott társasági tisztviselőnek bejegyzett névaláírása szükséges Minden a társaság nevében kiadandó hirdetmény az állam hivatalos lapjában fog közhiiré tétetni. Okmánytár: 788. szám. i> 05 00 eo • -1897. márcz 15. 25663. sz. 4406 1 Kaszirer és Robicek Főtelep Budapest Közkereseti társaság ; kezdetét vette 1897. évi február hó 20-ik napján ; — társtagjai: Kaszirer Emil, parafa dugasz gyáros ós Robicek Adolf, parafa-dugó gyári és eladási üzlettulajdonos, budapesti lakosok. A czég képviseletére ós jegyzésére a társtagok egyformán jogosultak 436 1895 n 1897. márcz. 15. 25666. sz. 4407/1 Rubin A. és fia A. Rubin & Sohn Főtelep Budapest Közkereseti társaság ; — kezdetét vette 1897. óvi márczius hó 15-ik napján ; társtagjai: Rubin Adolf és Rubin József, aranyműves üzlettulajdonosok, budapesti laKosok. A czég képviseletére és jegyzésére a társtagok egyformán jogosultak. 108/1877