Központi Értesítő, 1896 (21. évfolyam, 1. félév)
1896-04-16 / 32. szám
— 624- — i/•• a! • 1A bejegyzéstrentviralyi delő végzés kelte, törvényszékA czég szószerinti szövege a cteiep | Czégvezetök és és a fióktelepek felszámoló ezég^v« I vezetők A társaság jogviszonyai 5 B 2 =* Jegyzet l / törránysiék f • 1896. márcz. 19. 5946. sz. 349/1 Hódmezővásárhelyi nyomda és kiadó részvénytársaság Főtelep Hódmezővásárhely Kiss, pp. Müller Géza. A czég együttesen jegyeztetik. Ezen részvénytársaság az 1896. évi január hó 12-ik napján tartott alakuló közgyűlés által elfogadott alapszabályok szerint keletkezett. Székhelye : Hódmezővásárhely. A vállalat tárgya : nyomdai nyomtatvány, hirlap, könyvkiadó ős ezekkel összeköttetésben levő iparágak gyakorlása. Tartama: 20 év, vagyis 1915-ik évi deczember hó 31-ig terjedő időre állapíttatott meg. Alaptőkéje : 10.000 frt, mely tőkét 100 drb egyenkint 100 írtról szóló, névre kiállított részvény képviseli. Az igazgatóság az alapszabályok szerint 7 tagból áll. Az 1896. évi január hó 12-én tartott alakuló közgyűlés alkalmával megválasztattak igazgatósági tagokul: Wilheim Arnold dr., Kovács János, Bauer Gyula, Kiss Gyula, Imre József dr., Szeremley Sámuel és Fodor Lajos, kiknek ebbeli minősége, valamint az igazgatóság által elnökké megválasztott Kiss Gyula czégjegyzési jogosultsága, ugy a czógvezetővé megválasztott Miiller Géza ebbeli minősége és per procura czégjegyzési jogosultsága egyúttal bejegyeztetett. A czég érvényességére a társaság czimbélyegének előírása vagy előnyomása után a társaság elnökének és a czégjegyzésre felhatalmazott üzletvezetőnek együttes aláírása szükséges. Minden a társaság nevében kiadandó hirdetmény, az igazgatóság által kijelölendő egyik hódmezővásárhelyi lapban fog közhírré tétetni. OS 90 s h-t > i Szegzárdi törvényszék 1896. márcz. 23. 3106. sz. ; 185/6 Pinczehely Gőrbői takarékpénztár részvénytársaság Főtelep Pinczehely r Zsigmond Gyula, Kircz Ede, Jünker Viktor, Koptyik Antal, Graf Ignácz és Holczer Hermán igazgatósági tagok. Az 1896. évi február hó 11-én tartott rendes közgyűlés alkalmával igazgatósági tagokká Zsigmond Gyula Kircz Ede, Jünker Viktor, Koptyik Antal, Graf Ignácz ós Holczer Hermann választatván meg, kiknek ezen minőségük és czégjegyzési jogosultságuk bejegyeztetett. (Lásd 1894. óvf.30. számát) I 'i 1896. márcz. 30. 2875. sz. 3 11 Bonyhádi takarékpénztár részvénytársaság Főtelep Bonyhád Halász Géza igazgatósági elnök, Moldoványi István dr. igazgatósági helyettes, Elbogen Fülöp dr. ós Pót Radó dr. igazgatósági tagok. Az 1896. évi márczius hó 1-én megtartott rendes küzgyülós alkalmával Posnetr József kilépei igazgatósági tag helyett megválasztott Halász Géza igazgatósági elnök, dr. Moldoványi István igazgatósági helyettes, dr. Elbogen Fülöp és dr. Pót" Radó igazgatósági tagok ezen minősége és czégjegyzési jogosultságuk bejegyeztetett. Posner József igazgatósági tagnak ezen minősége _ és _ czégjegyzési jogosultságának megszűnése bejegyeztetett. (Lásd 1895. évf. 69. számát.) * i 1896. márcz. 30. 2610. sz. 114 25 Tamási takarékpénztár részvénytársaság Főtelep Tamási A dombovári járási takarékpénztárnak mint részvénytársaságnak 1896. évi február hó 16-án megtartott köz-j gyűlésen hozott határozatuk alapján az alapszabályok 1., 2., 7., 8., 15., 16., 17., 24., 25., 27., 34 , 45., 48., 52. és 72. §§-ai, valamint a részvénytársaság által megállapított azon változás, hogy az eddig fennállott czégszöveget akiént változtatták meg, hogy annak szószerinti szövege, Dombovári járási akarókpénztár részvénytársaság helyett Tamási takarékpénztár mint részvényársaság, bejegyeztetett. (Lásd 1894. évf. 30. szám át.)