Központi Értesítő, 1895 (20. évfolyam, 1. félév)
1895-07-07 / 60. szám
- 1230 — mégis több nyers jutát hozott be, mint az előző esztendőben, még pedig az 1893/4. évben 3.164,284, az 1892/3. évben 2.131,472 rúpia értékben. Ugyanaz a viszony volt a schellaknál, melyből a monarchiába behozatott az 1892/3. évben 162,097 és az 1893/4. évben 218,526 rúpia értékű. A monarchia 13.700,000 rúpiával vett részt Bengaliának összes 1893/4. évi 817.297,406 rúpia értékű külkereskedelmében, moly forgalom 7%-kal nagyobb volt, mint a megelőző évé. Ezen részesedésből esett a behotalra 4.249,706, a kivitelre pedig 9.453,768 rúpia. Ezzel szemben Bengália bevitele a monarchiából az 1892/3. évben volt 2.950,000 ós kivitele 7.033,000 rúpia, tehát 1893/4-ben több 44 illetve 34%. A beviteli emelkedés kiterjedt a pamutáruk minden nemére. A gyapjuárak bevitele is emelkedett, azok behozatala a német birodalomból hanyatlott. Az üvegáruk bevitele is emelkedett, még pedig 225,000 rúpiáról 400,000 rúpiára. A papiros bevitele a monarchiából a kedvezőtlen idók daczára szintén emelkedett ós pedig közönséges csomagoló és ujságpapirosból. Emelkedést mutat még a ruházatok bevitele is, még pedig 400,000 rúpiával. Moszkvai főconsulatusunk jelentése szerint a vetések állása kielégitő, azonban a későn kezdődött tavasz s az ezt követő több heti szárazság folytán, az idai aratás nem lesz oly gazdag, mint a tavalyi. — Hivatalos adatok szerint az 1894/95-iki üzleti óv első hónapjában Oroszországban 16.606,073 vedro vizmentes szesz termeltetett, mely az előző év ugyanazon hónapjában termelt 16.721,182 vedróval szemben 115.109 vedro kisebb termelést mutat. A működésben levő szeszfőzdék száma volt az első óvben 2014, az utóbbiban 2037 szeszgyár. Azomban nemcsak a termelés-mennyiség kisebb, hanem kevesebb szesz szállíttatott ki külföldre. Kopenhágai főkonsulatusnak jelentése szerint a vetések állása jó, szénában és lóherében pedig nagy bőség van. B a t u m i alconsulatusunk jelentése szerint az oroszországi naphta-iparosoknak f. ó. május hóban Szent-Pétervárott tartott ülésén uj szövetség jött létre, mely az előbbeni csoportbeosztástól lényegesen abban különbözik, hogy a központi igazgatás teljhatalommal rendelkezik minden megszorítás nélkül. A központi igazgatás 14 személyből áll, kiknek székhelye Bakuban van. Folyó évi május hó 16. óta a petróleum szállítási díjtételek a baku-batumi vonalon 14 kopekkal emeltetett-Scutari-i főconsulatusunk jelentése szerint a vetések állása ott, a hol vizáradások tönkre nem tették, vagyis a magasabb helyeken, kielégitő ós jó aratásra nyújt kilátást. A szénatermós, hasonlítva más évekhez, különösen kedvező és nagy voll. A piaezra kerülő idei gyapjú jóság és tisztaság által kiválik, de nem több a tavalyinál. Rustsuki consulatusunk jelentése szerint a vetések állása oly kedvező, hogy gazdag aratásra van kilátás. A tavaszi vetések közül különösen szép a rozsvetós. Az újonnan alapított hitelintézetek közül a bulgáriai kereskedelmi bank f. é. május hóban megkezdte működését. A Rustsukban létesítendő bulgár kereskedelmi kamara legközelebb életbe fog lópnni. A rustsuki kerületi törvényszék Baruch Avram B. diszmű áru kereskedő vagyona fölött a csődöt megnyitotta. A német birodalom összes külforgalmának mennyisége az 1895. év január—április hónapjaiban a német vámterület hivatalos havi áruforgalmi kimutatása szerint a következő volt : Behozatal 82.446,407 q. netto 92.892,932 „ „ Kivitel 70.370,528 q. netto 68.062,521 „ „ 1895. január—-áprilisban 1894. „ ... Különbözet .... — 10.446,525 q. netto + 2.308,007 q. netto A magyar korona országait érdeklő főbb czikkekböl az osztrák-magyar vámterületről való bevitel az 1895. úgyszintén az 1894. óv január—április hónapjaiban a következő volt : Statistikai Ebből bevitel a szám Összes bovitel monarchiából 3.225,468 „ 1.6;>2,067 „ 614.633 „ 117.634 „ 2.682,047 „ 1.001,777 7. 1. b. Korpa, malátacsira, rizs 1894-ben 1895-ben hulladék 1.756,726 q. 1.103,603 q 316. 9. a. Buza .... " "" 317. Rozs 318. Zab 320. Bab 326. Árpa 329. Repcze 337. Kukoricza és dári . 338. Maláta 354. Szalma, házfedélnád stb. 406. Tűzifa 415. Cserzöhéjak ... 416. Épület- és szerszámfa, nyers 3.142,048 417. Hordódonga 105,737 420. Épület- és szerszámfa a hosszirányban megácsolva 424. Épület- és szerszámfa füré szelve, széldeszka stb. 611. a. Bor és must, hordókban 681. Liszt, gabonanemüekből 695. Dohány 729. Olajpogácsa 2.410,862 893,098 1.137,695 124,624 3.197,366 260,694 2.560,865 236,872 584,751 277,952 198,656 747,766 1895-ben 104,327 q 61,660 „ 5,669 l 48,402 . 203,787 613,713 220,086 67,014 359,953 226,041 2.888,102 119,365 6,442 12,695 219,598 21,893 211,594 141,088 1.504,858 100,459 857,880 „ 207,707 848. Tojás és tojássárga 864. Ló .... 867. Tehén . . . 869. Ökör 871. Fiatal marha 873 Sertés . . . . 886. Gyapjú . . . . 955,751 „ 160,015 „ 77,125 „ 165,173 „ 1.039,125 „ 266,399 „ 38,894 db 38,070 ., 23,702 „ 30581 „ 336,784 „ 23,169 „ 48,860 „ 1,546 „ 36,085 „ 149,191 „ 4,816 dq 14,480 „ 14,151 „ 9,752 „ 193,534 „ 88,334 „ 794,880 q. 3,413 q 1.054,241 „ 209,207 „ 77,628 „ 161,370 „ 1.452,166 „ 301,261 „ 29,799 db 41,044 „ 18,851 „ 28,082 , 220,529 „ 872,906 q. A német birodalom bevitele e szerint ugy átalában, valamint az itt felsorolt áruezikkek legtöbbjénél az 1895. év első négy hónapjában a megelőző esztendő ugyanazon szakához képest kisebb-nagyobb hanyatlást mutat. Kivételt csupán a buza és rozs ós néhány állatnem képez, nagyobb mértékben emelkedett. A német birodalom az őrlési forgalomban az 1895. év január—április hónapjaiban következő mennyiségű nyers terményeket vitt bo : Buza Rozs Tönköly Borsó, bükköny stb. . Köles Árpa Földidió Mák Repcze Sesam Zab 823,194 q. netto 555,183 „ „ 14,214 „ „ 10,664 „ „ 6,521 „ „ 76,005 „ „ 7,483 „ 1,844 „ „ 24,598 „ „ 33,568 „ „ 1,097 „ „ Az isméti kivitelben kiszállitott mennyiség ugyanakkor a következő volt : Búzaliszt 139,947 q. Búzadara 271 „ Rozsliszt 150,923 „ Ugyanaz búzaliszttel keverve 7,148 „ Rozsdara 17,566 „ Zabdara 262 „ Tönkölyliszt 4 „ Tönkölydara .... Borsó hántolva .... Árpaliszt Árpadara Földidió olaj .... Repczeolaj nyers, . „ finomitott . Sesamolaj ..... netto 3,837 6,515 6,043 10,705 154 1,532 17,464 526 Felelős szerkesztő : SZÁSZ RÓBERT, ininisteri osztálytanácsos. Nyomatott Légrá dy testvéreknél,