Központi Értesítő, 1894 (19. évfolyam, 2. félév)

1894-12-20 / 102. szám

— 2028 -A kereskedelemügyi m. kir. minister a pénzügy­ministerium vezetésével megbizott m. kir. minister­elnök hozzájárulásával a Kurzveil János és társa czég által a székesfőváros IX. kerülőiében Márton-utcza 19. szám alatt létesitett festékgyára részére az 1890. XIII. t.-czben meghatározott állami kedvezményeket a gyár üzembe vételétől 1900. évi junius hó 30-ig terjedő ha­tálylyal engedélyezte. V. A kereskedelemügyi m. kir. Minister 87192/VI. számú rendelete. Tekintetes Dániel László urnák, Torontál várme­gye alispánjának Nagy-Bocskereken. F. é. október hó 16-án 41418. sz. a. kelt jelen­tése csatolmányainak visszaküldése mellett értesítem alispán urat, hogy f. ó. augusztus hó 10-én 30848. sz. a. 11. fokban hozott s az I. fokú iparhatóságéval meg­egyező azon határozatát, mely szerint Engel Samu nagybeeskereki gőzfürész tulajdonos eltiltatott attól, hogy leégett fürészmalmát ujabbi telepengedély kinye­rése nélkül felépíthesse s ott ácsipari munkákat to- ; vább is végezhessen, a nevezett fürészmalom tulajdo- j nos részéről közbevetett felebbezés folytán harmadfo­kulag felülvizsgálat alá vettem, s ennek eredményeként az idézett határozatoknak az ácsipari munkák beszün­tetésére vonatkozó részét ezennel megsemmisítem, mert ezen kérdés iránt törvényszerű eljárás nem kövottetett, nevezetesen Engel Samu, ki nem hallgattatott ós ipar­jogának igazolására fel nem hivattatott; — a határo­zatoknak a teleknek újbóli felépítés tilalmára vonat­kozó részét pedig a kir. belügyminister úrral egyetér­tőleg, harmadfokulag ezennel megváltoztatom és feleb­bezőt a fürésztelopnek régi állapotába való visszahe­lyezése iránti szándékában megakadályozandónak nem találom, mert az ipartörvény 33. §-a szerint a 25. §. rendelkezése alá tartozó üzlettelepeknek csak lényeges átalakítása vagy lényeges kiterjesztése jelentendő bc az iparhatóságnál, mely iparhatóság csak az előbb em­lített esetekben tűzhet ki uj telep engedély iránti tár­gyalást ; ellenben a bemutatott szemlejegyzőkönyv adatai, valamint alispán urnák jelentése szerint a te­lep lényeges részei nem semmisültek mog s ennélfogva lényeges átalakítás vagy lényeges kiterjesztéséről szó sincs. V. Versenytárgyalási hirdetmény. Az Eötvös-utcza 3. sz a. „Terézvárosi kir. zá­logház" vizlevezetékének, fűtési és felhuzókószüléké­nek jókarban tartása szerződés utján egy, esetleg több évro biztosíttatni kívántatván, erre a kereskedelem­ügyi m. kir. minister ur ő nmgának 1894. deczember hó 8-án 80863/VI. szám alatt kelt rendelete folytán folytán ezennel pályázatot hirdetek, mely alkalommal, különösen kiemelem, hogy a készülékek jókarban tar­tása alatt az azokhoz szükséges alkatrészeknek elő- I állítása, illetve az elkopott vagy felhasznált tárgyak- i nak ujakkal való pótlása is értetődik, továbbá, hogy az ajánlatban világosan kiteendő, váljon ajánlattevő a beszerzendő uj alkatrészoket mily gyárból fogja beszerezni. Felhívom ennélfogva a netáni vállalkozókat, hogy a vállalat tárgyát a helyszínén megtekintvén, ötven (50) frt bánatpénzzel felszerelve a budapesti kir. zálogházak igazgatójához (IV. Királyi-Pál-utcza l.sz.) czimzett és 50 kros bélyeggel ellátott Írásbeli zárt ajánlataikat 1895. január 18-ik napjának déli 12 órá­jáig annál inkább benyújtsák, mert az elkésetten ér­kezett ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Végül felemlítem, hogy a beérkezendő ajánlatok közül a szabad választás jogát minister ur ő nmga magának fenntartotta, másrészt, hogy ajánlattevők ajánlataikkal mindaddig lekötve {maradnak, mig az árlejtés eredménye felett végleges határozat nem hozatott. V. Pályázat. A vezetésem alatt álló ministeriumnál megürese­dett két harmadosztályú szolgai állásra, melyekkel egyenkint óvi 300 forint fizetés, óvi 100 forint lakpénz ós 50 forint ruhailletmény van összekötve, ezennel pályázatot hirdetek. Az emiitett állásra pályázók felhívatnak, hogy a katonai kötelezettség teljesítését, továbbá írás- és nyelv­ismereteiket, eddigi foglalkozásukat és testalkatuk egészséges voltát igazoló okmányokkal felszerelt fo­lyamodványukat 1895. óvi január hó 20-áig, ós pedig a mennyiben állami szolgálatban vannak, felettes ha­tóságuk utján, külömben pedig közvetlenül elnöki osztályomnál nyújtsák be. Az emiitett állások az 1873. évi II. törvónyezikk értelmében kiszolgált és igazolványnyal ellátott altisz­tek részére lévén fenntartva, ily minősitvénynyel nem biró egyének csak az esetre fognak kineveztetni, ha alkalmas ós igazolványnyal biró altisztek nem jelent­keznének. Budapesten, 1894. deczember hó 9-én. Kereskedelemügyi m. kir. minister. r V. Közlemény. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. é. 85513. í sz. a. Schwarz A. ós fia czégnek a pálfalvai üveggyár­ban az önálló gyári betogsególyző pénztár alakítását az 1891. XIV. t.-cz. 46. §-a alapján nem engedélyezte, mert a losonczi kerületi betegsegélyző pénztár — mely­nek területén amúgy is már több betegsegélyző pénz­tár működik, — ujabb pénztárak létesítése esetén fennállásában veszélyeztetve volna. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. ó. 88328. sz. a. kelt rendeletével a marosvásárhelyi ezukorgyár részvénytársaságnak az önálló gyári betegsegélyző pénztár létesítését az 1891. XIV. t.-cz. 46. §-a alapján nem engedélyezte, mert a marosvásárhelyi kerületi be­tegsegélyző pénztár, melynek területén már más elis­mert jellegű betegsegélyző pénztár is működik — fen­állása ezen pénztár területén létesítendő ujabb beteg­segélyző pénztárak által veszélyeztetve volna. Felelős szerkesztő: SZÁSZ RÓBERT, ministeri osztálytanácsos. Nyomatott Légrády testvéreknél.

Next

/
Thumbnails
Contents