Központi Értesítő, 1894 (19. évfolyam, 2. félév)

1894-12-30 / 105. szám

— 35 — dós folytán móg idejekorán kértük be azokat egy elő­kelő budapesti gyárostól, de többszöri sürgetésünk si­ker nélkül maradt. Egyik érdeklődőt sikerült eredeti minta nélkül is rendelésre birni, de a többiek nem akartak rendelni minta hiányában. A piacz a lefolyt hóban általában véve csendes volt, a nagykereskedők e hónapban keresték fel bevá­sárlás czéljából Konstantinápolyt és a Nyugati nagyobb városokat. Botok készítésére alkalmas fa kivitele. New-yorki főconsulátusunk jelentése szerint b o­t o k készítésére alkalmas, fa utóbbi időben nagy mennyiségben vitetett be Eszakamerikába a monar­chiából, nevezetesen a főkonsulatus által megbízható­nak jelzett Otto Kaff nevü ügynök (New-York, 69. Pine Street), ki a mult óv folyamán 30,000 forint ér­tékű ily fa bevitelét közvetítette. E czikk bevitele tete­mesen fokozható lenne, ha termelőink a new-yorki ügynökökkel közvetlen érintkezésbe lépnének. Az amerikai piaczon kedvelt fanemüek az u. n. mehádiai cseresnye, a kőris- ós vadgesztenyefa, melyek 1 —4 éves korukban levágatnak s egész természetes állapotban (legfeljebb egyik végükön behajlitva) ke­rülnek kivitelre. A cseresznye-pálczák ezréért (természetes állapot­ban) jelenleg, ha 18—20 mm. átmérőjűek 400 frt, ha 20—30 mm. átmérőjűek 600 frt érhető el. Akáczfapálczák ezréért 80—100 frtot fizetnek. Mindezen árak franko Budapest értendők. Nagyon keresettek a vadgesztenye-pálczák s kü­lönösen ezeknek „Congo" nevü fajtája, moly oly mó­don állíttatik elő, hogy a fiatal fa törzsén bevágások tétetnek, mi által kinövések keletkeznek. Ezen pálczák ezréért fizetnek franco Budapest 300—400 frtot. Mindezen fák nyers állapotban beviteli vám alá nem esnek. Végül főkonzulatusunk ajanlatosnak vélné, ha a botok készítésére alkalmas venyigével is tétetnének kísérletek. A fentiek szerint ezen czikkekből termelőinkre ós kereskedőinkre jövedelmező kivitel Ígérkezik. (457.) Statisztika. Az angol pamutipar. A liverpooli főconsulatus 1893. évi jelentése sze­rint az Angliába bevitt nyerspamut mennyisége volt 1893-ban 3.145,696, 1892-ben 3.765,250 és 1891-ben 4.365,340 bál. Ebből feldolgoztatott 1893-ban 2.983,746, 1892-ben 3.130,440 és 1891-ben 3.478,640 bál. A nyerspamut-kószlet tett deczember végén 1893-ban 1.287,000, 1892-ben 1.589,500 ós 1891-ben 1.436,000 bált. A nyerspamut kisebb behozatalát és kevesebb feldolgozását az 1893-ik évben a fonógyár-munkások négy havi strikeja okozta. A legnagyobb pamutfonódák Lancashire-ban van­nak, melyeknek körülbelül 45 millió orsója van. Ha a legnagyobb rószvénytársulati 93 fonoda mérlegét tekint­jük, kitűnik, hogy valamennyi nem jó üzletet csinált. 62 társulat együtt £ 104,694 -veszteséget szenvedett és 31 társulat együtt & 31,876 nyereményt órt el. Ezen 93 részvénytársulat befizetett részvénytőkéje tesz együtt « 3.750,000 s az általuk igénybe vett hitel 1893-ban tett £ 3.293,039, melyért 4V2 0 /o kamatot fizettek. Az angol fonódák leginkább amerikai nyerspamu­tot dolgoznak fel, melynek főminősége a Middling Upland. Ennek ára után képződnek a többi minőségek árai. A nyerspamut áringadozásait az 1893. évben a következő kimutatásból láthatjuk: Middling Brazíliai Egyptomi Keletindiai 1893. év Upland pamut pamut pamut pence pence penee penee Márczius végén 48 /i -IA/r,—53 /in 5Vo—5»/IG 3i3/is— Junius ,, 4n /is Wie—47/s 41 3 /i6—55 /i6 3<>/i6—47í6 Szeptember „ 49 /w 4-V ie—5 -iVs—5"/is 3'/2 49 /ie Deczember „ 4M\ 4—í1 3 /i6—öfys 31 8 /ie—4°/in Az angol pamutfonódák érzik különösen a kelet­indiai fonódák versenyét. Daczára ennek szenvedtek az angol pamutszövő-gyárak is az angol fonó-munkások strikeja alatt és sok szövőszók pihent. Az árak ingadozása ós a fonógyárak tartózkodása folytán érzékeny veszteséget szenvedtek a nyerspamut­kereskedők is. A strike 1893. óvi márczius végén tör­tént befejezése óta a szövőgyárak folyton dolgoznak teljes erővel és a megrendelések még" elég munkát fog­nak adni a f. é. április—május hónapjáig ig. (289.) Az angol vas- és aczélüzlet. A liverpooli főconsulatus jelentése szerint a vas­ós aczél-üzlet az 1893. évben nem felelt meg a vára­kozásnak. (335. sz.) A kivitel suly szerint az 1892. évhez képest nem apadt ugyan, sőt emelkedett is, de a vas és aczél ára s ezzel egyidejűleg a nyereség kisebb lett. A nyersvas-termolés az 1893-ik óv második felé­ben több szénbányában beállott munkaszünet miatt szenvedett, aminek következtében 90 magas kemencze szünetelt. A munkaszünet ezen magas kemenezékben mintegy 16 hétig tartott s ennek következtében 600,000 tonnával kevesebb nyersvas termeltetett. Ezen hiány más magaskemenezók termelésének megfelelő emelése által pótoltatott, ugy hogy az ez óvi nyersvas-termelés 6.700,000, tehát valamivel nagyobb is volt, mint a megelőző 1892. óv hasonló termelése, mikor 6.616,000 tonna nyersvas állíttatott elő. A bádog (ónozott vasplóh) termelése az amerikai magas vámok nyomása alatt szenvedett ós nemcsak az árak szállottak le eddig el nem órt alacsony fokra, hanem 200 gyár a munkát ennek következtében telje­sen be is szüntette. Ép ily kedvezőtlen volt az aczólgyárak helyzete és a 33 gyár közül, melyek Bessemer-aczélt készítenek óvi 4.800,0 lO rud termelő-képességgel, az 1893-ik óv folyamán egyharmada egészen szünetelt, fele pedig csak részben volt elfoglalva. Legrosszabb helyzetbe jutott az aczélsineket ké­szítő 12 gyár, mivel, az aczélsinek 4—5-szörte tartó­sabbak lévén a vassíneknél, a szükséglet lényegesen csökkent és az évi termelés mennyisége, mely 1891-ben móg egy millió tonna volt átlag, most alig annak a felét képezi. Az 1893-ik évben a vas és aczél értéke volt £ 20.614,155, a megelőző évben pedig £ 21.763,768. Ebből esett 1893-ban 1892-ben nyers vasra £ 1.972,374 £ 1.974,745 rudvas, szögletvas, stb.-re . „ 929,960 1.147,682 vasúti sínekre ...... 2.512,964 „ 2.247,222 vas- ós aczéldrótra . . . „ 654,169 „ 793,915

Next

/
Thumbnails
Contents