Központi Értesítő, 1893 (18. évfolyam, 2. félév)
1893-08-20 / 69. szám
— 1356 biztosítása czéljából f. évi augusztus hó 30-án déli 12 órakor elnöki osztályomban zárt ajánlati versenytárgyalás fog tartatni. A versenyezni óhajtók fehivatnak, hogy a jelzett munka elvállalására vonatkozó elnöki irodámban átveendő és pontosan kitöltendő űrlap felhasználásával szerkesztendő zárt ajánlataikat a fent megállapított határidőn belül elnöki irodámban nyújtsák be. Az ajánlathoz a budapesti IX. ker. állampénztárnak a 200, azaz kétszáz forintban megállapított bánatpénz letételét igazoló nyugtája csatolandó. A bánatpénz készpénzben vagy biztosítékul elfogadható és szabályszerűen számítandó értékpapírokban, központi számvevőségem által számfejtendő ellennyugtára teendő le a nevezott állampénztárnál. A fentjelzett határidőn tul benyújtott, vagy a bánatpénz letételét igazoló pénztári nyugtával fel nem szerelt ajánlatokat figyelembe venni nem fogom s fentartom magamnak a beérkező ajánlatok felett a szabad választást. A jelzett munka körülbelől 120 nagy negyedrét iv terjedelemmel, (ivenként 8 oldal), 500 példányban lesz előállítandó s körülbelől fele részben szövegből, másik féle részben táblázatból fog állani. A jelzett munka egyes részeiről külön lenyomatok is lesznek készítendők. A könyv alakja és beosztása, valamint a használandó papir minősége tekintetében az 1891. évről szóló s elnöki irodámban megtekinhető hasonló kiadványom fog mintául szolgálni. Kereskedelemügyi m. kir. minister. V. Állami kedvezmények. A kereskedelemügyi m. kir. minister a pónzügyministerium vezetésével megbízott m. kir. ministerelnök hozzájárulásával az 1893. évi XIII. t.-czikkben meghatározott állami kedvezményeket Steiner Ármin és Ferencz budapesti czég érczáru-gyára részére, a sárgarózárukat sárgaréz, pléh-, czink-, czinkplóh- ós czinkárukat a fémkeverékből való árukat ós tejkannákat előállító üzemágára, valamint a szobor- ós fómöntésre nézve 1893. évi január hó 1-től számítandó tíz évre engedélyezte. A kereskedelemügyi m. kir. minister a pénzügyministerium vezetésével megbízott m. kir. ministerelnök hozzájárulásával a Weisz Berthold és Manfréd budapesti czégnek Csepel községben levő tölténytok és ércznyomógyárra részére az 1889. évi 31724. sz. a. kelt rendelettel az 1881. évi XLIV. t.-cz. alapján engedélyezett állami kedvezményeket a nevezett czég által fentemlitett gyárával kapcsolatban ugyan, de attól különállólag Csepel községben létesített töltónytöltósi és felszerelési ipartelepre, a folyó évi április hó 28-tól az 1895. óv végéig terjedő hatálylyal az 1890. XIII. t.-cz. alapján kiterjesztette. VI. Engedélyek a kikészitési eljárásra. b) Osztrák czégek részére. 471. sz. Egy szövőgyárnak külföldi nyerspamutszövetek vámmentes behozatalára, az azokból előálhtott kendők, kiszabott színnyomatos, beszegett és belföldi gyapjurojttal ellátott állapotban való kivitelének feltótele mellett. 472. sz. Egy conservgyárnak külföldi tojásra, az abból előállított fej ernyő- és tojássárgaconservnek kivitelének feltétele mellett. X. Alapszabályok jóváhagyása. A kereskedelemügyi m. kir. minister a budapesti építőmesterek, kőmives-, kőfaragó- ós ácsmesterek ipartestületének alapszabályait f. é. 55787. sz. a. kelt rendeletóve az 1884. évi XVII. t.-cz. 128. szakasza alapján jóváhagyta. XI. Vásárok. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi 48650. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy Veszprém vármegye területéhez tartozó Mező-Komárom községben, az augusztus 12. ós 13-ikára engedélyezett országos vásár ezentúl is, az eddigi gyakorlathoz képest, Szent-Mihály napja hetének, kedd ós szerdai napjain, illetve a menynyiben Szent-Mihály napja vasárnapra esik, a reá következő kedd és szerdán tartassák meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi 53948. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy az Abauj-Torna vármegye területéhez tartozó Szína községben a f. évi szeptember 1-ejére és a f. évi november 8-ikára eső országos vásárok ez évben kivételesen f. évi augustus 31-én, illetve november 9-én tartassanak meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi 56320. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területéhez tartozó Kalocsa községben ez évben kivételesen szeptember hó 9- és 10-ón lóvásár tartassák. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi 55033. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Fejér vármegye területéhez tartozó Sárbogárd községben a f. évi szeptember hó 11-óre eső országos vásár ez évben kivételesen f. évi szeptember hó 18-án tartassók meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi 51839. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Zala vármegye területéhez tartozó Zala-Egerszeg r. t. városban a f. évi márczius hó 10-én 13649. sz. a. kelt rendeletével f. ó. szeptember hó 9-óről 11-ére áthelyezett országos vásár kivételesen f. é. szeptember hó 13-án tartassók meg. A kereskedelemügyi m. kir. minister f. évi 49212. sz. a. kelt rendeletével megengedte, hogy a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területéhez tartozó Szabadszállás községben minden óv szeptember 17-ét megelőző vasárnapján kizárólagos állatvásár tartassók, továbbá hogy az október hó 28—29-iki országos vásár állandóan november hó 15—16-ára helyeztessék át. Felelős szerkesztő : SZÁSZ RÓBERT, ministeri osztálytanácsos. Nyomatott Légrády testvéreknél.