Központi Értesítő, 1892 (17. évfolyam, 2. félév)
1892-12-29 / 105. szám
— 177 jából szükséges volna — mindenek előtt a piacz tanulmányozásán kivül — számolni a helybeli Ízléssel, alak, kiállítás stb. tekintetében és minták, színezések helyes előállítása, illetve alkalmazása által az itteni igényeknek megfelelni. Ilykép a siker el nem maradhat. Ez utóbbi állitásunk bebizonyítása czéljából, legyen szabad következő példával szolgálnunk. Egy igen erélyes szabadkai gyáros kísérletet tett sodrony áruit a piaczon bevezetni. Bár sodronyszövetei határozottan jobbak mint a piaczon jól bevezetett hason angol gyártmányok, azok egyelőre az angol áruktól eltérő alak és kivitel miatt ugyan még bevezethetők nem voltak, de nem kételkedünk, hogy fenti gyáros akaraterejének és áldozatkészségének mielőbb sikerülni fog nem csak a piaczon megvetni lábát, hanem a versenyt eredménynyel fel is venni. * * * Czipő és czipőáruk szintén csak próbaképen jelentek meg a piaczon, beviteli üzlet eddig nem észlelhető. A piacz nagy külföldi czipőáruk keresletét tekintve sajnálnunk kell, hogy czipőgyáraink azt figyelmökre nem méltatják. A kínálkozó és kedvező viszonyok czéltudatos kihasználását látjuk egy bécsi gyár eljárásában. Ezen gyár Péra főutczáján nagy áruraktárt nyitott és detail-üzletével — bár ez csak néhány hó óta áll fenn — már is jelentékeny üzleteket csinál. Úgy látszik, hogy gyárosaink idegenkednek a kelet piaczaitól és annak nagymérvű versenyétől, pedig ez semmivel sincs indokolva. * * * Czukor. Magyar eredetű czukormennyiségek szereplését a piaczon csal: igen bajosan és csak hozzávetőleg lehet megtudni, mi a triesti czukor-tőzsde eljárásában leli magyarazatát, mely szerint ez a Levante piaczait osztrák magyar eredetű czukorral ellátván, magyar eredetű áruit gyakran osztrák gyártmánynak declarálja. Utánjárásunk eredmenyeképen alábbiakat sikerült megtudnunk. A bükki czukorgyár R. E. jegyéből a piaczra, januártól bezárólag szeptemberig terjedő időszakban, az osztr. Lloyddal következő mennyiségek érkeztek: Januárban 1.0 Áprilisban 9 Juliusban 10 Februárban 5 Májusban 9 Augusztusban 6 Márcziusban 4 Juniusban 15 Szeptemberben 2 azaz 70 kocsi, vagyis 700,000 kilogramm. Osztrák eredetű, vagyis ilyennek bevallott czukorból pedig ugyancsak a Lloyddal 1892-ben (januártól bez. julius haváig) 7,216,776 kilogramm érkezett. A «Ruballino és Florio»-féle hajózási vállalat Triestből 1.892-ben (jan. bez. jun. haváig) összesen 2,499,651 kgrammot szállított, mely mennyiséget illetőleg szintén nem sikerült megtudnunk a magyar gyártmányok részesedését. Fentiek után itélve magyar eredetű czukorbevilelünk az idén is elfogja érni a tavalyi forgalom nagyságát. * * * Épületfa. Minthogy ugy a talaj, mint a gyári fák Erdély, Bukovina és Galicziából egy és ugyanazon átrakodási helyen, Galatcon kerülnek kirakásra, a transit forgalomban pedig mint osztrák eredetűek kezeltetnek, igen nehéz az erdélyi fakereskedelmünkről tiszta képet alkotni, annál is inkább, mert a galatzi fakereskedők kivétel nélkül különböző eredetű fanemekkel kereskednek. Azonban tény az, hogy erdélyi épületfa-kivitelünk állandóan növekedőben van, mi — a galicziai és bukovinai fanemek versenyét és azon körülményt tekintve, hogy a Götz-féle fürészeket a rumán kormány igen hathatósan támogatja — kedvező eredménynek nevezhető. Hiteles adataink alapján Erdélyből kivitetett vasúton 1891-ben. Fürészelt kenxnyfa Fürészelt puhafa Donga töltíy- és bükkfa-deszka f, nyődeszka métermázsa Olaszországba Görögországba Törökországba Franciaországba Bulgáriába Rumániába 3,018 3.624 1,772 3,608 1,667 610 26,853 203 10,434 13,421 8,422 17,430 5,121 összesen 14,299 76,763 5,121 1890-ben . . | 1,057 64,301 3,263 1889-ben . . | 510 | 43.582 3,389 Tutaj fa bevitele absolute nem ellenőrizhető, mert ez a román határállomáson a Bistriczán — mint a bukovinai eredetű fanemek átmenete is, — szintén csak osztrák eredetűnek kezeltetik és általánosságban csak annyi jegyezhető meg, hogy a tutaj faüzlet a tavasz magas vízállása, ősszel pedig vízhiány, nemkülönben a tutajozási czéhek munkaszünetelése folytán — mely időközben befejezést nyert — időlegesen megakadt ugyan, jelenleg azonban ismét a régi mederben mozog. A hajózási évad kezdete óta (márczius) Galatz transit helyeiről havonta körülbelül 27,<)<JO tonna különböző eredetű és különböző fanemek továbbittattak, mi a tavalyi 1891. évi forgalomhoz képest 150/0 -nyi emelkedésnek felel meg. A legerősebb forgalmat julius hó mutatja 31,600 tonnával. (1891 ben 27,300) Konstantinápolyba érkezett körülbelül 3500 tonna havonta, mely minőség szerint következőképen oszlik el; 1000 köbméter deszka 4 méter hosszú, 25 mm. vastag, 20- 38 cm. széles; 600 köbméter deszka 4 méter hosszú, 18 — 19 mm. vastag, 20—38 cm. széles; 500 köbméter talpfa 4 méter hosszú 12—14 mm. vastag 20—36 széles ; 600 köbméter morali 4 méter hosszú és félmorali szokásos méretekben; 500 köbméter épületfa. különböző méretekben ; 1800 köbméter tutajfa (dulap) 4, 5, 6 mt. hosszú; 5—8 cm. vastag és 22—32 cm. széles ; 2500 köbméter gömbfa 10—30 mt. hosszú 20—60 cm-nyi átmérővel. Bukovinából és Galicziából Batumba 8360 kb. ládák készítésére szánt deszkafa szállittatott. 1 Smyrna és Chiosba szállittatott havonta körülbelü 2000 tonna és pedig : 1500 kb dulap (Tutajfa) 4,5,6 m.hosszu, 5—8 cm. vastag, 22—32 cm. széles. 800 kb. Deszka 4m. hosszú, 24, 25, 26 mm. vastag, 22 -40 cm. széles. 500 kb. deszka 4 m. hosszú, 13, 14, 15 mm. vastag, 20—38 széles. 400 kb. Morali 4 m. hosszú, egyebekben a szokásos méretekben. 1200 kb. deszka különböző méretekben, déli gyümölcs csomagolására szánt ládák készítésére. Az orosz gabonakiviteli tilalom következtében vitorlások — rendesen Odessában elfoglalva gabonaszállitással — igen olcsón vállaltak faszállitmányokat. Galatzból fizettetett Salonik, Patras és Piraeus-ba frcs 7'00 köbméterenkint. Smyrnába » 5'50 » Jaffa, Beyrut és Alexandriába . » 9-00 » Konstantinápolyba » 5-00 » Batumba » 550 » Ezen díjtételek a megindult gabonaszállitmányok folytán augusztus óta 2 frankkal emelkedtek. A vesztegzár-