Központi Értesítő, 1892 (17. évfolyam, 1. félév)

1892-01-24 / 7. szám

- 84 Rizs Brémából vitetett be. Gyertyákat még mindig szállítanak Francziaor­szágból, de a franczia gyártmány inkább a belga mercantil­áruval versenyez, mintsem a finomabb minőségű magyar és osztrák gyertya-gyárimányokkal. A g y u f a-bevitel .az osztrák-magyar monarchiából alig csökkent, daczára annak, hogy a belgrádi gyufagyárban már teljes erővel dolgodnak. A szilva -üzlet irányzata lanyha volt s csak kisebb mennyiségek vitettek piaczra. Az árak q.-kint (Belgrádban átvéve) '21 és 30 dinár közt ingadoztak. N i s (1891. november hó). A borárak végre megszi­lárdultak és az egyes borfajták ez időszerint a következő árakon kelnek 100 okánkint (128 literenkint): a fehérborok 36-—40 frkon, a vörös borok 30—34 frkon. A mult év megfelelő szakában a fehér borok ára 22— a vörös boroké pedig 18—26 frank volt. A magas árak kö­vetkeztében a kivitel is kisebb volt; az osztrákmagyar mon­archiába mindössze 1526 hl. vitetett ki a nisi kerületből. A nisi kerületbe, a melyből származó borok az osztrák-magyar monarchiába a 100 kgkint 3 frt 20 krnyi kedvezményes vám mellett vihetők be, a következő községek tartoznak: Barbes, Veliki Vrtop, Gabravac, Gornyi Matejevac, Grbavca, Dusnik, .Jelasnica, Kamenica, Komren, Kunovia, Kutina, MalosiSte, Malca, Novo Szelő, Ravna Dubrava, Sicevo és Toponica. Salonik (1891. november hó). A szeszbehozatal Magyarországból a következő volt: Szegedről Salonikbe 10.355 kg. Üskübbe 10,200 » Temesvárról Salonikbe 9,730 » » Venetziani-Gratzkoba . . . 30,700 » > Köprülübe 10,410 » Aradról Salonikbe 40,200 » » Venetziani-Gratzkoba . . 10,400 » Köprülübe ...... 20,000 » szállíttatott ; mindezen mennyiségek hordókban. III. Védj egy törlések. A kereskedelmi s iparkamarák a következő védjegyeket törölték : a bécsi ker. s iparkamara: az 1886. febr. 19-iki 4425. kam. számú s az 1887. febr. 15-iki 4822. kam. számú I h 1 e Gusztáv Ad. bécsi kákáoporelárusitóét 1891. szept. 26-án a tulajdonos kérésére ; (51—62.) az 1891. márcz. 7-iki 1055. kam. számú Free binger Vilmos bécsi rovarporelárusi­tóét 1891. szept. 21-én a fél kérésére; (1230. VI. 81.) az 1881. máj. 19-iki 2808., 2809. s 2810. kam. számú Salcher Math, s fiai harlandi czégét 1885. máj. 19-én a tulajdonos kérésére ; a linczi ker. s iparkamara: az 1881. szept. 5-iki 687. kam. számú Eiseisberg Guido báró mühlthali gyárosét 1881. szept 10-én meg nem ujitás czimén ; a gráczi ker. s iparkamara: az 1881. jul. 21-iki 263. kam. számú Leykam- Josefsthali papir- s nyomó­iparos részv.-társaságét 1891. szept. 16-án a védjegytörvény 21. §.-ának d) pontja alapján; az 1881. jun. 9-iki 258. kam. számú Laglbauer s társ. gráczi suviksz készítőkét 1891. jun. 20-án meg nem ujitás czimén; a leobeni ker. s iparkamara : az 1883. febr. 13 iki 279. kam. számú S c h i n k ó József palsaui kovácsmesterét 1891. szept. 4-én az átirás elmulasztása czimén; (63.) az 1881. jul. 8-iki 265. és 266. kam. számú Trousil Vincze mürzzuschlagi lakosét 1891. ápr. 4-én az átirás elmulasztása czimén ; a salzburgi ker. s iparkamara: az 1881. szept. 29-iki 291., 292., 293. s 294. kam. számú Stolle s t'rs. aloisburgi fonalgyáros czégét 1891. szept. 30-án meg nem ujitás czimén ; a brünni ker. s iparkamara: az 1888. aug. 14-iki 188. kam. számú cseh­morvaországi iparbank branowitzi ezukor­gyáráét 1891. szept. 24-én az átirás elmulasz­tása czimén ; az 1891. ápr. 16-iki 17. kam. számú Würtenberger J. salzburgi kávépótlék­gyárosét 1891. szept. l-jén a tulajdonos kéré­sére; (1370. V. 142.) a pilseni ker s iparkamara: az 1891. jan. 28-iki 46. kam, számú Fürth Bernát schüttenhofeni gyujtógyárosét 1891. szept. 2-án a tulajdonos kéréséri' ; (1000. VI. 65.) a reichenbergi ker. s iparkamara: az 1881. szept. 15-iki 290. kam. számú L e d e r e r lg. jungbunzlaui szeszgyárosét 1891. szept. 16-án meg nem ujitás czimén ; a troppaui ker. s iparkamara: az 1884. máj. 16-iki 97. kam. számú Grohmann Ad. s fiai würbenthali drót-, szögecs- s lánczgyárosokét 1891. szept. 16-án a tulajdonosok kérésére ; (184.) a krakkói ker. s iparkamara: az 1881. jul. 18-iki 49. kam. számú Schermant M. vejei krakkói czérnagyáro­sokét 1885. ápr. 25-én a tulajdonosok kéré­sére ; A kereskedelmi s iparkamarák a következő védjegyeket irták át: a bécsi ker. s iparkamara' az 1^90. jul. 24-iki 437. kam. számú Pleischl M. Adolf bécsi zománezos s pléh­edény gyárosét 1891. szept. 4-én Fleisch­mann Nándorra a Pleischl M. Adolf bécsi czég birtokosára; (293. I. 37.) az 1889. decz. 31-iki 6308. kam. számú s az 1890. aug. 14-iki 605. s 606. kam. számú Lőwy Alajos dr. s Ló'wy Bernát schwecbati drótpeczekgyárosokét 1891. szept. 9-én Tiach s Keil czégre, troppaui lakosokra. (559—410 I. 51.) az 1890. decz. 5-iki 913. kam. számú s az 1890. decz. 16-iki 928. kam. számú Schmidt Seyferth bécsi fügekávékészitőét 1891. szept. ] 16-án Brougier Adolf müncheni lakosra, kinek képviselője Sobotka Móricz bécsi lakos ; , (1034. V. 80—1642. V. 80.) I ' a leobeni ker. s iparkamara: az 1881. máj. 29-iki 26. kam. számú Stög­t müller Jáno'í möschitzgrabeni kaszagyárosét 1891. szept. 5-en Wittgenstein Károly ka-1 szagyárosra Bécsben. (93. I. 18.) a prágai ker. s iparkamara: az 1888. szept. 4-iki 368. kam. számú Zentzytzki Pohl s társ. schlibowitzi ezukorgyáráét 1891. szept. 12-én a Slibo­w i t z i ezukorgyáros részvénytársaságra. (632.) az égeri ker. s iparkamara: az 1888. aug 23-iki 117. kam. számú Salm-Reifferscheid gróf hohentrebetitschi ezu­korgyáráét 1891. szept. 19-én H i e 11 e s Die­trich -re, mint albérlőkre Schönlindeben. (517.

Next

/
Thumbnails
Contents