Központi Értesítő, 1891 (16. évfolyam, 2. félév)
1891-10-29 / 90. szám
- i1945— 8. Broncs Béla részére 1884. évi junius 19-én ,,uj repesztőszer I. a. sz. Bronolytfi" czimü engedélyezett szabadalom a währingi csász. kir. járásbíróság által 1889. évi ápril hó 4-én 9261. sz. a. kiállított hagyatékátadási okmány alapján Broncs Béla elhalálozása következtében örököseire, névszerint — fele részben, egyenlő arányban — szüléire: Broncs Jánosra és Broncs Máriára ; — annak másik fele része pedig özvegyére : Broncs Zsófiára ment át, illetve azokra átruháztatott, akkép, hegy ezen szabadalom egy-egy negyedrésze Broncs Jánost és Broncs Máriát, — fele része pedig Broncs Zsófiát illeti. XVIII. 1005. 9. Broncs Béla részére 1884. évi szeptember hó 16-án „robbanószer, Bronolythnevezettel1 ' czimü engedélyezett szabadalom a wäbringi csász. kir. járásbíróság által 1889. évi ápril hó 4-én 9261, sz. a. kiállított hagyatékátadási okmány alapján Broncs Béla elhalálozása következtében örököseire, névszerint — fele részben, egyenlő arányban — szüleire : Broncs Jánosra és Broncs Máriára; — annak másik fele része pedig özvegyére: Broncs Zsófiára ment át, illetve azokra átruháztatott, akkép, hogy ezen szabadalom egy-egy negyedrésze Broncs Jánost és Broncs Máriát, — fele része pedig Broncs Zsófiát illeti. XVIII. 1638. 1891-ik évi szeptember hóban ujabb díjfizetés által érvényességükben fentartott szabadalmak. 436. Kunody és Krausz Budapesten, kalap sajátszerű szellőztetővel „Ventilator" elnevezés alatt; a szab. kelt 1888. jul. 25., fiz. 4-ik évre, titkos leirás. XXII. 2279. 437. Kunze Antal Keszthelyen, contra-remontoir óra ; a szab. kelt 1890. jul. 23., fiz. 2-ik évre, titkos leirás. XXIV. 2288. 338. Kölz Ferencz Zólyom-Brezóban, ujitások zománczos fémtárgyakon létrehozott márvány utánzás előállításában ; a szab. kelt 1890. jul. 17., fiz 2-ik évre, titkos leirás. XXIV. 2329. 439. Zipernovskv Károly és Déri Miksa mindketten Budapesten, ujitások a váltóáramú villamgépek szabályozásában ; a szab. kelt 1886. aug. 30., fiz. 6-ik évre, kirás nyilt. XX. 2498. 440. Maly Ferencz főmunkavezető Budapesten, készülék ajtók és ab'akok tömítésére; a szab. kelt 1888. aug 7„ fiz. 4-ik évre. leirás nyilt. XXII. 2378. 441. Wladorkiewitz E. Varsóban, Átruházva Piatkowski Gusztávra és Scezeniowski Ignáczra mindketten Kievhen, folyton működő automatikusan kiürítő központfutó ; a szab. kelt 1889 aug. 12„ fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. XXIII. 2162. 442. Zellerin Mátyás Budapesten, elzáró készülék tej és másnemű folyadékok szállítására való edények számára ; a szab. kelt 1889. aug. 12, fiz. 3-ik évre, leírás nyilt. XXIII. 2164. 443. Hunter Annandale James Poltonban, (Skótország), ujitások egész ppp előállítására vonatkozó eljárásban és készülékeken, papirgépek számára ; a szab. kelt 1889. aug. 10., fiz 3-ik évre, leirás nyilt. XXIU. 2166. 444. Dey Sándor Pollokshieldben, (Sfcótországban). készülék a munkaidők megkezdestnek és l.efeiezésének feljegyzésére és hasonló czélok számára ; a szab. kelt 18Í-9. aug. 10., fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. XXIII. 2171. 445. Hoffmann A Varasdon, hütő-készülék ; a szab. kelt 1890. a^g. 23., fiz. 2-ik évre, leirás nyilt. XXIV. 2390. 446. Jansen Péter Brüsselben, gép a kender vagy hasonló textil szálak folytonos törésére és gerebenczezésére ; a szab. kelt 1890. aug. 23., fiz. 2-ik évre, leirás nyilt. XXIV. 2678. 447. Puskás Tivadar Budapesten, töltény hüvely, vizalatti és szárazföldi robbanások számára ; a szab. kelt 1890. aug. 23., fiz. 2-ik évre, titkos leirás. XXIV. 2759. 448. Swoboda Ambró Hatvanban, víztisztító és szűrő készülék; a szab. kelt 1889. szept. 30., fiz. 3 évre, leirás nyilt. XXIII. 2857. 449. Pastika Antal Zágrábhan, fölszabadító kengyelvas; a szab. kelt 1889. aug. 12., fiz. £-ik évre, leirás nyilt. XXIII. 2170. 450. Sternberg Armin és Hawlitsehek Károly Budapesten, czimbalommal combinált zongora ; a szab. kelt 1890. aug. 23., fiz. 2-ik évre, leirás nyilt. XXIV. 2691. A másod helyen nevezettet illető rész átruházva az első helyen nevezettre. 451. Krull Ede dr. orvos Gűstrowban, Mecklenburgban, állandó hőmérsékletű nedvesmeleg levegő beszivására szolgáló szállítható készülék ; a szab. kelt 1887. jun. 11., fiz. 5-ik évre, leirás nyilt. XXI. 1301. 452. Haggenmacher Károly Budapesten, ujitások mindennemű őrlemény szitálására és osztályozására való eljáráshoz és készülékekhez ; a szab. kelt 1887. szept. 20., fiz. 5-ik 6. és 7-ik évre, leirás nyilt. XXI. 2183. 453. Haggenmacher Károly Budapesten, eljárás és készülék mindenféle őrlemények szí tálására és osztályozására ; a szab. kelt 1887. okt. 12., fiz. 5., 6. és 7-ik évre. titkos leirás. XXI. 2412. 454. Haggenmacher Károly Budapesten, ujitások mindennemű örlőanyag osztályozására való eljáráson és készülékeken; a szab. kelt 1889. okt. 9., fiz. 3.,, 4. és 5-ik évre, titkos leirás. XXIII. 3071. 455. Komáromy Mihály Budapesten, sokszorosító eljárás rugalmas lapokkal; a szab. kelt, 1881. aug. 4., fiz. 11-ik évre, leirás nyilt. XV, 1077. 456. Blathy Ottó Titus Budapesten, önműködő szabályozó készülék elektromos áramok számára; a szab. kelt 1884 aug. 30., fiz. 8-ik évre, leirás nyilt. XVIII. 1720. 457. Trauzl Izidor igazgató Bécsben, és Siersch Alfréd dinamit gyári igazgató Pozsonyban, robbanó szer „ferri fractor" elnevezéssel ; a szab. kelt lf>86. aug. 16., fiz. 6-ik évre, titkos leirás. XX. 1925. Átruházva a Nobel-féle dynamit közkereseti társaságra Bécsben. 458. Muraközy Dezső dr. Német-Czernyán, félrugos kocsi ; a szab. kelt 1890. aug 9., fiz. 2-ik évre, leirás nyílt. XXIV. 2381. 1891-ik évi október hóban ujabb díjfizetés által érvényességükben fentartott szabadalmak. 152. Hiebl J. és Matouch W. L. Theresienthalban, Ulmerfeld mellett, eljárás a mechanikailag köszö'ült fenyő- és jegenyefenyőfaanyagnak papírgyártáshoz nedves uton gőz-és vizerő nélküli fehérítésére ; a szab. kelt 1880. szept. 27., fiz. 12-ik évre. titkos leirás. XIV. 1749. 153. Heller Balduin fiai czég Teplitzben, (Csehország), gyertyatartó rövid cső, a gyertya megerősítésének megkönnyítésére ; a szab. kelt 1889. jan. 28., fiz. 4-ik, 5-ik és 6-ik évre, leirás nyilt. XXIII. 212. 151. Gscbwindt A. Bécsben, ujitások a ruggyan'a lábbeli talpakon ; a szab. kelt 1889. aug. 18., fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. XXIII. 1651. 155. Púidon Fredeiick és Walters Harry Ernő Westminsterben, ujitások gépeken, vagy készülékeken a folyóvíz erejének értékesítésére motorikus erőnyerés czéljából ; a szab. kelt 1889. okt. 16., fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. XXIII. 2537. 156 Giffard Pál Párisban, ujitások rugómotorokon comprimáit levegővel ; a szab. kelt 1888. nov. 25., fiz. 4-ik évre, leirás nyilt. XXII. 3101. 157. Ventzki Ágost Jakab Graudenzben, beállítható és kiemelő készülék kerekes ekék számára ; a szab. kelt 1838. decz. 16., fiz. 4-ik évre, leirás nyilt. XXII. 3288. Iő8. Maywald Anna Bécsben, ujitások ágyedényeken ; a szab. kelt 1889. szept. 7., fiz. 3-ik évre. titkos leirás. XXIII. 1852. 159. Martin Rajnold Niemesben. (Csehország), javitás az eddig használatban levő üreges vagv szénvasaion ; a szab. kelt 1889. szept. 7., fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. XXIII. 1890. 160. Deckert Vilmos és Homolka Ede Bécsben, csúcsos mikrofon; a szab. kelt 1889.szept. 13., fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. XXIII. 1987. 161. Ashley Howard Matravers Ferrybridgeben. (Anglia), ujitások az üvegpalaczkok és hasonló üreges üvegtárgvak előállítására szolgáló készülékeken; a szab. kelt 1890. szept. 15., fiz. 2-ik évre, leirás nyilt. XXIV. 2380. 162. Bozza Károly Londonban, javítások a zongorák hangjának meghosszabitásáraszolgáló gépezeten; a szab. kelt 1890. szept. 22., fiz. 2-ik évre, leirás nyílt. XXIV. 2499. 163. Bozza Károly Londonban, javítások, zenészeli hangszereken, azon czélból, hogy valamennyien egyszerre megszólaljanak ; a szab. kelt 1890. szept. 22., fiz. 2-ik évre, leirás nyílt. XXIV. 2500. 164. Vacuum Brake Company Limited Londonban, javítások a vacuum fékeken ; a szab. kelt 1889 márcz. 28., fiz. 4-ik évre, leirás nyilt. XXIII. 810. 165. Egyesült Gummiáruk gyár Harburg-Bécsben, eljárás üres gummitesteket a vulcanizálás alatt felfújni; a szab. kelt 1888. nov. 14., fiz. 4-ik évre, titkos leirás. XXII. 3010. 166. Noerdlinger Hugó Stuttgartban, eljárás az olajgyártásnál nyert sajtolt és kivonatolt hulladékok feldolgozására ; a szabad, kelt 1890. nov. 21., fiz. 2-ik évre, titkos leirás. XXIV. 3404. 167. Franki Ede Ferencz Líndenauban, ujitás a tüzeléseken ; a szab. kelt 1887. decz. 26., fiz. 5-ik évre, leírás nyílt. XXI. 2711. 168. Dürr Gusztáv Ratingenben. Düsseldorf mellett, ujitás egy kamarás-vizcsöves-kazánokon; a szab. kelt 1888. decz. 19., fiz. 4-ik évre, leirás nyilt. XXII. 3314. 169. Pracner és Bäcker cs. kir. szab. ekegyári czég Raudnitzban, (Csehország), emeltyűkészülék a többszörös ekéknél; a szabad, ke't 1885. szept. 22., fiz. 7-ik évre. leirás nyílt. XIX. 1855. 170. Kitti Gyula Mähr-Ostrauban, másolópapiros; a szab. kelt 1888. szept. 26., tiz. 4-ik évre, titkos leirás, XXII. 2341. Átruházva Frisch Móriczra Bécsben. 171. Hornsteiner Rezső Zizkovban, Prága mellett, köt 1-tranzmiszió egymás fölött fekvő vagv egymást keresztező gerendélyek számára ; a szab. kelt 1889. szept. 13., fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. XXIII. 2010. 172. Salamon Nándor dr. Berlinben és Brüngger Ármin Cunnersdorfban, eljárás és készülék sulfit czellulóz gyártására; a szab. kelt 1889. szept. 25., fiz. 3-ik évre, leirás nyilt. XXIII. 2213. 173. Rotten Márk Mór Berlinben, ujitás a folyamoszló készülékek berendezésén ; a szab. kelt 1890. szept. 18.. fiz. 2-ik évre, titkos leirás. XXIV. 2414. 174. Figdor Antal M. Frankfurtban, örökös naptár ; a szab. kelt 1890. szept. 18., fiz. 2-ik évre, titkos leirás. XXIV. 2423. 175. Williams Judson Harry Merideriben, (Amerika egyesült államaiban), ujitás a palaczkok nyitására szolgáló szerkezeteken; a szab. kelt 1890. szept. 17., fiz, 2-ik évre, leirás nyilt. XXIV. 2441. 176. Kellner Károly Bécsben, eljárás merev papíranyagok egyletessé és lágygyá (simulékonynyá) tételére; a szab. kelt 1890. szept. 20 , fiz. 2-ik évre. titkos leirás. XXIV. 2506. 177. Seigle Gonjon Adolf Lyonban, eljárás s szerkezetek folyós vagy gáznemű testeknek