Bobrovszky Jenő et al.: Iparjogvédelmi ismeretek 1 - Bevezetés az iparjogvédelmi ismeretekbe (1980)

III. Váci György: Tudománypolitikai ismeretek

A kapcsolatok formailap, lehetnek kormányzatiák, ami­­kőris az egyes országok politikai, tudománypolitikai irányitó szervei által kötött megállapodások kereteiben jönnek létre, valósulnak meg a kapcsolatok. Ezek lehetnek két- vagy többol­­daluak, utóbbi esetben integrált szervezetekben való részvé­telt is jelenthetnek (pl. a KGST vagy az EGK szerveiben). A nemzetközi együttműködés rendszerében nagy szerepe van a nem kormányzati szintű kapcsolatoknak is. Ilyenek pl. a nemzeti tudós társaságok egymás közötti vagy a nemzeti társaságok tu­dományági nemzetközi, szerveivel fennálló kapcsolatok, a tudo­mány egyes művelőinek a tudósoknak személyes szakmai kapcso­latai, stb. Az együttműködés minden fajtája függ a nemzetközi po­litikai kapcsolatok alakulásától. Az egyes államok külpoliti­kájukkal összhangban fejlesztik nemzetközi tudományos kapcso­lataikat, különösen a nemzetközi együttműködésben való rész­vételüket. Tény azonban az is, hogy a kiterjedt nemzetközi tudományos kapcsolatok — az azokból származó kölcsönös elő­nyök révén — kedvező hatást gyakorolnak az államok közötti politikai kapcsolatok egészére. A kapcsolatok tartalmi tekintetben nagyon változato­sak, kiterjednek a tudományos szakemberképzésre; a tudóscse­rékre; a tudományos eredmények, eszközök átadásara; közös vállalkozásokra, főként az uj rendkivül költséges tudományok művelésében, ahol közös kutatóközpontokat hoznak létre (atom­energia-kutatás, űrkutatás, stb.). Kezdeaényezések történtek világméretű kutatási összefogásra az egész emberiséget érintőd néhány közös probléma megoldásában (egyes betegségek gyógyí­tása, környezeti ártalmak leküzdése, stb.). Magyarország szé­leskörű és folyamatosan bővülő tudományos kapcsolatokat tart fenn mind a szocialista országokkal, mind a fejlett tőkés or­szágokkal, valamint a fejlődő országok egy részével. Részt­­veszünk nemzetközi tudományos szervezetek, kutatóközpontok munkájában, ahol kutatószakembereink számos sikert, külföld'i elismerést szereztek az országnak, a magyar tudománynak. 4614 81

Next

/
Thumbnails
Contents