Bobrovszky Jenő et al.: Iparjogvédelmi ismeretek 1 - Bevezetés az iparjogvédelmi ismeretekbe (1980)

III. Váci György: Tudománypolitikai ismeretek

sokat az MSZMP Központi Bizottságának es a Párt Vezető tes­tületéinek határozatai orientálják. Hivatkozni kivánunk az MSZMP Központi Bizottsága 1969-ben kiadott Tudománypolitikai Irányelveire, amelyek megvalósitását 1977-ben tekintette át az MSZMP KB Politikai Bizottsága. Az állami tudománypolitika tennivalóit a Minisztertanács több éves időközönként hozott átfogó határozatai szabályozzák. 1972-ben hozott a Miniszter­­tanács határozatot a Kormány tudománypolitikájáról, 1978-ban áttekintette azok végrehajtását és határozatot hozott a tudo­mánypolitika időszerű feladatairól. A kutatás tervezésrendszerét is a Minisztertanács, illetve a Tudománypolitikai Bizottság szabályozza. Magyaror­szágon 1952 óta készülnek rövid- és középtávú kutatási tervek kutatóhelyi és főhatósági szinten. 1962-ben készült el és kormányhatározat erősítette meg az Országos Távlati Tudományos Kutatási Tervet, az OTTKT-t. 1972-ben a Minisztertanács jóvá­hagyta az 1985-ig terjedő időszakra szóló OTTKT-t, amelyet azután 1990-ig meghosszabbítottak, összefüggésben az ugyancsak 1990-ig érvényes távlati népgazdasági tervvel. Minisztertaná­csi határozat alapján folyik jelenleg a felkészülés az uj táv­lati népgazdasági terv és az uj OTTKT kidolgozására a 2000-ig terjedő időre. Határozott törekvés van a két terv kapcsolaté­nak és egymásra hatásának elmélyítésére, szorosabbá tételére. 3.2.2 Az_OTTKT Az OTTKT a társadalom és a gazdaság legfontosabb fej­lesztési koncepcióit figyelembe vevő hosszutávu kutatási fel­adatokat tartalmazza, országos szintű kutatási főirányokként, illetve országos szintű kutatási célprogramokként. A jóváhagyott kutatási főirányok a következők Szilárdtestek kutatása, felelőse: MTA főtitkára; Az életfolyamatok szabályozásénak mechanizmusa, felelőse: MTA főtitkára; 4614 73

Next

/
Thumbnails
Contents