Bobrovszky Jenő et al.: Iparjogvédelmi ismeretek 1 - Bevezetés az iparjogvédelmi ismeretekbe (1980)
III. Váci György: Tudománypolitikai ismeretek
lyamatosan fejlődik a tudománypolitika érvényesitését szolgáló irányitás eszközrendszere. A tudományirányltás egyik igen jelentős eszköze a kutatástervezés. amely történelmileg először a Szovjetunióban valósult meg a gazdasági tervezés folyamatában. A szocialista országok ezt az utat követték, amikor a népgazdasági tervezés hatáskörét fokozatosan a kutatás-fejlesztés tervezésére is kit erjeszt ették. A 60-as évek végéig a tőkés országok közül csak Franciaországban és Belgiumban kezdtek foglalkozni a kutatás tervezésével, bár ennek egyes elemei, igy nagy kutatási-fejlesztési programok (projectek) gyakorlata már előbb is megvalósult (lásd például az atombomba kifejlesztésére irányuló Manhattan projectet, vagy a NASA-projectet). A 70-es évekre a fejlett ipari országok gazdasági és társadalmi fejlődésében egy sor alapvető probléma jelentkezett, amelyek megoldása elsőrendű fontosságú, országos jelentőségű kérdéssé vált. Az egyes tőkés országokban és országcsoportokban bekövetkezett egyenlőtlen fejlődés kiélezte közöttük a versenyt. A tudomány és technika élenjáró eredményeinek alkalmazásával több ország tartósan, az átlagot meghaladó ütemben fejlődött és leküzdötte korábbi elmaradását. A gazdasági és politikai erőviszonyok megváltozása mind a pozíciójukat veszélyeztetve érző országokat, mind a feltörekvő konkurenseket arra kényszeritette és kényszeríti, hogy erőforrásaikat a versenyben maradáshoz szükséges potenciál növelésére összpontosítsák. Ennek a stratégiai célnak az eléréséhez szolgáló eszköz egyre inkább a tudomány korszerű eredményeinek alkalmazása. Az erőforrások azonban — még a gazdag országoké is — korlátozottak, ezért a gyakorlatban elkerülhetetlenné vált a megoldásra váró problémák és a kutatási feladatok rangsorolása, közülük a prioritások kijelölése, valamint az erők és eszközök összpontosítása a prioritást élvező célok megvalósitására. Számos tőkés országban ez arra késztette a politika irányitóit, hogy az állami irányitás szintjén kormányzati 70 4614