Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)
Feltárjuk a "betegségek székhelyeit és okait"
gek és elváltozásaik, amelyek a legsűrűbben fordulnak elő, és a legtöbb halálesetet okozzák. Anyagát anatómiailag csoportosította, sorra vette mindazokat a jellemző kórbonctani leleteket, amelyek a fejtől a talpig előfordulnak. Előadásmódja minden esetben a következő sorrendet követi: előbb részletesen ismerteti, mi történt a beteggel, miként zajlott le a betegsége, milyen gyógykezelést kapott, hogyan reagált rá, milyen tünetek kíséretében halt meg. Ezután megállapítja, hogy a betegség milyen maradandó nyomot hagyott a holttestben. Arra is kiterjed a figyelme, hogy milyen bonctani elváltozások maradtak észrevétlenek a beteg vizsgálata során, amelyekre érdemes, szükséges sokkal jobban odafigyelni. Ezeknek az elemzéseknek köszönhetően számos, addig csak tünetileg elnevezett betegséget lehetett pontosabban meghatározni és elnevezni. A sárgaságról például addig mint egységes kórképről beszéltek. Morgagni munkájából kitűnt, hogy a sárgaság származhat a máj gyulladásából és az epevezeték elzáródásából egyaránt. Tehát legalább kétféle betegség közös tünete. Régebben minden olyan kórképet „vízibetegség”-nek neveztek, ami kiterjedt bőr alatti vizenyővel járt együtt. A tudományos kórboncolás kiderítette, hogy ilyen állapot egyaránt létrejöhet a szív, a vese és a máj megbetegedése következtében. Morgagni kutatásainak eredményeként tehát igen sokat tudtak meg az orvosok a betegségek helyi, szervi elváltozásairól. Ugyanakkor a betegségeket kiváltó „okokról” - ahogyan azt ma értjük - ezáltal még nem gyarapodtak az ismereteik. Morgagni a betegségek „székhelyét” és „okát” még lényegében azonos értelemben fogta fel. A későbbi kutatások ennyivel nem elégedhettek meg. A betegségekhez vezető okokat azóta is egyre mélyebb összefüggésekben vizsgáljuk. A tudományos kórbonctan Morgagni után hatalmas lendületet vett, és rendkívül termékenyen hatott a betegségek pontosabb meghatározására, elkülönítésére. Gazdagította a tünettant, ami a diagnosztika - a „kórisme” tudományának - alapja. A következőkben azt a kétféle diagnosztikai eljárást ismerjük meg, amelyek közvetlenül a kórbonctani kutatásokra vezethetők vissza: a kopogtatást és a hallgatózást. A tapasztalatnak köszönhetik születésüket. A kopogtató orvosi vizsgáló módszeréi a 18. század 83
