Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)
A szervezet mint gépi modell
kutatjuk. Ahány ország, annyi lap. Ez a természet kódexe, amelynek lapjait forgatni kell.” Bejárta szinte egész Európát, hazánkban is többször megfordult. Sűrűn dicsekedett azzal, hogy mennyit tanult az egyszerű gyógyító mesteremberektől, borbélysebészektől, javasasszonyoktól, bábáktól stb. Meggyőződéssel hirdette, hogy nem a könyvek, hanem a természeti valóság a tudás forrása. A régi klasszikus szerzőket - Hippokratész kivételével - szamaraknak nevezte. Egy alkalommal néhány ilyen művet nyilvánosan el is égetett. Összeférhetetlen természetű, magánakvaló ember volt. Érthető, hogy ilyen viselkedéssel rengeteg ellenséget szerzett az orvoskollégák, a gyógyszerészek és a városi hatóságok köréből egyaránt. Feltehetően ezért is kellett annyiszor helyet változtatnia. 1541-ben halt meg Salzburgban, állítólag verekedés áldozataként. Paracelsus elítélte ugyan a könyvtudást, ő maga azonban rengeteg könyvet írt. írásaiban igen bonyolult orvosi filozófiát fejtett ki. A betegségek keletkezésének magyarázatában helyet kaptak nála a természeti környezet hatásai, a csillagok befolyása, az ember testi-lelki alkata, az isteni gondviselés, illetve büntetés. Mindemellett azonban hangsúlyozta a szervezetben zajló kémiai átalakulásokat is - nem mintha ezek az elképzelései mai ismereteink alapján helytállók lettek volna. Paracelsus három vegyi alapelemet feltételezett: a sót, a ként és a higanyt. A betegségeket részben ezek aránytalanságaival, keveredési zavaraival értelmezte. Mégis, e vegytani spekulációk elméleti alapot adtak egy valóban tapasztalati, célszerű gyógykezelésre, ami Paracelsus orvosi művészetének egyik jellemzője. Senki előtte olyan tudatosan és hatásosan nem rendelt szervetlen anyagokat, fémeket tartalmazó szereket, mint ő. Különösen a jód alkalmazását értékelhetjük előrehaladásként. A hegyvidékeken sűrűn előforduló golyvát sikerült ilyen módon először gyógyítania. Maradandóan bevált a vérszegénység vassal és arzénnel való kezelése is. Más kérdés, hogy e szerek túladagolva veszélyes mérgek. A tudatlan utánzók, a rossz orvosok és sarlatánok sokat ártottak velük a betegeknek. Nem így Paracelsus, aki számos sikeres gyógyítással büszkélkedhetett. Hírneve nemcsak különcködéseinek, hangoskodásának, hanem hálás betegeinek is köszönhető. Egyébként úgy tartotta, hogy Paracelsus. Kardmarkolatában gyógyszert tartott 57
