Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Megismerjük a test szerkezetét

tek. Sem a keresztény, sem a mohamedán országokban nem nézték jó szemmel az ilyesmit. A 13. századtól néhány középkori egyetemen találkozunk először ember boncolásával, amit oktatási célból végeztek. Az e célra rendelkezésre bocsátott tetem - mint egykor Alexandriában - kivégzett bűnözőké volt.

De hogyan is zajlott le egy ilyen anatómiai bemutató? Bizony nagyon felületesen. Fent a magas katedrán ült az előadó tanár, és fennhangon olvasta, ami a könyvben állt. Lent, a katedra előtt feküdt a tetem, amelyet egy szolga boncolt. Azon igyekezett, hogy a szervet, az izmot, az eret, a képletet, amiről éppen szó volt, csipeszével kiemelje és felmutassa. Előfordult, hogy az olvasott és a mutatott dolgok között nem volt szoros összefüggés. A részletek különösebben senkit sem érdekeltek. Ha eltérés mutatkozott a szöveg és a talált lelet között, azon vagy átsiklottak, vagy a fenti érvelésekkel hozakodtak elő. A diákok nagyrészt unatkoztak, és formálisnak találták az egészet.

E bemutatóknak végeredményben az volt a céljuk, hogy a galénoszi megállapításokhoz adalékként szolgáljanak. A tudás akkoriban főként a lecke felmondását jelentette. A tananyag nem a látnivaló révén jutott a tanuló tudatába, hanem a fülén keresztül, minthogy elsősorban a felolvasó tanár hangja rögzült benne. A tankönyvhöz aligha juthatott hozzá, nem forgathatta, hiszen ritkaság volt akkoriban, jó, ha az egyetem rendelkezett egy-egy példánnyal. Ezen a könyvhiányon segített lassanként a 15. század második felétől megindult könyvnyomtatás.

Mindez érthetővé teszi, hogy a középkori anatómiai művekben a szövegen volt a hangsúly, az esetleg mellékelt ábrák minősége alárendelt jelentőségű. Ennek megfelelően azok általában elnagyoltak, sablonosak, sokszor a gyermekrajzokra emlékeztetnek. Csupán utalnak - többnyire hibásan - a csontok és a szervek alakjára, az erek és az idegek lefutására.

A 15. században erősödő humanizmus szellemi áramlatában azonban mindinkább az emberre mint a legtökéletesebb földi élőlényre irányult a Figyelem. Elsősorban vele foglalkoztak a képzőművészek is. Behatóan tanulmányozták a test bonyolult felépítését, feltárták és egyre tökéletesebben ábrázolták szépségét. Értékes mintául szolgáltak ehhez a mind nagyobb számban előkerült régi görög-római szobrok, illetve szobortöredékek. Az újra felfedezett antik kulfípra bf ötu mlcmitfl.

Primitív középkori anatómiai ábrák