Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)
Az orvostudomány ébredése
csak a közvetítők révén maradtak az utókorra. Ezt a folyamatosságot szolgálták később a kódexmásoló szerzetesek, valamint a középkori arab birodalom területén működő leíró- és fordítóműhelyek. A 15. század második felétől a könyvnyomtatás feltalálása már megkönnyítette a sokszorosítás és terjesztés gondjait. Megérthetjük, hogy e sok kézen átment közvetítés során bizony számos hiba, félreértés, fordítói torzítás került az eredeti szövegbe, amely amúgy sem volt, nem lehetett mentes a homályos megfogalmazásoktól és tévedésektől. Mindezek ellenére a galénoszi tanítások másfél ezer évig az orvoslás alapjául szolgáltak. A középkori orvosok esküdtek rá. A legnagyobb arab tudósok sem tettek hozzá elvileg újat, csak pontosították megállapításait, és kiegészítették a betegségtanát. A középkori arab birodalom két legkiemelkedőbb orvostudósa: Avicenna (980-1037) és Rhazes (864- 925). A rendkívüli képességű, igen sokoldalú Avicen-Skolasztikus orvosi vita. A középkori egyetemeken a medicina tanait filozófiai érveléssel, logikai rendszerezésben adták elő 33
