Birtalan Győző: Óriáslépések az orvostudományban (Budapest, 1989)

Utószó

Utószó

A medicina haladásának történeti jelentőségű eseményeit felidézve elgondolkozhatunk azon, hogyan is jelenik meg a minőségileg új az orvostudományban, mi a felfedező szerepe és sorsa, mi a felfedezés útja.

Az érdeklődés középpontjában elsősorban a nagy felfedezők személye áll. Mi a titkuk, honnan a tehetségük és az a szenvedélyes kíváncsiság, ami a még járatlan, rögös utakra tereli, kényszeríti őket? Honnan a kitartás, ami nehéz vállalkozásukhoz erőt ad? A velük foglalkozó kutatók egy része az öröklődő tényezőket említi. De a nyomozások eredménye meglehetősen ellentmondásos. A szülők és nagyszülők képessége, hajlama, foglalkozása olykor magyarázat a tehetséges gyermek indíttatására, máskor nem. Egy régi megállapítás szerint a nagy ember jellemének kialakulásában az édesanya jelentősége a meghatározó.

Az életrajzokból általában kitűnnek azok a mozzanatok, külső hatások, amelyek a felfedezőt még gyermekként a későbbi nagy témája felé irányítják. Felismerhető egy-egy idősebb rokon vagy ismerős, aki ébredező kíváncsiságát serkenti, aki kezébe adja a döntő fontosságú olvasmányokat, elvezeti őt az első alkotóműhelyekbe. Ebben a tudományos közegben érlelődhet tovább az érdeklődés, mélyülhetnek el az ismeretek. Senki sem válhat zseniális kutatóvá légüres térben, úgy, hogy előzőleg ne kapcsolódna szorosan a tudomány fejlődésének eleven folyamatához.

A tudományok folytonosan épülnek az ismeretek gyarapodásából. Időnként azonban elkövetkezik a pillanat, amikor a felhalmozódott ellentmondásos adatok új értelmezést kényszerítenek ki, mert a régi nyilvánvalóan elégtelenné vált. Ekkor érkezik el a nagy alkotó tudósok ideje. Megfogalmazzák az új elméletet és a legtöbb esetben jelentős felfedezésekkel igazolják is azt.

Mi is a felfedezés? Valamely addig is létezett természeti jelenség megragadása, kiemelése az ismeret-